Balatonszárszó, Vörösmarty utca 6.
Archív képek

Angol cím:Attila József

Balatonszárszó
Vörösmarty utca 6.
A Szárszó főtére közelében, az iskola előtt áll az alkotás.

Avatás1952. december 7.
Avatás

Előzmény
József Attila
Ády
2010.06.28. 14:24
Balatonszárszó nevét szomorú esemény tette országosan ismerté, hogy József Attila, a nagy költő 1937. december 3-án itt vetett véget életének.
Az alkotást a költő nevét viselő általános iskola előtti parkban találjuk. A posztamensen álló egész alakos bronz szobor elvileg Jankó János szobrászművész alkotása.
Eredetileg nem itt állt hanem a vasútállomás mellett. Akkor még az anyaga valami gipszből vagy valami gyorsan rongálódó anyagból készült 1955-ben öntötték ki bronzból. A 70-es évek elején az iskola és az óvoda között új parkot létesítettek, ekkor helyezték át hogy méltóbb helyen álljon az alkotást..

"— Az iskola és az új óvoda között parkot szeretnénk létrehozni, és ide hozatjuk majd József Attila bronzszobrát, méltóbb környezetbe, az állomás melletti vendéglátóhelyek környékéről..."

József Attila: Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

1936
Források:
Somogyi Néplap, 1971. október 19. (27. évfolyam, 245. szám)
További linkek
József Attila életrajza: http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Attila

Tar István szobrászművész életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/tar-istvan-1088

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar költők szobrai

Cím alapján hasonló

"József Attila" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
58825
Feltöltve
2010.06.28. 13:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.28. 13:46

"József Attila" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
58826

58828
Feltöltve
2010.06.28. 13:47

Ády 10.06.28. 13:47

"József Attila" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
58829

58830
Feltöltve
2010.06.28. 13:48

Ády 10.06.28. 13:48

"József Attila" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
58831

58832

58824
Feltöltve
2010.06.28. 13:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.06.28. 13:45

Archív fotók

"József Attila" c. alkotás fotói

Az első felállítási hely.
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
127011
Forrás
képeslap
Feltöltve
2012.12.11. 21:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.12.11. 21:46
Archív felvétel
Az első felállítási hely.

"József Attila" c. alkotás fotói

Az első felállítási hely.
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
127010
Forrás
képeslap
Feltöltve
2012.12.11. 21:44
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.12.11. 21:44
Archív felvétel
Az első felállítási hely.

"József Attila" c. alkotás fotói

1978.
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
221390
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1978
Feltöltve
2015.10.13. 22:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.13. 22:32
1978, Archív felvétel
1978.

"József Attila" c. alkotás fotói

1979.
Alkotó
Település
Balatonszárszó
Feltöltő
Azonosító
221391
Forrás
Képeslap részlet
Évszám
1979
Feltöltve
2015.10.13. 22:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.10.13. 22:32
1979, Archív felvétel
1979.
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.11.21. 16:49
A "József Attila" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.12.11. 21:46
1 új fotót töltöttem a "József Attila" műlaphoz
12.12.11. 21:44
1 új fotót töltöttem a "József Attila" műlaphoz
10.06.28. 14:24
Ády publikálta "József Attila" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.