Csete Balázs-emléktábla

Budapest, XXI. kerület, Csete Balázs utca 6-8.

Budapest
XXI. kerület, Csete Balázs utca 6-8.
A Budapesti Gazdasági SZC Csete Balázs Technikum előcsarnokának falán.

Készítés1993

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
kalaposlány
2023.03.29. 05:07
Csete Balázs domborművével díszített emléktáblát találunk a Budapest XXI., Csete Balázsról elnevezett csepeli középiskola előcsarnokának falán. A domborművön található „KAUBEK ’93” szignó alapján következtethető, hogy Kaubek Péter szobrász készítette 1993-ban. Sikerült egy életrajzában is, a köztéri munkái felsorolásában megtalálnom ezt az alkotást. [1]

Az emléktábla magasan lett elhelyezve az előcsarnok falán, bizonyára a helytörténetileg fontosnak tartott zászlóval együtt kialakítani szándékozott emlékfal miatt. Az emléktábla felett Csete Balázs rajtanár arcképe is elhelyezésre került. A zászló mögé nem nézhettem be sajnos, így nem tudom pontosan idézni az emléktábla szövegét, de kikövetkeztethető.

A csepeli középiskola 1994-ben vette fel Csete Balázs nevét, s ekkor kerülhetett felavatásra az emléktábla, a kialakított emlékfalon, de erről nem találtam forrást, csak az iskola névfelvételéről. [2] Ma már új neve van a középiskolának, mégpedig: Budapesti Gazdasági SZC Csete Balázs Technikum, de a főbejárat feletti elötető szélén, még olvasható a "Csete Balázs középiskola" felirat is

Csete Balázs csepeli éveiről így emlékeznek meg Jászkiséren, szülőfalujában, 1999-ben: „Külön meg kell emlékeznünk Csepelről, ahol Csete Balázs 1921-1948 között tanított, s Helytörténeti Múzeumot hozott létre, mely 1944-ben bombatámadás áldozata lett. Csepelen ma is ápolják Csete Balázs emlékét. A Ligeti Károly utca Csete Balázs utca lett az iskola is felvette nevét, majd az iskola falára emléktáblát helyeztek el és mi is elhelyeztük koszorúnkat.” [3]
Források:
[1] Kaubek Péter köztéri munkái: Art 9 Ferencvárosi Képzőművészek Egyesülete (Budapest, 2000), előfizetéses::
https://adt.arcanum.com/hu/view/MuveszetiKatalogusok_2000_Art9Ferencvarosi_043_053/?query=kaubek%20p%C3%A9ter%2C%20csete%20bal%C3%A1zs&pg=37&layout=s
Csete Balázs, bronz relief, Csepel, Budapest
[2] A csepeli iskola története: BGSZC Csete Balázs Technikum honlapja:
https://csetebalazs.hu/?page_id=4410
[3] Csete Balázs Csepelen: Jászsági Évkönyv, 1999: A civil szervezetek életéből:Győri János: A Csete Balázs honismereti szakkör 30 éve c. cikk (165. oldal)
https://adt.arcanum.com/hu/view/JaszsagiEvkonyv_1999/?query=csete%20bal%C3%A1zs%20eml%C3%A9kt%C3%A1bla%2C%20csepel&pg=166&layout=s
További linkek
Csete Balázs életrajza
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csete_Bal%C3%A1zs

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"Csete Balázs-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520499
Feltöltve
2023.03.28. 20:00
EXIF információk...
Samsung / SM-A125F
ƒ2000/1000 • 1/33 • 4.6mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 23.03.28. 20:00

"Csete Balázs-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520493
Feltöltve
2023.03.28. 19:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 23.03.28. 19:58

"Csete Balázs-emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520492

520496

520495

520498

520497

520494
Feltöltve
2023.03.28. 19:58
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 23.03.28. 19:58
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.03.29. 05:07
kalaposlány publikálta "Csete Balázs-emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.