Budapest, IX. kerület, Bajor Gizi park 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
IX. kerület, Bajor Gizi park 1.
A Nemzeti Színház előterében, a bejáratnál /szemben állva/ Madách Imre mellszobrától jobbra

Avatás2002
Avatás1938

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2013.02.08. 17:56
Az egykor a Blaha Lujza téri épület lépcsőfeljáróit díszítő mellszobrok a mai Nemzeti Színházban láthatók. A bejáratnál került elhelyezésre a Bajza Józsefet ábrázoló alkotás is.

Bajza József (1804–1858) költő, színigazgató, kritikus, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja. Ő volt a Nemzeti Színház (akkor még Pesti Magyar Színház) első igazgatója, nevéhez fűződik a színház működési elveinek. kidolgozása is. Kritikusi "vénája" azonban sok konfliktust szűlt, ezért lemondott. 1847-48-ban visszatért, mint aligazgató, a drámabíráló bizottság tagja volt.

Az 1848-ra kialakuló események kapcsán Kossuth híveként visszavonul az irodalmi és színházi élet területéről, politikai publicisztikai írásaira fordítja energiáját, majd a Kossuth Hírlapja című forradalmi napilap főszerkesztője.
A forradalom után bujkálnia kell. Ez a szorongással teli időszak kikezdi idegrendszerét. A rémuralom végeztével visszajöhet ugyan Pestre, de továbbra is mellőzött ember. Elméje lényegében elborult, ez az állapot némi ingadozással haláláig tartott.

Az irodalmi arcképcsarnok bemutatásából: "Neve fennmaradt. De főleg a kritikust szoktuk emlegetni, meg a szerkesztőt, meg a forradalmi publicistát. Egész egyénisége ennél is több. Hozzátartozik filozófiai, esztétikai képzettsége, népművelő hevülete, szervezőtehetsége és irodalomszervező hajlama, meg nem alkuvó gerincessége, igazi irodalmi vezéregyénisége. És még így sem teljes a kép, ha megfeledkezünk a költőről, az almanachlíra klasszikusáról, aki a hazai szentimentalizmusból indul, onnét érkezik el a diadalmas romantikáig, hogy továbblépjen Petőfiékhez. A Petőfi előtti fél évszázadnak ő az egyik irodalmi főszereplője."
Források:
A magyar irodalom arcképcsarnoka: http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/bajza.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bajza_J%C3%B3zsef

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130375
Feltöltve
2013.02.07. 12:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.07. 12:22

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130399
Feltöltve
2013.02.08. 09:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.08. 09:30

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130407
Feltöltve
2013.02.08. 09:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.08. 09:31

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130404
Feltöltve
2013.02.08. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

130403
Feltöltve
2013.02.08. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

130401
Feltöltve
2013.02.08. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

130402

130406
Feltöltve
2013.02.08. 09:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.08. 09:31

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130405
Feltöltve
2013.02.08. 09:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.08. 09:31

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
130400
Feltöltve
2013.02.08. 09:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 13.02.08. 09:30

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459670
Feltöltve
2021.09.22. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/30 • 10.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:04

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459671
Feltöltve
2021.09.22. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • 6.7mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:04

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459672
Feltöltve
2021.09.22. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 14.9mm • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:04

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459673
Feltöltve
2021.09.22. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • 12.4mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:04

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459674
Feltöltve
2021.09.22. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • 5.3mm • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:04

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459675
Feltöltve
2021.09.22. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • 4.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:04

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
459676
Feltöltve
2021.09.22. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.09.22. 17:04

"Bajza József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520969
Feltöltve
2023.04.01. 21:56
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ35/10 • 1/13 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.04.01. 21:56
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.04.01. 21:56
1 új fotót töltöttem a "Bajza József" műlaphoz
21.09.22. 17:04
7 új fotót töltöttem a "Bajza József" műlaphoz
18.11.15. 18:19
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
18.09.22. 11:51
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
17.11.17. 17:59
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
17.09.24. 15:47
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
17.09.24. 15:47
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
17.09.24. 15:47
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
17.08.23. 15:51
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
17.03.28. 08:57
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
16.11.03. 10:51
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
15.11.21. 15:04
Megérintettem a "Bajza József" alkotást
13.02.08. 17:56
Göröntsér Vera publikálta "Bajza József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.