Bakonycsernye, Rákóczi út
Archív képek

Bakonycsernye
Rákóczi út
Az alkotás a Rákóczi utca - Kossuth utca kereszteződésénél áll.

Avatás1974. március
Avatás1966

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2012.01.24. 18:08
Az alkotás eredetileg Kisgyónbánya területén lett felállítva. Az archív képeslap 1966-os dátummal bír. Tehát ekkor már állt a szobor. A képeslapon a kastélyt már klubházként jelölik, előzőleg Tusnádi Ferenc bányamérnök lakott benne, aki 1922-ben került a bányába. Ő 1963 után költözött ki a kastélyból, és ezt követően alakították át klubházzá az épületet. Tehát valamikor az ötvenes évek végén, hatvanas évek eleje-közepe táján állították ezt a bányász szobrot. A másik archív felvételen – 1967-ből – a balra levő szobor ez az alkotás. Így a képeslap dátuma alapján 1966-ot írtam eredeti felállításnak.

Nem reméltem, hogy megtalálom ezt a bányász szobrot. Tudtam a létezéséről, de nem írtak róla semmit, sehol nem említik. Valószínűleg a kisgyóni bánya 1972-es bezárását követően a balinkai bánya szoborparkjában kapott ő is helyet. Ezt követően pedig feltehetően a balinkai bánya 2003-as bezárása miatt helyezték át ide.

Az alkotás anyaga beton. Nagy hasonlóságot mutat a beton minősége a Balinkán, a templom mellett elhelyezett Szent Borbála szobor anyagával.

Ez a szobor egy igazi, egészséges, erős, de ruganyos járású bányászt ábrázol, bal kezében bányász lámpa, jobb kezében csákány látható. Ez utóbbi sajnos sérült, a csákány fejének fele hiányzik. A felvételeken nem látszik, mivel a megmaradt részből kiálló betonvasra helyezték el az emlékezés koszorúját. Ezt leszámítva nagyon jó állapotban van ez az alkotás.

A szobor alkotóját sajnos nem sikerült kideríteni.

Forrás: Varga Ferenc: Bakonycsernye, 48-59. o.

----
2020. január

Ády talált egy érdekes információt a szoborral kapcsolatban:
"Bakonycsernyei évforduló
Ünnepi tanácsülés — Szoboravatás — Kiállítások

Bakonycsernye tegnap ünnepi díszben fogadta vendégeit zászlók, feliratok köszöntötték megalapításának 250. évfordulóját.
A környék emberi és anyagi kincsének emléket állító bányász-szobor avatása után került sor az ünnepi tanácsülésre..." Fejér Megyei Hírlap, 1974. március 8. (30. évfolyam, 56. szám)

Ezek szerint a szobrot már 1974-ben itt avatták újra, tehát nem került a szoborparkba.

Köszönöm az információt.

Aerdna műlapja


Kapcsolódó
Bányász
Közös gyűjteményben
Domborodó férfiidomok

Cím alapján hasonló

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103464
Feltöltve
2012.01.22. 21:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/900 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:04

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103465
Feltöltve
2012.01.22. 21:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/700 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:04

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103466
Feltöltve
2012.01.22. 21:06
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/600 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:06

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103467
Feltöltve
2012.01.22. 21:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:07

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103468
Feltöltve
2012.01.22. 21:08
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/200 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:08

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103469
Feltöltve
2012.01.22. 21:10
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:10

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103470
Feltöltve
2012.01.22. 21:12
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:12

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103768
Feltöltve
2012.01.27. 16:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/8000 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.27. 16:18

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103769
Feltöltve
2012.01.27. 16:18
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/6400 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.27. 16:18

"Bányász" c. alkotás fotói

Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103770
Feltöltve
2012.01.27. 16:19
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ56/10 • 1/4000 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.01.27. 16:19

Archív fotók

"Bányász" c. alkotás fotói

1966-os képeslap. Forrás: www.vmmk.hu
Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103471
Évszám
1966
Feltöltve
2012.01.22. 21:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:32
1966, Archív felvétel
1966-os képeslap. Forrás: www.vmmk.hu

"Bányász" c. alkotás fotói

A kisgyóni bánya központja 1967-ben. A szobor balra elöl látható. Forrás: Varga Ferenc: Bakonycsernye, 52. o.
Település
Bakonycsernye
Feltöltő
Azonosító
103472
Évszám
1967
Feltöltve
2012.01.22. 21:34
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
HP / HP Scanjet djf2100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 12.01.22. 21:34
1967, Archív felvétel
A kisgyóni bánya központja 1967-ben. A szobor balra elöl látható. Forrás: Varga Ferenc: Bakonycsernye, 52. o.
Összesen 12 fotó

Műlap története

13.12.16. 15:03
A "Bányász" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.01.27. 16:19
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
12.01.27. 16:18
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
12.01.27. 16:18
1 új fotót töltöttem a "Bányász" műlaphoz
12.01.24. 18:08
Aerdna publikálta "Bányász" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.