Üdv a régi-új szerkesztőségnek és a közös műlapnak!

A héten lezárult a szerkesztőség-választás, és minden megszavazott jelölt visszajelzett, így az eredmények hivatalosak. Volt néhány teljes napom, így rég várt fejlesztésekkel is haladni tudtam, pl. elindult a közös műlap!
Köszönjük a szavazataitokat és a szerkesztéssel kapcsolatos beszélgetésben kifejtett véleményeteket is!

Eredmények itt: https://www.kozterkep.hu/communities/election_statistic

Nagyon köszönöm Andrea és Géza munkáját, amivel idejükhöz mérten teljesebbé tették a szerkesztőségi csapatot. Különösen köszönöm Andrea kiemelkedő munkáját az elmúlt években! Végiggondolt véleményével sokszor segített visszatalálni a középútra. Bízom benne, hogy a gyűjtemények kezelését továbbra is vállalod, és ahogy időd engedi, ezentúl is elmondod gondolataidat a fontosabb körkérdések kapcsán!

A tagság szavazatai alapján bekerült jelöltek: László Mária, Göröntsér Vera és én. Az általam felkért további 2 szerkesztő: Pótó János és Orbán Róbert.

Mind a négyeteknek köszönöm a jelöltséget, és hogy elvállaltátok ezt a szerepet. Bízom benne, hogy Vera és Mária, ahogy az elmúlt évben is – folyamatosan helyt tudtok állni, hiszen ha jól sejtem, újra ti lesztek a legaktívabb szerkesztők! :)

A legfontosabb most, hogy megtaláljuk közösen azt a ritmust, ami nektek, szerkesztőnek és a tagságnak is boldogító és hatékony. Szerintem menni fog! Személy szerint azért is jelöltettem magam idén, mert szeretném jobban látni és ismerni a belső működést, hogy ügyesebb megoldások fejlesztésére legyek majd képes.

János tanácsadó szerkesztő pozícióban folytatja a munkát, ami röviden annyit jelent, hogy a napi munkában kevésbé vesz részt, de kiemelten számítunk a tapasztalatára és véleményére.

Róbert, üdv újra a csapatban! Bízom benne, hogy idén aktív és beszédes tagja leszel a szerkesztőségnek.

A pár napon belül lezajló alakuló gyűlésen többek közt megvitatjuk az alábbiakat:
- a szavazatszámok átalakítását, hogy ezzel a létszámmal és aktivitással is gördülékenyen haladjanak a dolgok;
- egyeztetünk a transzparencia növeléséről;
- átbeszéljük az önálló publikálásra jogosultak körének bővítését.
A megbeszélést követően frissítem az impresszumot és jövök a további részletekkel.


Rég várt fejlesztések a napokban

Az első és legfontosabb örömhír, hogy elindult a közös műlap, ami annyit jelent, hogy mostantól szerkesztés alatti lapjaidra meghívhatsz egyes tagokat, hogy segítsenek bővíteni azt. Miért érdekes ez? Anno szavaztunk is erről, és támogattátok, hogy készülhessen úgy műlap, hogy a létrehozó gazda nem fotózta le az alkotást, de tud valakit, aki igen.
Persze nem csak erre jó ez a funkció. Készülő külföldi lapoknál vonhatunk be valakit, hogy segítsen az angolban, vagy épp eleve úgy készíthetünk el egy lapot, hogy ketten dolgozunk össze.

Szintén szavazás alapján készült el a képekkel kapcsolatos fejlesztés. Tegnap este óta minimum 1000 pixeles képeket várunk, és a műlap publikálásához legalább 5 fotó kell, kivéve a domborműves emléktáblát és a már nem fellelhető műveket.

A szerkesztők és a tagok ügyesebb összedolgozását segítendő, mostantól rájelölhetik a szerkesztők egyes műlapokra, ha nyitott kérdés van rajta. Ez a gazdának és a szerkesztőknek látszik jelenleg.

A kommenteknél elkészítettem egy új linket, legyen szerkesztői. Ezzel a publikus kommenteket a műlap gazdái vagy a szerkesztők átalakíthatják szerkesztői kommentté.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...