Balatonlelle, Köztársaság út 18.

Balatonlelle
Köztársaság út 18.
Az üdülő egykori közösségi épületének bejárata előtt jobbra, tuják takarásában.

Felállítás1973

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2012.07.03. 10:05
Amikor ennek az alkotásnak elérhetőségét sikerült pontosítani, kicsit elkedvetlenedtem. 'Zala megyei Tanács üdülője'! Hol találok meg már egy tanácsi üdülőt?
Mást is kerestem Balatonlellén, utam a könyvtárba vitt. Ott – egyebek mellett – megkérdeztem, nem tudják-e, hol volt egykor ez az üdülő. Meglepetésemre egy fiatalember nagy örömmel felkiáltott, az a Bács–Zala, összevonták, most így hívják! Együtt örültünk. Elmagyarázta, hogy jutok oda (pontos cím szóba nem kerülhetett).

Valahogy nem sikerült túl jól az értelmezés, de megtaláltam. Nehezítő körülményként az volt kiírva, hogy Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Üdülője (akkor még!). Úgy gondoltam, több üdülő egy önkormányzatnak azért nem reális.
A kaput tárva-nyitva találtam, bementem. Egyenesen vezet az út az épület felé. Meg is láttam rögtön, ahogy előrementem, jobb kéz felől. Megpróbáltam bemenni az épületbe, hogy hozzájárulást kérjek a fényképezéshez, de az az ajtó zárva volt. Embert a környéken nem nem láttam. Úgy értelmeztem, a nyitott kapu felér az engedéllyel.

A szobrot körbejárni nemigen lehet. Ennyi, nagyra nőtt zöld növényt szobor körül még nem láttam. De látszik, hogy ápolt, rendezett. Éppen csak nem enged az alkotásra csak előnézetet. Egy kicsit azért furakodtam.
A horgász fiatal és láthatóan boldog. Kapás volt, szép, nagy harcsa lóg a kezében, lépked a zsákmánnyal. Amolyan halásznadrág és egy fejvédő az öltözéke. A horgászbot teljes hosszában természetesen nem fért a képre. Azért, ha figyelünk, összejön. Emlék egy elég régi időből.
-----
Hírt kaptam Istvántól, köszönöm!
A szobrot nehezebb megtalálni, mint 2012-ben, de meg van! Csak a tuják burjánoztak tovább. Remélem, fotó is lesz...
További linkek
Az alkotóról: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/ratonyi-jozsef-6033

Cím alapján hasonló

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112566
Feltöltve
2012.06.14. 21:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:32

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112567
Feltöltve
2012.06.14. 21:32
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/160 • ISO80

112568
Feltöltve
2012.06.14. 21:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:33

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112569
Feltöltve
2012.06.14. 21:33
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:33

"Horgász" c. alkotás fotói

A teljesség kedvéért.
Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112570
Feltöltve
2012.06.14. 21:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:34
A teljesség kedvéért.

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112571
Feltöltve
2012.06.14. 21:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:35

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112572
Feltöltve
2012.06.14. 21:35
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ33/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:35

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112573
Feltöltve
2012.06.14. 21:36
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:36

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
112574
Feltöltve
2012.06.14. 21:37
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.06.14. 21:37

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
334751
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2018.12.08. 21:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.08. 21:34
2012. június

"Horgász" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonlelle
Feltöltő
Azonosító
334752

334753
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2018.12.08. 21:34
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.08. 21:34
2012. június
Összesen 12 fotó

Műlap története

15.08.30. 16:27
A "Horgász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.07.03. 10:05
Göröntsér Vera publikálta "Horgász" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.