A Regnum Marianum templom története

 
A Damjanich utca tengelyében a Városligetben épült templom Kotsis Iván tervei alapján készült, hatásos, széles lépcsőzettel, árkádos előcsarnokkal, kereszthajóval, középen a harmincnégy méter magasba emelkedő kupolával. A neoromán stílusú épület 1820 négyzetméteres belső tere alatt altemplom létesült. A csaknem 2500 ember befogadására alkalmas templomot mindenki csak Regnum Marianum néven ismerte. A templomot az 1919-es Magyar Tanácsköztársaság bukása iránti hálából emelték.

1951-ben a felvonulási tér kialakítása miatt a teret rendezni kellett, ezért a templomot lebontották és a mellette álló Csengery Antal szobrát (Zsákodi Csiszér János alkotása 1938-ból) is áthelyezték a VII. ker. Almássy térre.

Helyén 1969-ben állították fel a Tanácsköztársasági emlékművet. Pályaműnyertes Kiss István volt, mely lényegében Berény Róbert nevezetes, 1919-es Fegyverbe! Plakátjának térbeli megjelenése volt. A szobrot 1969-ben avatták fel, Spirális talpazatát Hofer Miklós tervezete.

1992-ben lebontották, és a Memento szoborparkba került.

A zászlótartó 3 vasrúd megmaradt, a szobor helyére kovácsolt vas kereszt került.

A zászlórudakra nagyméretű fehér tábla került, melynek szövege eleinte ez volt: „Itt állt a Regnum Marianum templom, Rákosi Mátyás 1951-ben leromboltatta.”

Ma már csak annyi szerepel rajta: „Itt állt a magyarság ENGESZTELŐ TEMPLOMA a Regnum Marianum 1951-ig.” és egy rajz a valamikori templom képével.

A templom új otthonát pedig a kerülethez tartozó Zoborhegy téren építették fel.

Forrás:Prohászka László: Szoborsorsok 1994
Bejegyzés megtekintés:

Kiemelt alkotás


Hozzászólások

Hozzászólás írása...