Laborcz Ferenc 1908. április 14-én született Budapesten, sokgyermekes, szegény sorú újpesti családban. Édesapja vízimolnár, utóbb postatiszt volt. Laborcz Ferenc faszobrásznak tanult, a kispesti Fazekas Bútorgyárban inaskodott, de 1934-től már az Iparművészeti Iskolán tanult, Simay Imre tanítványaként a díszítő-szobrász szakot végezte el. 1937-től a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, Bory Jenő és Szőnyi István (Szőnyinek tanársegéde is volt) növendékeként 1941-ben szerzett diplomát. 1942-ben római ösztöndíjat kapott a Collegium Hungaricumba, ám a következő évben a háború miatt hazatérni kényszerült, és az akkor még a fővárostól külön álló Rákoshegyen telepedett le.

1945-ben Humusz című, életnagyságú faszobra elnyerte a Kommunista Párt befolyása alatt álló Művészeti Tanács nagydíját, a következő évre a Művészeti Tanács egyéves ösztöndíjat folyósított neki. 1949-től halála napjáig tanított a Dési Huber István Képzőművészeti Szabadiskolán (utóbb Szakkörben), tanítványai közé tartozott a több mint két évtized alatt Haraszty István (Édeske), Mihály Gábor, Lóránt Zsuzsa, Kő Pál, Nikmond Beáta, Szanyi Péter, két leánya, Laborcz Mónika és Laborcz Flóra, és még nagyon sokan mások, későbbi jelentős szobrászok, festők egyaránt. 1950-ben a XVII. kerületi Tanács tagjává választották, ezt a közéleti tisztségét haláláig betöltötte. 1957-ben tüntették ki Munkácsy-díjjal, ebben az évben és tíz évvel később nagy nyugat-európai tanulmányutat tett.

1945 után Magyarországon számtalan helyen állított ki, egyéni és csoportos kiállításokon, tárlatokon, később külföldön is. Szobrászata a kezdeti realizmustól lassanként a szobrászati formák radikális újragondolása felé haladt, rendkívül szívesen kísérletezett a megformálás új lehetőségeivel és az új anyagokkal. Ő készítette az első köztérre került krómacél szobrot, az egri Fazola Henrik-ábrázolást, és az első vörösmárvány/vörös mészkő körplasztika is (Anya gyermekkel, 1967) az ő munkája. Kifejezetten szívesen és rendkívül magas színvonalon készített díszítő jellegű modern épületplasztikákat (Várpalota, Debrecen, budapesti Vidám Színpad, Pécs stb.) A Czimra-Laborcz Emlékházban olvasható tájékoztató tábla szerint 26 köztéri szobra áll szerte az országban (nálunk, a Köztérképen a változatok, másolatok, illetve a műfaji határvonalak másféle meghúzása miatt több van fenn), a Magyar Nemzeti Galéria szobortára 12, a pécsi Janus Pannonius Múzeum 15 szobrát, kisplasztikáját őrzi, de művei megtalálhatók a kolozsvári és a Banja Luka-i múzeumok gyűjteményében is. Az 1960-as évek első harmadától igen szívesen látott kiállító művész, szimpozionok, művésztelepek gyakori vezetője, kortársai körében is tekintélyes, elismert, kiemelkedő szobrász.

Életét 1971. november 30-án tragikus autóbaleset végezte be. Egész felnőttkorát végigkísérő nagy vágya teljesült, amikor hatvanévesen jogosítványt szerzett, és egy nyugati kisautó boldog tulajdonosa lett. A rutintalanság azonban megbosszulta magát, autójával Budapesten a villamos elé hajtott és szörnyethalt. Születésének 100. évfordulóján, 2008-ban Kispest képviselőtestülete a kerület posztumusz díszpolgárává avatta.