Ezeket a szobrokat már nem fogjátok látni

Mirror blogjaMirror @ 2015.02.14. 08:39Műlapok
 
Íme 5 különleges budapesti szobor, amit elbontottak vagy elpusztítottak:

Budapestet mindig is rengeteg szobor díszítette. Egyrészt azért, hogy emlékeztessenek nagyjainkra, fontos eszmékre, vagy csak azért, hogy gyönyörködtessenek. Sok ilyen alkotás azonban ma már nem állhat a helyén: elpusztult, ellopták, vagy elbontották. Íme öt érdekes szobor, ami ilyen szomorú sorsra jutott.



0 kilométerkő
Nem a most látható nulla alakú szobor volt az első, amit a magyar országutak kilométer-számozásának kiindulópontjához állítottak. Még Gróf Festetics Pál vetette fel az ötletet, hogy egy művészi szoborral jelöljék ezt a helyet. Az indítványt a Hungária Automobil Club karolta fel, Körmendi Frim Jenő alkotását pedig 1932-ben fel is avatták: a Patrona Hungariae-t ábrázoló egyméteres márványszobor egy kétméter magas, “kilométerkövön” állt, jobb kezében pedig a szent koronát tartotta. A kő hátlapjába és két oldalsó lapjába a gyalogos, a kocsis és az autóvezető domborművét véste az alkotó. A szobor azonban Budapest 1944/45-ös ostromakor elpusztult.

Sió tündér szökőkút
A Városligetet egykor egy gyönyörű monumentális szökőkútban álló szoborcsoport is díszítette. Sió tündér legendájának szereplőit az Iparcsarnok előtti korzón állították fel a Millenniumi kiállítás attrakciójaként. Sió tündér, a Balaton nimfája és társai egy sziklás hegyszerű talapzaton álltak, ami egy 700 négyzetméteres(!) vízmedencében volt. A legmagasabb vízsugár 20 méter (körülbelül négy emelet) magas volt. Elkészítése és üzemeltetése ehhez mérten szintén az eget súrolta: az ezredévi kiállítás végelszámolása szerint 60.000 ezüstforintba került. Ahogy telt az idő, már nem kapcsolták be minden este, később csak vasárnap vagy ünnepnapokon. A második világháború után pedig gyakorlatilag széthordták az impozáns szoborcsoportot.

Hamupipőke
Mesehős szobrokat már bemutattunk nektek korábbi cikkeinkben (ITT és ITT). Bár Hamupipőke is köztük lehetne, szobra azonban sajnos szintén megsemmisült a második világháborúban. Kallós Ede bronz Hamupipőkéje azóta már nem etet galambokat a háromkávás kút tetejéről. Kár, mert a gellérthegyi játszótérre látogató gyerekek biztosan örülnének neki.

Állatkerti bölény
Ezt a bölény sgraffitót (karcolásos domborművet) már biztosan láttátok, ha voltatok az Állatkertben. Percz Jenő József bölénye formailag és a földszínek használatával is az őskori barlangrajzokat idézi. Sajnos azonban többé már nem találkozhattok vele a Bölényház falán. 2010-ben ugyanis lebontották az épületet, hogy helyén a Kós Károly által tervezett, első világháború előtti Bölényházát építsék újjá.

Titokzatos úrnő és cselédlánya
A Zsigmond téren álló Zsigmond-ház “ablakán” nézett ki ez az úrnő, talán várt valakit. Akárcsak a legendás Thököly úti erkélyen kihajoló menyasszony (róla korábban ITT írtunk). A hölgytől nem messze cselédlánya tárt ki egy másik kő-ablakok. Sajnos azonban már sem a Zsigmond-ház úrnőjét, sem a szolgálólányt nem láthatjátok a falon. Varga Imre domborműveit elbontották anélkül, hogy megtudhattuk volna, kit is figyelt a két nőalak.

Horváth Emese cikke, forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/ezeket-a-szobrokat-mar-nem-fogjatok-latni/

A Szeretlek Magyarországra írt szobros cikkeimhez sok segítséget és ihletet ad a Köztérkép, ezért Tamás kérésére ezeket az írásokat itt is publikálom. Remélem nektek is tetszenek.
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt műlapok

Hozzászólások

Hozzászólás írása...