Adria-palota díszítőszobrai

Fiume (Rijeka), Riva 16.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A fiumei Adria-palota szobordíszei

Az épület homlokzatán állnak a szobrok.

Felállítás1897


lig
2012.08.31. 19:55
A monarchia bukása után kevés XIX. század végi épület maradt meg eredeti állapotában. Ilyen az itt látható Adria-palota, mely méreteivel és eleganciájával uralja Fiume – horvát nevén Rijeka – kikötőjének képét, és fogadja az elé befutó hajókat. A palota az Adria Magyar Királyi Tengerhajózási Rt. székháza volt. Ma a Horvát Hajózási Társaság, a Jadrolinija székhelye.
Az épületet 1897-ben Freund Vilmos építette, mindkét főhomlokzatát Ligeti Miklós 4–4 szobra díszíti. A minták a művész emlékiratai szerint már 1894-ben elkészültek a Várbazári műtermében.
„…akkor jött Donáth, hogy akarok-e megrendelést? Nála rendelt Freund építész a fiumei Adria-palotára 8 figurának modellt, amit Fiumében faragtat majd kőbe, de ő ezt nem vállalja, mert csak 200 forintot fizet darabonként. Ha vállalom, átadja. Freund átjött, a vázlatok tetszettek, és volt megrendelésem…”
A szobrok a déli és az északi egyforma homlokzatra kerültek, az első emelet magasságából indított, és a negyedik emeletig emelt 2–2 oszloppárra. A homlokzatok a szobrok kivételével teljesen egyformák. Tiszta arányaikkal, szimmetriájukkal, s nem utolsó sorban a jó rálátás lehetőségével harmonikus egységet képez az épület, és a díszítőplasztika. Külön-külön élvezhető mindkettő egységében és a szobrok egyenként is.
A palota tenger felöli homlokzatára négy férfialak került – a tengerhajózást szimbolizálva. A dinamikus figurák összetéveszthetetlenül mutatják be mesterségüket, helyüket a hajózásban. Balról jobb felé haladva először a matróz jelenik meg, majd a hajógépész. Ő a legerőteljesebb figura, ne felejtsük, ebben az időben újul meg a hajózás, a vitorlás hajózásnak itt van vége. A másik oszloppáron előbb a kapitány jelenik meg fontossága tudatában, mellette a kormányos figyeli a kapitány utasítását.
Az északi homlokzatot hölgyek ékesítik, a világ négy égtáját szimbolizálva. A megrendelő kérésére visszafogott gesztusokkal, nagyon felöltözve kellett megjeleníteni a figurákat, viszont mindegyiknek a kezébe kellett adni valamit ami jellemző rá.
Ligeti Miklósról tudni kell, hogy fiatal korában sem szerette, ha elmagyarázzák neki, hogy mit hogyan mintázzon meg. Szerette a saját ötleteit, s ha beleszóltak a munkájába, a neki nem tetsző momentumokat kihangsúlyozva, karikírozva ábrázolta. Nem tartom lehetetlennek, hogy ezen az oldalon némely plasztikán elkövette ezt a gonoszságot.
De haladjunk sorjában, itt is balról jobbra haladva.
Az első oszloppáron nyugat és kelet muzsikál, a másik oldalon délen egy amazon pózol harciasan, északon pedig egy bizonyára lapp hölgy vár, hatalmas késsel a kezében. Sajnos a sok ruha és a felesleges holmik miatt – talán kelet kivételével – hiányzik ezekből a lányokból az a báj és kellem, amit Ligeti Miklós a legjobban tudott ábrázolni.
A szobrokat a gipszminták alapján Sebastian Bonomija horvát szobrász faragta mészkőbe a Wikipédia horvát kiadása szerint.
Forrás:
Prohászka László: Ligeti Miklós – kiadta a Kapoli Múzeum.
Ligeti Miklós: Töredékek LM emlékirataiból – kiadta az MTA Ars Hungarica 2005. évi 2. számában.

lig műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

A fiumei Adria palota
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117230
Feltöltve
2012.08.27. 17:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:14
A fiumei Adria palota

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Déli homlokzat, bal oldali szoborpár
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117233
Feltöltve
2012.08.27. 17:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:23
Déli homlokzat, bal oldali szoborpár

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Déli homlokzat, jobb oldali szoborpár
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117235
Feltöltve
2012.08.27. 17:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:25
Déli homlokzat, jobb oldali szoborpár

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Részlet – matróz és gépész
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117237
Feltöltve
2012.08.27. 17:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:27
Részlet – matróz és gépész

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Részlet – kapitány és kormányos
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117238
Feltöltve
2012.08.27. 17:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:28
Részlet – kapitány és kormányos

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Északi homlokzat, bal oldali szoborpár
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117239
Feltöltve
2012.08.27. 17:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:29
Északi homlokzat, bal oldali szoborpár

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Északi homlokzat, jobb oldali szoborpár
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117240
Feltöltve
2012.08.27. 17:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:31
Északi homlokzat, jobb oldali szoborpár

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Részlet, nyugat és kelet allegóriája
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117241
Feltöltve
2012.08.27. 17:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:33
Részlet, nyugat és kelet allegóriája

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Részlet, dél és észak allegóriája
Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
117242
Feltöltve
2012.08.27. 17:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

lig 12.08.27. 17:34
Részlet, dél és észak allegóriája

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
374539
Feltöltve
2019.09.17. 23:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ48/10 • 1/1000 • 11mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.17. 23:10

Adalék vagy máshol

"Adria-palota díszítőszobrai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Fiume (Rijeka)
Feltöltő
Azonosító
374540
Feltöltve
2019.09.17. 23:10
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.17. 23:10
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.09.17. 23:10
2 új fotót töltöttem az "Adria-palota díszítőszobrai" műlaphoz
12.08.31. 19:55
lig publikálta "Adria-palota díszítőszobrai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.