Az elmúlt közel tíz évben (itt történt regisztrációm óta) nem sokszor, de mégiscsak el-eljutottam a Művészetek Palotájába, a Bartók-terembe. Egy-egy koncert közben, gyakran gondolkoztam azon, hogy a körben látható panelek, azon a visszafogott rajzolatok, mindezek összhangja mégiscsak egy műalkotás lehet, de nyomra nem találtam. A MÜPA honlapjának információit valamiért nem néztem, pedig ott megemlítik az alkotó nevét, sőt az alkotás funkcióját is. ^[1] Ez viszont nem lett volna elég.
Most belebonyolódtam egy kutatásba az alkotóval kapcsolatban, ami érintette nem mindennapi munkásságának bizonyos stílusjegyeit. Ennek kapcsán hozta elém a "véletlen" az Artmagazin cikkét, ami a MÜPA tízéves fennállásának alkalmából íródott. Úgy mélységében, mint összetettségében tárja elénk az alkotás "lélektanát", a funkcionális részleteket, az elképesztő méretek adatait, a felépítéssel kapcsolatos elméletet. Mindazt, amit én nem fogok tudni röviden összegezni, csak remélhetem, hogy lesz, aki elolvassa az egész cikket. ^[2]
A mű, "amiről saját jogon szinte sohasem esik szó". Az adott környezetben természetesek a minket körülvevő színes falfelületek, "felületükön furcsa gyűrődésekkel, geometrikus törésekkel, sajátos ritmusban ismétlődő elemekkel". Megjegyzésként, Jovánovics jelentős korszakát szentelte annak a stílusnak (alkotás-típusnak), ami ezekkel a szavakkal írható le. Amit szégyenlek, az említett "ritmust" csak most vettem észre, ugyanakkor az "aranyfüggöny" is csak most tudatosult, mivel "elhittem", nem gondoltam arra, hogy amit a kórus mögött látok, "csak" imitáció: "14 karátos arannyal bevont gipsztáblák ismétlődő sora". A gigantikus dombormű, gipsz-plasztika legfőbb feladata, hogy megteremtse a környezetet a zene élvezetéhez, míg nem lehet cél, hogy magára vonja, elvonja a figyelmet, "láthatatlan".
A színes táblák sora három szint hátterét adja, ehhez társul a kórus mögötti aranyfüggöny. Színterv: " A tompább vasoxid, umbra, capot mortuum és a harmadik szint magasságában lévő kevert színek közül kiragyog a kadmiumvörös, ami ma éppen olyan luxusfestéknek számít, mint a középkori festők ultramarinja, amiből a kompozíción világos és sötét árnyalatot is találunk".
Méretek, számok: "az ország egyik legnagyobb köztéri műalkotása, ... közel ezer négyzetméteres színes gipszrelief kompozíció", 58 panel, egy "25 méter magas és széles, mintegy 50 méter hosszú terem oldalfalait borító gigantikus „gipszpannó”."
A legfontosabb: találkozik a "térhangzás és a szobrászat", mivel az alkotás önmagában is és hátterével (a mozgatható, elfordítható panelok révén) részt vesz a magas szinten kialakított akusztika, a hangzás biztosításában, "mert a külső héj Johnson által tervezett zengőkamra-rendszere lehetővé teszi, hogy a falakat majdnem teljes magasságukban, három szinten megnyitó 58 panel a terem méretét az utórezgési idő szabályozásával az aktuális zenemű igényei szerinti ideális hangzáshoz igazítsa."
Az alkotó nyilatkozata szerint mindezeken felül (pontosabban elsődlegesen), az inspirációt a zene vizuális megjelenési formája adta. Különböző kottaképeket láthatunk ^[2] (Kurtág-partitúra, gregorián kotta: "...négyszögletes fejű hangjegyeinek ugráló sora", stb.). Előfordulhat, hogy egyszer valaki az itt látható reliefeket leolvassa/dekódolja, esetleg létrehoz ezzel egy más műfajú alkotást, amihez hasonlóra már volt példa.

---