Nem pihenünk

 
Elmúlt a nyár, lassan az ősz is oda. Elindult az új szájt, én pedig rágtam a körmömet, hogy minden klappoljon. Nem így volt. A rengeteg munka és a gondos tervezés ellenére semmi sem úgy sült el, ahogy előre várható volt.
Sokkal jobban :]
A lényeg kedveskéim, hogy a napokban minden összeért, vagyis az eddigi álmatlan éjszakák nem múltak el nyomtalanul, kezdem érteni, hogy mit miért csináltam/gondoltam - annak ellenére, hogy miközben nyakig benne voltam néha már úgy éreztem, hogy értelmetlen az egész átszervezés, bele fogok veszni.
De nem így esett, amiben nagy nagy szerepe van annak, hogy a lap feltöltői gyakorlatilag nonstop nem hagytak békén, kaptam hideget, meleget. Ez segített átvészelni az elmúlt fél évet, hiszen csak élet legyen, semmi más nem számít!
Ha feltöltőként olvasol most és ezután végigkattogsz a lapon, te is látni fogod, hogy miért indítottam el a kategorizálást. Az eddigi összeköthetetlen, összekapcsolhatatlan adatlapok hirtelen egy rendszerbe kerültek és ez nagyban segíti az idelátogatókat a keresésben, listázásban.

Használd bátran a ParaKeresőt, ami természetesen ugyancsak világszenzáció, haha. Javíts bele az adatlapokba. Jelöld a kedvenc feltöltőidet, alkotóidat, MűLapokat. Legyél könnyen és kényelmesen folyton képben. Belsőlevelezz. Szerkessz alkotó adatlapot kedvenc művészedről. Írj blogot. Szerkeszd az oldal megjelenését írásaidon keresztül. Kommentelj. Tölts hozzá.
Vegyél részt ebben a folyamatosan és megállíthatatlanul növekvő játékban, ami soha sem lesz elég komoly ahhoz, hogy igazán ne érdekeljen minket.

Bízom abban, hogy az elmúlt nyár forró hangulata ősziesen kellemesbe vált és még nagyobb lendülettel megyünk tovább ezen az izgalmas úton.
Én mindent meg fogok tenni, hogy könnyebb legyen, ahogy eddig is csak ez érdekelt.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...