Losonczy Géza (1917–1957) újságíró, 1956 tíz napja alatt a Nagy Imre-kormány államminisztere volt; Nagy Imrével és társaival együtt a jugoszláv követségre menekült, ahonnan a szovjetek kicsalták őket. A romániai Snagovban tartották fogva őt is, majd Magyarországon börtönözték be, a végső bírósági tárgyalására várva. Losonczy bizonyára a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja lett volna, ám 1957. december 21-én máig tisztázatlan körülmények között a börtönben elhunyt.

Kérdés, hogy miért épp ide került az emléktábla, hiszen Losonczy Gézának ehhez az épülethez voltaképpen kevés köze volt – ám ha körbesétálunk, láthatjuk, hogy közel hozzá a Szilágyi József-plakett, a tér sarkán (még) ott a Nagy Imre-szobor, a mellszobor-pantheonban ugyancsak ott van Donáth Ferenc portréja – jó néhány sorstársa körében helyezték el tehát az emlékjelét, és hát annak az 1956-os forradalomnak, melynek Losonczy Géza annyira a részese volt, hogy végül az életét adta érte, kétségtelenül a Kossuth tér volt a középpontja, ahová az emléktábla most néz.

Kalmár János háromdimenziós domborművét Losonczy halála napjának az évfordulóján, 2009. december 21-én állították fel. (A Budapest Galéria listáján 2010-es felállítási dátummal szerepel, de ez téves évszám.) A dombormű alsó részén az ábrázoló rész finom geometriájához jól illeszkedő, kivágásos technikával készített felirat: 'Elbocsát az anyánk csókja, / Minden rózsánk véres rózsa, / Bénán esünk koporsóba, / De: így éltünk vitézmódra.' Valóban úgy van, ahogy az iskolában tanultuk: Ady minden egyes verssora nagybetűvel kezdődik, nemcsak itt, ebben a versben, hanem egész életművében – Kosztolányi nevezetes 1929-es Ady-pamfletjében e feletti nemtetszésének hangot is adott. Ám hogy Kosztolányinak igaza volt-e, az már másik szobor témája.