Budapest, VIII. kerület, Stróbl Alajos utca 3/b.

Alternatív, helyi címek:Dr. Galánffy János

Budapest
VIII. kerület, Stróbl Alajos utca 3/b.
A Közjegyzők Háza 4. emeleti (az intézet vezetőjének) dolgozószobájában.

Felállítás2017. február 24.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2017.04.08. 21:18
Egyszerre tizenkét mellszobor felavatására került sor a Közjegyzők Házában, ahová megtisztelő meghívást kaptam. A szigorú biztonsági intézkedések mellett a vendégek mozgása is, de külön az én mozgási lehetőségem külön figyelemmel volt megszervezve, amiért azóta is hálás vagyok.
A szignók melletti évszámok rendre 2016-ra mutatnak, vagyis ez a projekt is picit elhúzódott, de annál nagyszabásúbb rendezvény részese voltam. Ugyanezen a napon nyílt kiállítás is dr. Fekete László tiszteletére. A megnyitón elhangzott ünnepi beszédben hangsúlyosan hangzott el, az elődök tisztelete, a közjegyzői hivatás megbecsülése jegyében rendezték az ünnepi eseményt.

Dr. Galánffy János (1870–1938) édesapja is királyi közjegyző volt. Jogi tanulmányait Debrecenben, a Jogakadémián és a Budapesti Tudományegyetemen végezte. Ügyvédjelöltként Debrecenben és Budapesten dolgozott, majd 1893-ban a Budapesti Királyi Törvényszéknél joggyakornok volt. Letette az ügyvédi és bírói vizsgát, majd 1894-ben a Debreceni Királyi Törvényszéknél törvényszéki jegyzői kinevezést kapott. Ezt követően (1896) Aradon albíró,majd (1897) Debrecenbe került alügyésznek. 1899-ben áthelyezték a Budapesti Királyi Ügyészséghez. 1902-től királyi ügyész és ugyanakkor a Debreceni Ügyészség vezetője volt. 1905-ben kitérőt tett Kolozsvárra, ahol törvényszéki bíró volt.
1907-ben királyi közjegyzői kinevezést kapott Debrecenbe. Nyolc év múlva a Debreceni Királyi Közjegyzői Kamara titkárává, ill. további két év múlva annak elnökévé választották meg.
1923-ban magyar királyi kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki. Ő kezdeményezte a Magyar Királyi Közjegyzők Nyugdíjintézetének megalapítását, valamint a kamaraközi közjegyzői értekezletek javaslata is az ő nevéhez fűződik. A közjegyzői kar képviseletében – választás útján – előbb a felsőház póttagja, később rendes tagja volt.
Források:
dr. Rokolya Gábor: A közjegyzői intézmény fejlődése a polgári korban (A polgári közjegyzőség emlékezete (1875–1949). Magyar Országos Közjegyzői Kamara, Budapest, 2010. 164. p.) http://midra.uni-miskolc.hu/JaDoX_Portlets/documents/document_12992_section_5084.pdf

Cím alapján hasonló

"Galánffy János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273029
Feltöltve
2017.04.06. 17:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/40 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.06. 17:38

"Galánffy János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273030
Feltöltve
2017.04.06. 17:38
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

273028

273034
Feltöltve
2017.04.06. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.06. 17:40

"Galánffy János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273031
Feltöltve
2017.04.06. 17:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.06. 17:39

"Galánffy János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273033
Feltöltve
2017.04.06. 17:39
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

273036
Feltöltve
2017.04.06. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

273037
Feltöltve
2017.04.06. 17:40
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.06. 17:40

"Galánffy János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
273032
Feltöltve
2017.04.06. 17:39
Képinfó
Szignó a képen
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.04.06. 17:39
Összesen 9 fotó

Műlap története

17.04.08. 21:18
Göröntsér Vera publikálta "Galánffy János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.