Kőrösy sétány street-art fala

Budapest, XI. kerület, Kőrösy József utca 3-5.
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Kőrösy József utca 3-5.
Az Allee-val szemben húzódó (iskola-)kerítésen.

Felállítás2023. augusztus

Colorfools (festőművész)

Göröntsér Vera
2023.09.05. 18:57
2023 augusztusának végén jött létre a sétány falfestménye , a "monstre-graffiti" a bevásárlóközpont környezetében. Budapest, ezen belül Újbuda, ill. a sétány összképe kapott színt általa – miközben négy miniszobrot is elhelyeztek ezen a környéken (ld. a kapcsolt lapot).

A cél, hogy "...közelebb hozzák az emberekhez a művészetet."
Később, a modern street-art falról "...a jószomszédságot erősítő művészeti alkotás, mely vonzza a látogatókat, és lendületet ad a közösségi térnek..." Továbbiak még a cikkben.

A falfestményt a Colorfools-csoport készítette a szomszédos iskola korábban megrongált kerítésfalára. Különböző elemek sorjáznak a festményen, így felbukkannak a környék és a kerület nevezetességei. A sor egy pár edzőcipővel indít, ebből egy kosárral, amiben együtt vannak a festmény elkészítéséhez szükséges kellékek. A bevásárlóközpont kínálata is szerepel egy-egy képen, de ebben a témában a "legütősebb" természetesen Corgi-kutya. A megjelenítés – 2 az 1-ben – mutatja profilból egész alakos, szemből portré-képét.

Szerepel a Szabadság híd, a Gellért téri díszkút és a Szabadság-szobor sziluettje is. A cikkben úgy írják, az alkotók néhány rejtett üzenetet is megfogalmaztak, amiről beszélnek is a velük készült videóban. Megkerestem, ld.: https://www.youtube.com/watch?v=q4fzTJban4I

Sajnos, a Szabadság-szobor sajátos látványáról ott sincs szó, pedig érdekes lehet a mögöttes gondolat: sebtapasz jelzi, mintha megsérült volna a pálmaág, a béke szimbóluma. (?) Az ágat kitartóan maga fölé tartó emberalak feje pedig "takarásban van", vagy két egymást fogó kéz közé szorult? Persze, nem feladatom az értelmezés, az alkotói szándék szerint nyilván megteheti ki-ki, saját maga.
Források:
Az alkotásról: https://168.hu/kultura/street-art-graffiti-allee-265639

Cím alapján hasonló

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537385
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:53

537386
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 7.8mm • ISO80

537387
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.8mm • ISO80

537413
Feltöltve
2023.09.04. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:58

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537389
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • 6.3mm • ISO80

537388
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:53

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537390
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • 6.3mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:53

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537391
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • 4.3mm • ISO80

537392
Feltöltve
2023.09.04. 15:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • 7.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:53

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537393
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:55

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537395
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

537396
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 7.5mm • ISO80

537398
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • 10.4mm • ISO80

537397

537399
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 25.3mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:55

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537402
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57

537400
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • 7.8mm • ISO80

537401
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 16.4mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:55

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537403
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • 4.3mm • ISO80

537406
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537407
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 7.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537408

537411
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/125 • 6.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537412
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537415
Feltöltve
2023.09.04. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 13.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:58

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537418
Feltöltve
2023.09.04. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 19.4mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:58

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537416
Feltöltve
2023.09.04. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • 13.2mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:58

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537417
Feltöltve
2023.09.04. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • 20.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:58

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537410
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.9mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537414
Feltöltve
2023.09.04. 15:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:58

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537404
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/50 • 5.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537405

537394
Feltöltve
2023.09.04. 15:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • 8mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:55

"Kőrösy sétány street-art fala" c. alkotás fotói

Alkotó
Colorfools (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
537409
Feltöltve
2023.09.04. 15:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • 5.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 23.09.04. 15:57
Összesen 34 fotó

Műlap története

23.09.05. 18:57
Göröntsér Vera publikálta "Kőrösy sétány street-art fala" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.