Jancsó Miklós domborműves emléktábla


Szeged
Dóm tér
Keleti árkádok

Felállítás2005. április 21.


Cedrus
2010.05.19. 22:20
2005. áprlis 21-én avatták fel a Dóm téren Jancsó Miklós, a világhírű farmakológus emléktábláját.
Jancsó Miklós 1903. április 27-én Kolozsvárott született. "Orvosi tanulmányait Szegeden végezte és már szigorló orvos korában tette az első nagy felfedezését, midőn módszert dolgozott ki a szifilisz akkor legfontosabb gyógyszerének, a salvarsannak tanulmányozására, a szövettani metszetekben fekete csapadék alakjában való láthatóvá tételére és ilyen módon a szervezetben való sorsának, viselkedésének kiderítésére. Ez annyira ismertté tette nevét, hogy már 1920-ben a berlini Koch Robert Intézetben Igen kedvezően fogadták és bevezették a kemoterápiai kutatás módszereibe. Így indult el azon az úton, amelyen csaknem három évtizeden át dolgozva, ma már joggal klasszikusnak nevezhető kísérleti eredményeit elérte, amelyekkel tisztázta a kemoterápiás hatások mechanizmusát."
/Forrás: Szegedi Tudományegyetem 2005. 9. sz./
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Jancsó_Miklós_(farmakológus)
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/kalmar-marton-4972

Cedrus műlapja



Cím alapján hasonló

"Jancsó Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54006
Feltöltve
2010.05.19. 21:56

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.05.19. 21:56

"Jancsó Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
54007
Feltöltve
2010.05.19. 21:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.05.19. 21:57

"Jancsó Miklós domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szeged
Feltöltő
Azonosító
492801
Feltöltve
2022.07.11. 13:53
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/100 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.07.11. 13:53
Összesen 3 fotó

Műlap története

22.07.11. 13:53
1 új fotót töltöttem a "Jancsó Miklós domborműves emléktábla" műlaphoz
13.01.25. 14:02
A "Jancsó Miklós domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.05.19. 22:20
Cedrus publikálta "Jancsó Miklós domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.