Losonczy Géza domborműves emléktáblája

Budapest, V. kerület, Kossuth tér 11.

Állapot: Átmenetileg nincs a helyén

Budapest
V. kerület, Kossuth tér 11.
A jelenlegi Vidékfejlesztési Minisztérium főhomlokzatán, az árkádsor utolsó előtti déli oszlopán

Felállítás2009


Csuhai István
2012.04.18. 22:55
Losonczy Géza (1917–1957) újságíró, 1956 tíz napja alatt a Nagy Imre-kormány államminisztere volt; Nagy Imrével és társaival együtt a jugoszláv követségre menekült, ahonnan a szovjetek kicsalták őket. A romániai Snagovban tartották fogva őt is, majd Magyarországon börtönözték be, a végső bírósági tárgyalására várva. Losonczy bizonyára a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja lett volna, ám 1957. december 21-én máig tisztázatlan körülmények között a börtönben elhunyt.

Kérdés, hogy miért épp ide került az emléktábla, hiszen Losonczy Gézának ehhez az épülethez voltaképpen kevés köze volt – ám ha körbesétálunk, láthatjuk, hogy közel hozzá a Szilágyi József-plakett, a tér sarkán (még) ott a Nagy Imre-szobor, a mellszobor-pantheonban ugyancsak ott van Donáth Ferenc portréja – jó néhány sorstársa körében helyezték el tehát az emlékjelét, és hát annak az 1956-os forradalomnak, melynek Losonczy Géza annyira a részese volt, hogy végül az életét adta érte, kétségtelenül a Kossuth tér volt a középpontja, ahová az emléktábla most néz.

Kalmár János háromdimenziós domborművét Losonczy halála napjának az évfordulóján, 2009. december 21-én állították fel. (A Budapest Galéria listáján 2010-es felállítási dátummal szerepel, de ez téves évszám.) A dombormű alsó részén az ábrázoló rész finom geometriájához jól illeszkedő, kivágásos technikával készített felirat: 'Elbocsát az anyánk csókja, / Minden rózsánk véres rózsa, / Bénán esünk koporsóba, / De: így éltünk vitézmódra.' Valóban úgy van, ahogy az iskolában tanultuk: Ady minden egyes verssora nagybetűvel kezdődik, nemcsak itt, ebben a versben, hanem egész életművében – Kosztolányi nevezetes 1929-es Ady-pamfletjében e feletti nemtetszésének hangot is adott. Ám hogy Kosztolányinak igaza volt-e, az már másik szobor témája.
További linkek
Kövér György történész (nem rokona a híres szobor-eltávolító politikusnak) az emléktábla avatásakor elmondott beszéde:
http://www.rev.hu/portal/page/portal/rev/rendezvenyek/losonczy_emlektabla




Cím alapján hasonló

"Losonczy Géza domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109286
Feltöltve
2012.04.18. 15:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.04.18. 15:47

"Losonczy Géza domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109287
Feltöltve
2012.04.18. 15:48
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ63/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.04.18. 15:48

"Losonczy Géza domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109288
Feltöltve
2012.04.18. 15:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.04.18. 15:54

"Losonczy Géza domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109289
Feltöltve
2012.04.18. 15:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ48/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 12.04.18. 15:57

"Losonczy Géza domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
186346
Feltöltve
2014.11.09. 17:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/125 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.11.09. 17:08

"Losonczy Géza domborműves emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
231970
Feltöltve
2016.02.12. 20:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 16.02.12. 20:43
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.01.21. 21:20
A "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.01.21. 21:18
A "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.21. 09:39
Megérintettem a "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" alkotást
19.02.15. 18:20
Megérintettem a "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" alkotást
18.11.15. 16:53
Megérintettem a "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" alkotást
17.02.26. 15:39
Megérintettem a "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" alkotást
16.02.12. 20:43
1 új fotót töltöttem a "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" műlaphoz
15.06.16. 16:31
Megérintettem a "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" alkotást
14.11.09. 17:08
1 új fotót töltöttem a "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" műlaphoz
12.04.18. 22:55
Csuhai István publikálta "Losonczy Géza domborműves emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.