Budapest, V. kerület, Kossuth Lajos utca 9.
További képek a Fotólistában

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Úttörő Áruház díszkútja

Budapest
V. kerület, Kossuth Lajos utca 9.
Astoria és a Ferenciek tere között álló áruházban állt az alkotás.

Elbontás2006
Felállítás1950

Kovács Margit (keramikus)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Ády
2019.05.30. 15:08
Az alkotás az 1950-ben megnyílt Úttörő és Ifjúsári Állami Áruház épületének előcsarnokát díszítette. A kerek vízmedence alján Kovács Margit keramikus által készített színes mázas terrakotta "világtérképe" köszönt vissza az arra járó vásárlókra. Érdekesség, hogy a térképről lemaradt amerikai kontinens. Nem volt olyan gyerek aki ne ámuldozott volna el a látványon, és akkoriban még aranyhalak is úszkáltak benne. Sőt gyerekként még aprópénzeket is dobáltunk bele. A kilencvenes évek elején letakarták a kutat és egy lufi árus bódéját helyezték rá.

Sajnos a legendás áruház épülete nem élvezett védettséget és 2006-ban lebontották, hogy felépüljön helyén First Site Hotel & Business Complex. (No comment)
Sok vita folyt viszont a védett kút elhelyezéséről, és végül a hotel belső udvarában találtak neki helyet. Ma már nincs benne víz, és megóvásaként egy üvegkupolával takarták le.

Boros Géza így ír Kovács Margitról az áruházról, és a kútról:
"Most, hogy megpecsételődött az Úttörő Áruház sorsa - egy német befektető megvette, hogy lebontsa, és szállodát építsen a helyén - eszembe jutott a néhai áruház fő nevezetessége, gyermekkorunk kedvence, a bejárati díszmedence a kis csobogóval, amelyben vízinövények között valódi aranyhalak úszkáltak. Itt láttam életemben először aranyhalat, és itt találkoztam először a szökőkútba való pénzdobálás különös szokásával. A gazdátlan pénz és az aranyról elnevezett hal szürreális együttese megmozgatja egy gyermek fantáziáját, különösen olyan környezetben, mint amilyen ez volt. A vízből egy világtérkép tárult elénk tengerekkel és földrészekkel, a hegyek között kisdobosokkal és úttörőkkel, amely kompozíció arról győzte meg a kis látogatókat, hogy mi, gyerekek milyen hatalmasak is vagyunk, uraljuk az egész földtekét, amelyet a béke és az ötágú csillag sugarai ragyognak be, és amelyről érdekes mód (az imprlzmus elleni békeharc jegyében) lemaradt az amerikai kontinens.
'Mindent egybevetve - összegezte az áruház nyitása alkalmából a Szabad Művészet 1950. novemberi száma - a szemlélőnek meg kell állapítania, hogy itt a népi demokrácia állami kereskedelme a fiatalok gyakorlati áruellátásának feladatához olyan környezetet alkotott, amely sikerrel képes szolgálni a fiatalság ízlésbeli nevelését is.' A Mallász Gitta vezette dekoratőr-munkaközösségnek tagja volt Kovács Margit is, az ő munkája a terrakotta díszkút, amely még ma is ott áll a porlepte előcsarnokban. Az ötvenes évek művészetpolitikai elvárásaihoz való igazodást a Kossuth-díjas keramikusművész sem kerülhette el. Állami megrendelésre ekkortájt készítette például a hegyeshalmi vasútállomás monumentális kerámiafalát az épülő-szépülő Magyar Népköztársaság térképével, vagy a Dolgozó népé a Balaton című terrakotta reliefet a régi Déli pályaudvar pénztárcsarnokába (1963-ban lebontva).
Bár úttörők még ma is vannak, a rendszerváltozással egy csapásra megszűnt az úttörős díszkútnak a legitimitása is. A kilencvenes évek elején az identitását elveszített áruház üzemeltetői a piacgazdaság sajátos értelmezése jegyében bedeszkázták a medencét, és a helyet bérbe adták egy léggömbárusnak. (Az elárusítóhelyet végül külső közbenjárásra eltávolították a műtárgyról.) A díszkút veszélyeztetettségére a Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértői is felhívták az áruház vezetőinek a figyelmét, amikor egy 1992-es helyszíni állapotfelmérés során megállapították, hogy a mű kortörténeti szempontból pótolhatatlan érték, s megóvása csak szakszerű szétbontással és áthelyezéssel biztosítható.
Most tényleg vészhelyzet van! A műemlékeseknek mielőbb lépniük kellene: védetté kellene nyilvánítani, és szét kellene bontani, még mielőtt a munkások légkalapáccsal nekiesnek, vagy egy élelmes műkereskedő bontott tégla áron megkaparintja a gazdátlan művet. Megmentése nem is annyira művészi, mint inkább kortörténeti értéke miatt szükséges, hiszen a szocreálból épületdíszítő iparművészeti munkák alig maradtak meg. Fontos lenne, hogy ne csak a pártállam reprezentatív emlékműveit őrizzük meg, hanem a mindennapok világából is maradjanak fenn jellegzetes művek. Ezek is legalább annyira beszédesek és árulkodóak a saját korukról.
Az Úttörő Áruház szökőkútja a pártállam naiv és 'gyermekded' emlékműve, amely nemcsak a gyerekeket, hanem az alattvalókat is kiskorúként kezelte. A műnek a Szoborpark bővítéseként tervezett Mementó Park valamelyik épületében lenne a legjobb helye. Ott kellene összerakni, és üzembe helyezni a díszes medencét. A rekonstrukcióhoz az is hozzátartozna, hogy aranyhalak és pénzérmék - alumínium öt-, tíz-, húsz- és ötvenfilléresek - is legyenek benne, emlékeztetve a korra és a néhai Úttörő és Ifjúsági Áruházra, amely - mint a Szabad Művészet írta - 'a boldog jövőbe a tervgazdálkodáson keresztül vezető utat mutatja meg a gyermekeknek'." [1]
Források:
[1] Élet és Irodalom XLVIII. évfolyam 22. szám, 2004. május 28.
További linkek
Kovács Margit életrajza: https://www.kozterkep.hu/adattar/lexikon_szocikk/2588?kiemeles=kov%C3%A1cs%20margit

