Budapest, XVII. kerület, Borsó út 75.

Budapest
XVII. kerület, Borsó út 75.
Az óvoda előtti parkban, a bejárati járda bal oldalán.

Felállítás1982


ocsovai andrás
2011.06.21. 23:07
Rákoskeresztúr építése - átépítése - során épült a Borsó utcai óvoda.
Az 'Apa és fia' szobor ekkor került az óvoda elé.

Talán már szerepelt a 'szoborlap'-on,-ban, de most nem találtam. Az 'apa és' keresésre három lapot dob ki a kereső (abból egy 'lánya'), még az 'anya és ' keresésre kilenc a találat.
Kicsi a valószínűsége a valamikori 1:1 aránynak.

De most nézzük a 'nehezen fényképezhető' - sergésben, forgásban megnyúlt alakú férfinépet. (A negyediket.)

Laborcz Ferenc szavai:
...'„Szobrásszá válásomat sok tényező alakította. Mindig, mindennek örültem. Ha újjal találkoztam, alázattal közeledtem hozzá, hogy megértsek valamit abból, ami a művet létrehozta, amiért a művész így fogalmazta meg, ami egy kor művészetét azzá tette, ami. Legelőször Egyiptom művészete volt az, ami döntő hatással volt rám. Ebben az őskultúrában találtam meg azt a formai megoldást, amely uralja a méretet. Ez egészen korán, még főiskola előtt lebegett előttem, mint egy szenvedély, mint egy eszmény: a méretfelettiségnek a kulcsát, formanyelvét megtalálni,amit ismertek az egyiptomiak. … Amikor azt kutattam, hogy mi adott ennek a művészetnek impulzust, úgy éreztem, hogy a csillagos ég, a csillagos ég geometriája. Lestem a csillagokat, és egyre jobban megerősödtem ebben a hitemben. Ez a titka a méretfelettiségnek.'...

Innen:
http://kispestihelikon.blogspot.com/2011/03/xxxxxxxxxx.html
Ády
2017.08.17. 14:08
"...A létesítményt képzőművészeti alkotásokkal is szebbé kívántuk tenni. Csekovszky Árpád fali kerámiái és Zimmer Judit faliképéi díszítik az épületet. Laborcz Ferenc szobrászművész özvegye az "Apa és fiú" szobrot ajándékként adományozta a létesítményhez....."
Források:
Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei. 1982. február 17.



Cím alapján hasonló

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87728
Feltöltve
2011.06.21. 20:32
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/360 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:32

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87729
Feltöltve
2011.06.21. 20:33
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/680 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:33

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87730
Feltöltve
2011.06.21. 20:34
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/625 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:34

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87731
Feltöltve
2011.06.21. 20:34
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/161 • ISO127

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:34

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87732
Feltöltve
2011.06.21. 20:35
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/529 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:35

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87733
Feltöltve
2011.06.21. 20:36
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/671 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:36

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87734
Feltöltve
2011.06.21. 20:36
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ260/100 • 1/144 • ISO175

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:36

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87735
Feltöltve
2011.06.21. 20:37
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ430/100 • 1/588 • ISO111

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:37

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
87736
Feltöltve
2011.06.21. 20:38
EXIF információk...
Hewlett-Packard / HP PhotoSmart C935 (V03.74)
ƒ500/100 • 1/820 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 11.06.21. 20:38

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
268743
Feltöltve
2017.03.04. 19:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 17.03.04. 19:48

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468770
Feltöltve
2021.11.18. 08:17
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/637 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.18. 08:17

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468771
Feltöltve
2021.11.18. 08:17
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/657 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.18. 08:17

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468772
Feltöltve
2021.11.18. 08:17
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/346 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.18. 08:17

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468773
Feltöltve
2021.11.18. 08:19
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/833 • 3.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.18. 08:19

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468774
Feltöltve
2021.11.18. 08:19
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/2174 • 3.6mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.18. 08:19

"Apa és fia" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
468775
Feltöltve
2021.11.18. 08:19
EXIF információk...
HMD Global / Nokia 5.3
ƒ180/100 • 1/1563 • 3.6mm • ISO101

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 21.11.18. 08:19
Összesen 16 fotó

Műlap története

21.11.18. 08:19
3 új fotót töltöttem az "Apa és fia" műlaphoz
21.11.18. 08:17
3 új fotót töltöttem az "Apa és fia" műlaphoz
17.04.15. 18:35
Megérintettem az "Apa és fia" alkotást
17.03.05. 17:54
Az "Apa és fia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.03.05. 17:54
Az "Apa és fia" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.06.21. 23:07
ocsovai andrás publikálta "Apa és fia" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.