Elcsúszik a bemérésem?

 
A nagyon rövid válasz: sajnos igen, az évek folyamán egy picit minden bemérés elcsúszhat. Hogy miért, arra egy picit hosszabban válaszolok.


Egy nagyon érdekes találkozón jártam tegnap este. Néhány hete keresett meg az Open Street Map (OSM, http://www.openstreetmap.org ) egyik hazai képviselője, Harangozó Ádám azzal, hogy beindíthatnánk egy együttműködést, használhatnánk mi is az ő térképszolgáltatásukat. Ekkor hívott meg saját meetupjukra, amin betekinthettem egy másik önkéntes alapon szerkesztett, hozzánk hasonlóan lelkesedésből épülő adatbázis tagjainak munkájába.

A találkozó sok hasznos közösségépítési tapasztalat mellett azzal is szolgált, hogy megismerhettem egy picit a térképészet online alkalmazását, a weben elérhető nyílt és üzleti térképek világát, működésüket.


Hogy jön ez ide?

A bejegyzésben megpróbálom összefoglalni azt a nem túl vidám helyzetet, amit és ahogy én látom a webes térképek dolgait. Szakmailag sok pontosításra szorulhat a cikk, de a számunkra legfontosabb dolgokat azt hiszem megértettem.

A Google Maps (GM) egy üzleti szolgáltatás, amit részben ingyenesen is elérhetünk. Mint ilyen nem feltétlenül legfőbb mozgatórugója a minőség, vagyis térkép lévén: a pontosság. Bonyolítja és árnyalja ezt persze az adott évben elérhető technológia, és az anyagi keretek.

A nyílt, közösségi alapú térképek, amilyen az OSM is, olyan emberek által készül, akik rajonganak a pontos térképekért, és szabadidejüket épületek, utak, erdők és más földrajzi alakzatok és pontok bemérésével és berajzolásával töltik. A bemérés szó fontos: a helyzeteket GPS tracklog ("nyomnapló", nyomvonal) alapján határozzák meg, vagy legalábbis ahhoz viszonyítanak. Ez pedig azt jelenti, hogy egy kis készülékkel végigmennek a környéken, ami méter alatti pontossággal határozza meg, ahol járnak - így a térkép is pont ilyen pontos lesz.


Miért vagyunk mi pontatlanok?

Na most, a GM nem közösségi alapon mér, hanem pénzért vett műholdképeket helyez a térképre. Ezeket a műholdképeket rendszeresen frissíti, ami lehetne jó is akár, de ez nem garantált.

A keserű felismerés már kb. egy hete megvolt: a Google Maps térképszelvényei mozognak. Nem vagyok szakértő, de ahogy felfogtam az történik, hogy a műholdak sem mindig pont ugyanabból a szögből és magasságból fotóznak le egy települést. Persze ezt a feldolgozás során korrigálják, és magassági alappontok alapján is helyre igazítják, de sajnos így is megmarad a vándorlás lehetősége.

Ennek egyenes következménye, hogy a pl. 2006-ban bemért alkotások egy része akár több métert arrébb vándorolt. Extrém esetek is lehetnek, 20-30 méteres mozgással. Persze általánosságban véve nem rossz a helyzet és valószínűleg kis arányú a probléma, de a jelenség létezik.


Mi sem vagyunk tökéletesek

Természetesen mi is csinálhattunk eleve rossz bemérést. Kérdezem: kinél volt GPS készülék? Senkinél? Ugye te is a GM műholdképét használtad? És ha az épp még nem volt (vagy még most sem) volt olyan felbontású, hogy egy lombos fás parkban pontosan helyre tedd az alkotást, akkor ez is okozhatott akár több tíz méteres tévedést is.

Nem lehet megítélni, és nem is lehet programozottan visszakeresni, hogy hol van bemérési hiba. A helyzet jellemzéseként elmondom a saját példámat.

Az első 2 évben GPS készülékkel dolgoztam, mert akkor még nem voltak ilyen szuper felbontású műholdképek. Odamentem, bemértem, bepötyögtem a szobor nevét, és otthon kézzel beírtam a koordinátákat a feltöltési űrlapon.
Most megnéztem néhány korábbi feltöltésemet, amin még nem volt bemérést korrigáló HA, vagyis eredetileg bemért helyen van.

Ez itt a Kálvária téri Makrisz Agamemnon műremek: https://www.kozterkep.hu/maps#lat=47.488623110974714&lng=19.085531158060466&zoom=19
Váltsd át műholdképre, hogy egyértelmű legyen. 30 méter mozgást látok (egyelőre így is hagyom a cikk miatt).

