Vajda Lajos emlékmozaik

Budapest, XII. kerület, Pihenő út 1.
További képek a Fotólistában

Budapest
XII. kerület, Pihenő út 1.
K. I. 'B' épületében. Kintről nem látni, de be lehet hozzá sétálni.)

Felállítás1966

Bálint Endre (festőművész)
Granasztói Szilvia (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2010.01.13. 13:25
Az alkotás a Korányi Intézet 'B' épületének halljának falán található
A hallban több alkotás található az itt elhunyt és gyógyult híres emberekről és köszönetnyilvánítások betegektől.

A kompozíció Vajda Lajosra emlékezik, aki grafikus, festő volt, és ebben az intézményben érte a halál 1941-ben. Az alkotás az ő általa készített saját festményének (Ikonos önarckép) mozaik változata.
A mozaikot Karátson Gábor felesége, Granasztói Szilvia készítette, Bálint Endre felkérésére, vele együttműködésben. [1]

"...Visszatérve az első megbetegedésre: akkoriban valóban olyan élményeim voltak a szanatóriumban, amelyek sorsszerűnek nevezhetők, s bizonyos értelemben szellemileg is hatottak rám. Együtt feküdtem többek közt Dési Huber Istvánnal, akinek félelmetes munkaereje hihetetlenül ösztönző volt, s visszaadta az életkedvem. — Dési Hubernak van a szanatóriumban egy emléktáblája, Radnóti soraival: „Sorsod ellenére voltál mester s példakép!" Ugyanott található egy mozaikkompozíció, amit te készítettél. — Tartozom annyival az igazságnak, hogy nem egyedül csináltam, én csak áttettem Vajda Lajos Önarcképét mozaikképbe, és a tervet Granasztói Szilvia realizálta. Nekem akkor még nem volt hozzá mesterségbeli előképzettségem...." [2]

"VAJDA Lajos
(1908, Zalaegerszeg - 1941, Budakeszi)
Festő. A Képzőművészeti Főiskolán Csók István növendéke volt (1927-30). A Nemzeti Szalon 1928-as kiállításán bemutatott csendélettel jelentkezett először. A Kassák Lajos szerkesztette Munka c. lap fiatal konstruktív művészeihez csatlakozott. 1930-34 között Korniss Dezsővel együtt Párizsban Légernél tanult. Itt megismerkedett a kubizmussal, a szürrealizmussal.

1934-től Szentendrén és Szigetmonostoron a bartóki népzenegyűjtés módszerét követve népi képzőművészeti motívumokat kutatott. Számos rajzán a szentendrei parasztművészet és anyagi kultúra metamorfózisa ment végbe. Stílusában népi motívumok absztrakt és szürrealista jegyekkel, szimbólumokkal is ötvöződtek. Ugyancsak magába szívta a szerb egyházművészet stílusát is. A Képzőművészek Új Társaság (KUT) visszautasította műveit, gyűjteményes kiállításait barátoktól kölcsön kapott műtermekben rendezte. A fasizmus kiváltotta szorongásos életérzést apokaliptikus szörnyeket idéző rajzaiban vetítette ki.

A sokat nélkülöző festő fiatalkori betegsége, tüdőbaja a negyvenes évek elején kiújult, a budakeszi tüdőszanatóriumban halt meg. Az Alkotás művészházban 1943-ban rendezett emlékkiállítása után műveit több tárlaton is bemutatták. Művészete a magyar avantgarde piktúra legegyénibb terméke. Racionalista szerkezeti elv és szürrealisztikus vizonáriusság egyesült művészetében." [2]
Források:
[1] Karátson Dávid a Karátson-Granasztói Értékőrző Egyesület elnöke közlése alapján.
[2] Kertész Péter: Még itt vagyok Beszélgetés Bálint Endrével: Budapest, Január 1984. (22. évfolyam 1. szám) 12. o.
[3] Életrajz: hung-art.hu
További linkek
http://mek.niif.hu/05200/05262/html/elemzes.htm

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Vajda Lajos emlékmozaik" c. alkotás fotói

Alkotók
Bálint Endre (festőművész)Granasztói Szilvia (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40401
Feltöltve
2010.01.13. 12:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 12:58

40402

40403

40404
Feltöltve
2010.01.13. 12:59

Ády 10.01.13. 12:59

40405

40400
Feltöltve
2010.01.13. 12:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 12:57

Adalék vagy máshol

"Vajda Lajos emlékmozaik" c. alkotás fotói

Az eredeti festmény, ami alapján készült a mozaik.
Forrás: mek.niif.hu
Alkotók
Bálint Endre (festőművész)Granasztói Szilvia (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40406
Feltöltve
2010.01.13. 13:21
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 13:21
Archív felvétel
Az eredeti festmény, ami...Teljes szövegAz eredeti festmény, ami alapján készült a mozaik.
Forrás: mek.niif.huKevesebb szöveg

"Vajda Lajos emlékmozaik" c. alkotás fotói

A mozaik vázlata Bálint Endrétől.
Alkotók
Bálint Endre (festőművész)Granasztói Szilvia (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
40409
Forrás
grafium.hu
Feltöltve
2010.01.13. 13:33
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.01.13. 13:33
Archív felvétel
A mozaik vázlata Bálint Endrétől.
Összesen 8 fotó

Műlap története

20.03.11. 08:12
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
19.09.11. 08:33
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
19.06.19. 08:16
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
17.03.17. 08:46
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
16.12.07. 08:23
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
16.01.27. 09:18
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
15.10.02. 13:03
Megérintettem a "Vajda Lajos emlékmozaik" alkotást
10.01.13. 13:25
Ády publikálta "Vajda Lajos emlékmozaik" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.