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357921
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2019.05.30. 13:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 13:15
Archív felvétel

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357919
Forrás
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Budapest Gyűjtemény
Feltöltve
2019.05.30. 13:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 13:07
Archív felvétel

"Díszkút" c. alkotás fotói

1950. december 1.
Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357897
Forrás
Kritika 20. 1991 / 6. szám
Feltöltve
2019.05.30. 12:24
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 12:24
Archív felvétel
1950. december 1.

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357920
Forrás
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár - Budapest Gyűjtemény
Feltöltve
2019.05.30. 13:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 13:07
Archív felvétel

"Díszkút" c. alkotás fotói

Fotó: Bánhalmi János
Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357916
Forrás
http://nol.hu/
Feltöltve
2019.05.30. 12:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 12:38
Archív felvétel
Fotó: Bánhalmi János

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357913
Forrás
Budapest folyóirat, 2005. november (28. évfolyam 11. szám)
Feltöltve
2019.05.30. 12:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 12:34
Archív felvétel

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357918
Forrás
Népszabadság, 2010. január 4. (68. évfolyam, 2. szám)
Feltöltve
2019.05.30. 12:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 12:52
Archív felvétel

Adalék vagy máshol

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357914
Forrás
Budapest folyóirat, 2005. november (28. évfolyam 11. szám)
Feltöltve
2019.05.30. 12:34
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 12:34
Archív felvétel

"Díszkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Kovács Margit (keramikus)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
357917
Feltöltve
2019.05.30. 12:52
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.30. 12:52
Archív felvétel
Összesen 9 fotó

Műlap története

19.05.30. 15:08
Ády publikálta "Díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.