Ez pedig már a Rózsák tere Szent Erzsébettel: https://www.kozterkep.hu/maps#lat=47.50150897134756&lng=19.076136629360935&zoom=19
Itt szuperpontosak vagyunk, legalábbis a műholdképhez képest.

Mi történhetett? Az adatbázishibát kizárhatjuk. A régi rendszerben volt olyan, hogy "kiesett" egy bemérés, de nem mászott el. Ismerem a hibáinkat, a számok nem változnak az adatbázisban. Vagyis marad az emberi hiba, vagy a GM mozgás.

Nem tudom a választ arra a kérdésre sem, hogy a fenti két példámnál mi történhetett, de az biztos, hogy anno GPS-szel mértem mindent. Főként az első pár tucat feltöltést.


Konklúzió

Nincs egyértelmű kórkép, és nem is javítható automatikusan. Szúrópróba-szerű ellenőrzéseket végeztem, és ez alapján feltehetőleg 5% alatti azoknak a beméréseknek a száma, amelyek 10 méternél nagyobb különbséget mutatnak. A tesztelésem során max. 50 méteres különbséget találtam. Persze csak néhány tucatot kattintgattam végig. A régebbi feltöltéseknél nagyobbak a különbségek, de számos nagyon pontos elhelyezkedést is találtam azok között is.

Ebből inkább emberi bemérési hibára lehet következtetni, de nem egy panaszt kaptam az elmúlt 8 évben, hogy "én bemértem, de most nem ott van, tudom, hogy nem vagyok hülye!".

Igen, a Műlapok néhány százalékánál valószínűleg fennáll a GM műholdkép-korrekciók eredményeképpen megvalósuló többméteres vándorlás. Egyébként valamennyi mozgás mindig van, de a méter alatti nem okoz látványos gondot.


Elég ebből, mit csináljunk?

Mindent csinálunk tovább, ahogy eddig, de új viszonyítási alternatívát kell beépíteni a rendszerbe. Ez pedig az OSM lesz. Természetesen mindenhol megtartjuk a GM műholdképeit, mint a bemérést segítő műholdas szolgáltatás, de egyrészt erőteljesen kommunikáljuk ennek változékonyságát, másrészt megoldom, hogy a bemérés OSM és GM együttes használatával könnyen megvalósítható legyen.

Nem kell GPS-készüléket vennie senkinek, mi nem vagyunk térképes közösség. Tökéletesen elegendő az a bemérési munka, amit végzünk, csak egyszerűen tovább kell lépnünk, és más segítő rendszereket bevonnunk. Vagyis semmi dolgod.

Egyébként terjed a fényképezőgépek GPS-képessége, az okostelefonok meg eleve beleteszik a koordinátát a kép adataiba. De sajnos nekünk ez nem jó, mert nem tudhatjuk, hogy milyen messze álltál a fotó készítésekor.


Lehetséges együttműködések az OSM-mel

Az OSM egy nyílt közösségi projekt, amit személy szerint kedvelek, és szívesebben preferálom, mint egy pénzügyi alapokra helyezett, relatív pontatlan szolgáltatást. Emiatt döntöttem az alternatívaként beépítés mellett. Természetesen az OSM-nek is megvannak a korlátai, mert nem tud műholdképet. Ennek oka pont az ingyenessége: sok millió dollárt fizet a Google azokért a képekért.

Az OSM-mel egy másik együttműködés is körvonalazódik, ami még számos ponton nyitott, de most úgy látom, hogy a mi adatainkat itinerként használva elindulhat náluk egy olyan szobor-bemérési projekt, aminek során a térképükre kerülő pontok KT-címkéket kapnak. Ennek segítségével a nyílt adatbázisból programozottan ki tudnám venni a bemérést, és ezt felajánlani az itteni Műlapgazdának, mint "valószínűleg pontosabb bemérési adat" - ezt követően jóváhagyással kerülne a lapra az új bemérés. A nemérést korrigáló HA gazdája az OSM-es feltöltő lenne, persze regisztráció nélkül, automatizáltan.

Mindez még sok-sok egyeztetés és munka az OSM-es fejlesztői csapatnak és nekem, de úgy vélem, jó irány lehet más nyílt és hozzánk legalább részben hasonló közösségekkel való együttműködés.


---

Emellett a tegnapi találkozó megerősített személyes meggyőződésemben, miszerint a kultúra túlélése a szabad és nyílt közösségi rendszereken múlik - például rajtunk, rajtatok.

UPDATE ('15.01.11.): Samat kommentjét is olvassátok el, úgy lesz teljes a kép. A komment tanulsága szerint egy átlagos műholdas bemérő eszköz sem feltétlenül pontosabb a Google Maps műholdképeire alapuló bemérésnél.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...