Lónyay-kastély freskója

Tuzsér, Ady Endre utca 2.
További képek a Fotólistában

Tuzsér
Ady Endre utca 2.
A Lónyay kastély dísztermének mennyezetén látható.

Felállítás1790

Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2011.06.09. 21:34
A Tiszántúl egyetlen kastélya, ahol barokk falképek maradtak meg. Ez persze jól hangzik, de valójában nincs így, mert a vajai reneszánsz kastélyban is fotóztam freskót.

Mária Terézia testőre, Gróf Lónyay János óbester (ezredes) építtette, miután hazatért az udvarból és a Magyar Királyi Nemesi Testőrség szolgálatából. A kívülről szerény, leginkább udvarháznak tűnő épület a hagyomány szerint a régi Ambrózy-várkastély anyagának felhasználásával készült 1787 után.

'Dísztrermének mennyezetfreskójáról híres az 1787 után copf stílusban épült tuzséri Lónyay-kastély. A freskó készítője, Wurtzinger Mihály a kastély építtetőjét, az épület terveit és önmagát is megjelenítette csodás alkotásán. Az empire bővítés után az 1870-es években újabb átalakításra került sor, amit a kastély akkori tulajdonosa, a rövid ideig miniszterelnöki tisztet is betöltő Lónyay Menyhért megbízásából Ybl Miklós végzett el. Az épület művészeti rendezvényeknek ad otthont nyaranként. '
A forrásként használt oldal ma már nem létezik.

A kastély felújítását az ezredforduló táján fejezték be. Én a Debreceni Városvédők 2011 tavaszi kastélytúráján jártam ott. Láthatóan még most sincs teljesen kihasználva az épület. Folyamatos építkezés folyik jelenleg is, a csoportok fogadása mellett.

A kastély épülete előtt áll egykori tulajdonosának, Lónyay Menyhértnek klasszicista szobra, mely Vay Miklós márvány szobrának másolata. A freskót, és a helytörténeti fotókiállítást egy igen jelképes összegért lehet megnézni. Gondolom nagyobb bevételük a helyszínen tartott kulturális és idegenforgalmi rendezvényekből van. A díszterem, ahol a freskó van, előadások megtartására volt berendezve.

A freskót is restaurálták a legutolsó helyreállításkor. A tetőzet az 1990-es években kigyulladt, ezért nagymértékű építkezésekre volt szükség.
A freskó alkotója eperjesi származású, Kassán élő festőművész, építész volt.
Lohr Ferenc festőről szóló wikipédiás oldalon találtam ezt a mondatrészt: "Restaurálta a tuzséri Odescalchi hercegi kastély freskóit..." Itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lohr_Ferenc_(fest%C5%91)

További írások a kastélyról, a freskókról: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Tuzser/pages/013_mostoha_orokseg.htm
További linkek
Képek a műemlékes oldalon: http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=8509
http://nemzetimuemlek.hu/index.php/epulet/lonyay_kastely/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
86374
Feltöltve
2011.06.06. 19:40
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.06. 19:40

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
86375
Feltöltve
2011.06.06. 19:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/80 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.06. 19:42

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
86376
Feltöltve
2011.06.06. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO1000

86377
Feltöltve
2011.06.06. 19:42
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/100 • ISO1600

86378
Feltöltve
2011.06.06. 19:43

TundeK62 11.06.06. 19:43

86379
Feltöltve
2011.06.06. 19:43
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

86380
Feltöltve
2011.06.06. 19:44

TundeK62 11.06.06. 19:44

86381
Feltöltve
2011.06.06. 19:44
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.06. 19:44

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
86382
Feltöltve
2011.06.06. 19:46
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.06.06. 19:46

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
183958
Feltöltve
2014.10.17. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.17. 12:47

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
183959
Feltöltve
2014.10.17. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/15 • ISO800

183960
Feltöltve
2014.10.17. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

183961
Feltöltve
2014.10.17. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

183962
Feltöltve
2014.10.17. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

183963
Feltöltve
2014.10.17. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

183964
Feltöltve
2014.10.17. 12:47
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.17. 12:47

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
186099
Feltöltve
2014.11.06. 18:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/26 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.06. 18:51

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
186097
Feltöltve
2014.11.06. 18:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.06. 18:51

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
186096
Feltöltve
2014.11.06. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.06. 18:50

"Lónyay-kastély freskója" c. alkotás fotói

Alkotó
Wurtzinger Mihály (építész, közreműködő)
Település
Tuzsér
Feltöltő
Azonosító
466369
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2021.11.04. 14:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ28/10 • 1/60 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.04. 14:25

466370

466371
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2021.11.04. 14:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/60 • 6.6mm

466372
Fotózva
2010. május
Feltöltve
2021.11.04. 14:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/60 • 7.8mm

466373

Összesen 24 fotó

Műlap története

21.11.04. 14:25
4 új fotót töltöttem a "Lónyay-kastély freskója" műlaphoz
21.11.04. 14:25
1 új fotót töltöttem a "Lónyay-kastély freskója" műlaphoz
14.11.06. 18:51

14.11.06. 18:50
1 új fotót töltöttem a "Lónyay-kastély freskója" műlaphoz
11.06.09. 21:34
TundeK62 publikálta "Lónyay-kastély freskója" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.