Jelentés a gépházból

 
Bizony már több hónap eltelt azóta, hogy átálltunk az új szerkesztőségen alapuló elfogadásra, de a műlapok egy részének még mindig nincs meg a helye a Szoborlapon. A köztérkép szintű alkotások megjelenítését nem tudtam érdemben kezelni, viszont az idő halad, és most már a kozterkep.hu motorjával kezdek foglalkozni, mert úgy ítéltem meg, hogy inkább ebbe az irányba kell menni, ha már ennyit késlekedtem. Ezzel remélem, hogy tényleg sikerül helyre tenni mindent, amennyire lehet.

Múlt héten megint szervert váltottunk, így egy éves brit kitérő után újra hazai szolgáltatónál vagyunk. Ennek háttere is prózai: tavaly még úgy tűnt, hogy olcsóbban kijövünk odakint, most már egyértelmű, hogy egy teljes szervert bérelni és szakembert fizetni probléma esetén olcsóbb, mint ha mindent én próbálnék megoldani. Így kalandozásaim véget értek, lassan újra csak a programozásra tudok koncentrálni anélkül, hogy további évtizedeket öregednék éjjelente :)

A legfontosabb most az, hogy összedolgozzunk és félretegyük az elmúlt időszak esetleges sérelmeit. Mindannyian a lelkesedésetek tart itt benneteket, és a sok-sok tag különböző gondolkodásmódja néha összeütközésbe kerül. Nem is lehetne másképp. Hangulatoldásnak erőteljesen rajta vagyok egy nyári - koraőszi szoborlap-találkozó szervezésén. Amint van infóm, ezt is közreadom. Július 12-én szerkesztőség-választás is lesz, emiatt is örülnék, ha a június 30-i hétvégére sikerülne tenni a találkozót.

A napokban kezdődik el igazán a weblap fejlesztése, emiatt mindenkit bátorítok, hogy küldje el a működéssel, technikai változtatásokkal kapcsolatos megjegyzéseit belső levélben. Ha úgy gondolja, vitatéma, akkor pedig adja közre itt, hozzászólásként.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...