Millenniumi emléktábla

Budapest, V. kerület, Semmelweis utca 6.

Budapest
V. kerület, Semmelweis utca 6.
Az első emelet felé vezető lépcső fordulójában.

Felállítás2000. december 4.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2023.10.28. 18:14
Kulturális Örökség Napja, 2023.
A rendezvénysorozathoz csatlakozott a Pest megyei Vármegyeháza is, bejárására régóta készültem, de valahogy nem jutottam el.
Az itt látható érdekes "leletek" jó része már szerepel a Köztérképen, mégis találtam még be nem mutatott alkotást. Egyik része nehezebben megfejthető, annál érdekesebb alkotás, ami többségében az 1945 utáni újjáépítéshez kapcsolódik.

Ez az alkotás nyilvánvalóan újonnan készült, mégpedig – erről az alsó perem alsó vésete tanúskodik – az államalapítás millenniuma emlékére készült 2000-ben. Sajnos, többet nem is sikerült megtudni róla, így alkotóját sem sikerült megtalálni.
Sajnos, a fényképek nem-igen sikerültek. Sietni is kellett, a csoport már korábban elfoglalta helyét a díszteremben. A lépcsőház, ahol a kanyart próbáltam bevenni éppen (visszaszaladtam, úgy vettem észre a táblát), ugyancsak nem volt előnyös.
Az alkotáson látható jelenetet sem sikerült megfejteni, de mivel a felirat az ősök tiszteletét említi, és a résztvevők öltözete illik a korra, amire utal, a dombormű ismeretlen alkotója az államalapítás szereplőit, vagy egy csoportját jelenítette meg.

Tehát, állíttatott "A nemes elődök előtti tiszteletadás bizonyságául a magyar államalapítás millenniumára
készíttette Pest megye önkormányzata
MM. XII. IV."

Cím alapján hasonló

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539259
Feltöltve
2023.09.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.24. 21:03

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539260
Feltöltve
2023.09.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • 4.3mm • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.24. 21:03

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539264
Feltöltve
2023.09.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/6 • 5.5mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.24. 21:03

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539268
Feltöltve
2023.09.24. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.24. 21:06

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539266
Feltöltve
2023.09.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/20 • 22.9mm • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.24. 21:03

"Millenniumi emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539261

539262

539267
Feltöltve
2023.09.24. 21:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/10 • 12.8mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.24. 21:03
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.10.28. 18:14
Göröntsér Vera publikálta "Millenniumi emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.