Vénusz Ervin
http://picasaweb.google.com/venuszervin 1. Önarckép Kiket említene a múltjából, kikre szívesen emlékszik, és milyen formáló hatással voltak Önre? Sokan voltak olyanok, akiknek példája, szellemisége helyes utat nyitott bennem. Fontos ez akkor, amikor...Teljes szöveghttp://picasaweb.google.com/venuszervin
1. Önarckép
Kiket említene a múltjából, kikre szívesen emlékszik, és milyen formáló hatással voltak Önre?
Sokan voltak olyanok, akiknek példája, szellemisége helyes utat nyitott bennem. Fontos ez akkor, amikor kritika nélkül saját magunk által létrehozott szűrők hiányában érnek különböző hatások.
Egyévesen a háború és azt követő években anyai nagymamám két fontos dologra figyelt, rám és az aranyaira. Majd keresztszüleim vettek gondjaikba. Mellettük szembesültem azzal a valósággal, miként verték a nép fiait az utcán félholtra a néphatalom bérencei Diósgyőr-Vasgyárban.
Életem minden döntő pillanatában ott álltak azok,akik átsegítettek a nehézségeken. Ez persze nem azt jelentette, hogy nekem nem volt tennivalóm. Elvárásaikat saját életük példáján át kérték számon tőlem. Édesapám és szobrász barátja Brinzik László, majd a vasutas kör vezetője Kirschmayer Károly szobrászművész voltak, akik felébresztették bennem a művészetben rejlő hivatástudatomat. Ők a klasszikus iskolát megjártan szakmai tudásukat tették elém, számomra elérhetetlennek tűnő csúcsként.
Az olvasó azt hinné, hogy ennyi segítséggel és törődéssel a hónom alatt igazán nem nehéz szárnyalni, eredményeket felmutatni. Az életem, szakmai pályafutásom nem csak a megbízások által edződött, pedig fiatalon úgy gondoltam, nem is teszek mást.
Még ma sem tudom, hogy irigységből vagy a legsötétebb rosszindulatból fakadtak mindazok a gáncsoskodások, amelyek mélyen keresztbe szántották életutamat.
A legtöbb rosszakaratot a rokonságom apai részéről tapasztaltam. Mindenütt aláásták első zsenge, de nem jelentéktelen tevékenységemet szakmai és privát életutamon. Itthon és vér szerinti otthonomban Bajorországban egyaránt. A legképtelenebb hazugságokkal bemocskolva a közhivatalok előtt és baráti körömben. Ennek az aknamunkának köszönhettem, hogy elkezdett tanulmányaimat a Müncheni Akadémián meg kellett szakítanom.
Édesanyám kérésére visszautaztam Budapestre. kedves gondoskodásával - erején felül - felépítette első műhelyemet 1965-ben, amit 1978-ban a szülői házzal együtt el is veszítettem. Szanálták kárpótlás nélkül! Ezzel elkezdődött az a képtelen folyamat, amit állandó alkotóhelyiség hiányában csináltam végig. A nagyon sok ide-oda költözködésem, hol családommal, hol nélkülük, mérhetetlen energiát emésztett fel, mondhatom, eredmény nélkül. Voltak éveim, amikor csak építkeztem, költöztem és építkeztem. Talán ez idő alatt végzett „szellemi ásatásaim” voltak azok, amik vigasztaltak az elforgácsolódó időért. Témaváltásaim, útkreséseim is ez időre estek. A sok helyszín sok emberi kapcsolatot is hozott, mely élményeket át-átszűrve - mint az aranymosók - kevéske értékre lelve, de ami volt, az mégis fényt adott további úttörő munkámhoz.
Ilyen alkalmakkor értesül egy alkotó arról, hogy kell tartania azt a tükröt másoknak és magának, amely betekintést enged oda, ahová a természetes fények nem jutnak el.
Ilyen előzmények után Ön mégis az ötvösséget választotta?
Nemcsak számomra voltak kilátástalanok az 50-es és 60-as évek. Kivételes protekció mellett Hirsch József tanár bácsikám éleslátásának köszönhetem, hogy egy lépéssel közelebb jutottam az önkifejezés lehetőségéhez. A kő mellett a fém sem volt idegen családunkban. Anyai nagyapámon át, akit fiatal vasas szakemberként a Lánchíd felújításában végzett kiváló teljesítményének elismerésére személyesen Ferenc József magyar király és osztrák császár saját kezűleg tüntetett ki tíz másik személlyel együtt aranyéremmel. Számomra a feladatot sohasem az jelentette, hogy milyen anyagot használok fel munkámhoz. A későbbi években létrehozott alkotásim ezt igazolják. Fém, fa, üveg, kő hozta magával a kihívást, amin át létrejöttek olykor monumentális műveim. Engem a teremtés gondolata, anyagba formálása hozott lázba mindenkor.
Visszatérve az eredeti kérdéshez, az Állami Pénzverő elhagyása és ott történt botrányokból dr. Kiss Istvánné segítsége által kerültem ki. Ennek köszönhetően figyelt fel rám – akkor már ismert szakember – Barta Lajos ötvösmester. Megbízásai által születtek meg cizellált kelyhek, ciboriumok, mely műtárgyak ma is láthatóak a Mátyás-templomban. Majd a Magyar Korona másolataiban vehettem részt általa. Felkért az ötvös vándorserleg megdomborítására is. Általa ismertem meg a kiváló magyarságkutatót és tanárt, Fettick Nándort. Múzeumi éveim alatt ismerkedtem meg az újtörténeti muzeológussal, Németh Anna Máriával. Neki köszönhetem részvételemet a Szent László 750. évi emlék-kiállításon egy lovas kisplasztikámmal. Német nyelv tanárnőm által jutottam a magyar ötvösművészet egyik kiváló művelőjének és az Iparművészeti Főiskola tanárának, Kiss Ferencnek rajzos gyűjteményéhez. Talán a sors fintora, hogy nagylelkű segítségek – erkölcsiek és anyagiak egyaránt – biztosították számomra mindenkor az alkotás folyamatosságát.
Nekem a magány a feltöltődés időszakát jelenti, mégis erős hit kell ahhoz, hogy mind az a kutatómunka és sok energia megtérül-e a megszülető műalkotásban, és ezzel tevékenyen vehetek részt az emberiség alkotó történelmében.
Kevesebb szöveg
Linkek: http://venuszervin.ajanloja.hu
Utoljára itt járt: több, mint 16 éve
Regisztráció: 2009.05.17. 19:31