A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok

Budapest, VI. kerület, Andrássy út 52.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az egykori „Konzuli palota" szobrai

Budapest
VI. kerület, Andrássy út 52.
A felújított épület homlokzatán lévő oszlopok tetején.

Felállítás2022
Felállítás1883

Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2022.02.14. 19:15
A hír az éteren keresztül jött: hat régi/új szoborral gazdagodott az Andrássy út egy épülete. Egy szálloda nyílik abban az épületben, ahol a műemléki felújításhoz kapcsolódóan pótolták a kezdetekben oda álmodott hat allegorikus szobrot. Szokás szerint köszönöm Ády-nak, aki úgy gondolta, ez engem érdekel!
Most jutottam el fotózni és azóta gondolkozom, jogos-e, hogy a forrás cikk (ugyancsak köszönöm Ády-nak) joggal nevezi-e az újra alkotott pufók fiúkat puttóknak. Én nem tenném, fontosabb a mondandójuk, az "üzenet", a puttók kicsit önmagukért pufókok és kedvesek.
Déry Attila könyvében „Konzuli palota"-ként említi az épületet, aminek tervezője Schmahl Henrik,[2] kora nagy hírű, sokat foglalkoztatott építésze. Az építés évében különbség van az itteni és a másik két forrásban, ha minden igaz, itt [1] és [3] a mérvadó.
Ellentmondások: a rekonstrukcióról lelkesen beszámoló cikk Déry Attila építészeti topográfiájára hivatkozva írja, a kuriózum-számba menő hat új szobor eredetije Schaffer Károly műhelyében készült. Ezt én nem találtam a nálam meglévő könyvben.
A hivatkozott könyv nem tartalmaz utalást a szobrászra.[3] Másrészt az eklektikus épületszobrászattal foglalkozó kiadvány (ugyancsak Déry A. jegyzi) nem említi a szobrokat, csak azokat a díszítő elemeket, amik 1991-ben is láthatók voltak az épületen. Ezeket az épületdíszeket kérdőjellel, hasonlóságra utalva köti Schaffer nevéhez. Akkor most honnan az infó? Létezik még Budapest építészeti topográfiája címen egy összefoglaló kiadvány, de nem tartom valószínűnek, hogy abban az egy kötetben többet tudna nyújtani a szerző, mint a kerületeket követő 3. kötet lapjain.
Abban, hogy mit "üzennek" a szobrok, tk. egyetértünk a cikk szerzőjével. A történet, amit a tény köré font, olvasható a fő-forrásban. Balról jobbra haladva:
Első helyen egy kicsit fáradtkás pillantású ifjú áll, kezében egy fogaskereket tart. Így nyilvánvalóan az ipar allegóriája.
A második figurát én lánynak nézném. Kezében egy könyvet tart, lábánál is látható néhány, ahol egy külön lefotózatlan, de lencsevégre illő bagoly kuksol. Ő a tudás, a bölcsesség képviselője.
Harmadikként mégis kölcsönveszem a cikk megfogalmazását. "...az emberi élet fonalát szövő Klóthó" [1] és a kapcsolódó "csavart" ld. az írásban. (Én bizony kicsit leegyszerűsítve a fonásra, vagyis a textiliparra gondoltam.) De igaz, lábánál egy méhkaptár van.
A jobboldali hármas első helyén álló fiúról Fadrusz János egy gyönyörű atlasz-szobra jutott eszembe. "...fején a kitharióni oroszlán koponyáját" hordja, jobb kezében kőrisdorongot, így a cikk írója megfogalmazásában ő Héraklész, a harciasság képviseletében.
Az ötödik figura egyik kezében egy bőségszarut tart, ő Fortuna, aki lábát egy könyvön nyugtatja. Utóbbi itt is egy "csavar", ld. a forrás cikkét.[1]
A jobb oldalon álló ifjú lábánál egy címerpajzsot tart, amin egy svájci kereszt vehető ki – jelképezve az építtető, Haggenmacher Henrik, malomtulajdonos származását, aki Svájcból érkezett.[1]
Egy fontos kérdés adta magát, de sajnos, nyitva is marad. Nem ismert, hogy szobrok mikor, esetleg a második világháború során, vagy azt követően tűntek el (és hogyan), az épület homlokzatáról. Egyetlen fotó-sorozat volt ismert 1890-ből, ami alapján tudni lehetett, hogy egyáltalán léteztek. [1] Gondolom, ezeknek köszönhető a hat szobor újrafaragása, a homlokzat korhű megújulása megtörténhetett.
Források:
[1] A rekonstrukció híre: https://index.hu/kultur/jardasziget/2022/01/25/hat-darab-regi-uj-szoborral-gazdagodott-az-andrassy-ut/?token=d0bb944cb94db4e9632cc142f9d25c46
[2] Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Művészettörténet - műemlékvédelem 1 Országos Műemlékvédelmi Hivatal, 1991) p. 99. elektronikus elérhetősége: https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_KOHI_Mm_01_Eklektikus/?pg=100&layout=s&query=%22Konzuli%20palota%22
[3] Déry Tibor: Terézváros – Erzsébetváros; Budapest építészeti topográfiája (Terc Kiadó, 2006), p. 49.

Cím alapján hasonló

"A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477243
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 15.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.14. 11:01

"A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477249
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO200

477252
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 84.8mm • ISO200

477248
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO250

477244
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • 17.5mm • ISO100

477247

477246
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 67.9mm • ISO320

477245

477242
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 7.3mm • ISO80

477251
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 47.4mm • ISO250

477253
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO200

477256
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO250

477254
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 120.9mm • ISO200

477255

477257
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • 29.6mm • ISO200

477258

477259
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 57.8mm • ISO250

477266
Feltöltve
2022.02.14. 11:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 127.2mm • ISO250

Göröntsér Vera 22.02.14. 11:02

477265

477271
Feltöltve
2022.02.14. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO320

Göröntsér Vera 22.02.14. 11:03

477273

477267
Feltöltve
2022.02.14. 11:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 62.6mm • ISO250

477274

477250
Feltöltve
2022.02.14. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.14. 11:01

"A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477261
Feltöltve
2022.02.14. 11:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 120.9mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.14. 11:02

"A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok" c. alkotás fotói

Alkotó
Schmahl Henrik (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
477260

477263
Feltöltve
2022.02.14. 11:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO250

477269

477262

477264
Feltöltve
2022.02.14. 11:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 56.2mm • ISO320

477268

477270
Feltöltve
2022.02.14. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO320

477272
Feltöltve
2022.02.14. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 102.3mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.02.14. 11:03
Összesen 33 fotó

Műlap története

6 órája
Megérintettem az "A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok" alkotást
23.03.14. 15:47
Megérintettem az "A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok" alkotást
22.02.14. 19:15
Göröntsér Vera publikálta "A Haggenmacher-bérpalota – allegorikus szobrok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.