A tizenhárom aradi vértanú

Debrecen, Thomas Mann 47.

Debrecen
Thomas Mann 47.
Az MTA DAB-székház, első emeletén látható.

Felállítás2010. október 6.

Posta Máté (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2013.10.09. 23:00
Tudom, kicsit megkéstem egy október hatodikán aktuális művel. De eddig keresgettem a gépemen, a kb. két évvel ezelőtt fotózott alkotást. Ahogy az alábbi leírás is írja, nagyon nagy hatása van a 8 négyzetméter nagyságú festménynek. Meg sem kellett nézni a címet, mert ahogy ránéztem az ismert történelmi alakok arcképére, rögtön tudtam, kiket ábrázolt a fiatal művész.
Semmilyen helyi hírben nem hallottam az alkotás létezéséről, véletlenül találtam rá. Egy előadásra mentem a Debreceni Akadémiai Bizottság épületébe.
"A debreceni születésű, Barcsay Jenő-díjas (2001) Posta Máté 2004-ben készítette el „A 13 aradi vértanú” című, Kondor Béla-díjjal jutalmazott diplomamunkáját (2 méter magas, 4 méter széles olajfestmény). A művet a Debreceni Akadémiai Bizottságnak ajándékozta, s az 2010. október 6-ától az első emeleti körfolyosón látható. A kép a „magyar Golgota” tragikus pillanatában – mintegy az „utolsó vacsora” helyzetében – villantja fel a mártírok arcát, alakját, sorsát, s a helyzet kompozíciós feszültségét és katartikus jegyeit akkor is megérezni, ha nem tudjuk: éppen az aradi tizenháromról van szó."
Források:
http://mta.hu/cikkek/?node_id=25773
További linkek
A MKE 2004-es vizsgamunkái: http://www.mke.hu/new/diploma2004.php?page=2

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A tizenhárom aradi vértanú" c. alkotás fotói

Alkotó
Posta Máté (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
149054
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.10.09. 22:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.09. 22:05
2011. november

"A tizenhárom aradi vértanú" c. alkotás fotói

Alkotó
Posta Máté (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
149055
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.10.09. 22:05
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/5 • ISO400

149056
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.10.09. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.09. 22:06
2011. november

"A tizenhárom aradi vértanú" c. alkotás fotói

Alkotó
Posta Máté (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
149057

149058
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.10.09. 22:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.09. 22:06
2011. november

"A tizenhárom aradi vértanú" c. alkotás fotói

Alkotó
Posta Máté (festőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
149059
Fotózva
2011. november
Feltöltve
2013.10.09. 22:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 13.10.09. 22:07
2011. november
Összesen 6 fotó

Műlap története

13.10.09. 23:00
TundeK62 publikálta "A tizenhárom aradi vértanú" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.