A brennbergbányai Szent István aknát, mely az éles határtól mindössze 190 méterre található összeköttetésben volt a határ túloldalára került Ilona aknával. A bányát 1951-ben, egy vízbetörés után bezárták, a föld alatti átjárást és az Ilona akna bejáratát betömték. A munkások közül mintegy 200 Várpalotára, 350 Oroszlányba, 300 Tatabányára került, az ottani szénbányákhoz.

A 630 méter mély akna lenti oldaljáratait még a bányászok zárták le, de az akna lefedését már a határőrség végezte. Az akna gyakorlatilag 1999-ig így, tömedékeletlenül állt, sőt az oldalról rányíló légzővágatot részben szabadon találtuk, amikor a SZÉSZEK és a Bányavagyon Hasznosító Zrt. megbízásából elkezdtük az akna tömedékelési tervének és a mellette található meddőhányó rekultivációs tervének elkészítését.

Mivel ez volt az utolsó akna amit a betöltéssel megszüntettek a bányászok brennbergi szénmezőn, szerették volna, a sima márványtábla helyett egy komolyabb - de nem drága és a természetvédelem által is elfogadható - emlékművel jelölni. Így sikerült 'bepedáloznom' Salló Pistát, akit bevallhatom, második apámnak tekinthettem, és az akkortájt 'divatos' kopjafa helyett, egy kicsit talán más jellegű művet létrehozni.

Jómagam csak a szellemiségében voltam/vagyok jelen szerényen, tervet Pista és Győző fia készítette. Én csak annyit kértem, hogy ne csak az aknának állítsunk emléket és jelenjen meg az egy tőről - Selmecbánya - fakadó erdész-bányász testvériség. Úgy érzem ez teljesült.

Az biztos, hogy tavasszal ecsettel, festékkel felbatyuzva kell meglátogatnom.