Július 11-e nekünk is valami

 
Az élet vidám. Ritkán beszélünk, ritkán fotózunk, ritkán élünk. A célokat viszont úgy kell kitűzni, hogyaszongya előveszed a noteszedet, beleírod a célot, és akkor minden megyen már a maga útján. Ilyen ez is most. Július negyedikén megújul a lap. Ez tény. Akárhogyan állok, bekapcsolom a szájtot és lesz minden.

Igen. Felülbíráltam a képességeimet. Egy héttel eltoltam a dolgot.
Persze nem lesz minden, de a bevezető szövegnek mindig ütősnek kell lennie; és ugye ti is tudjátok, hogy mennyire jók vagyunk ebben :] Komolyan. A lényeg, hogy tavaly október óta görcsölök azon, hogy mi legyen az új lappal. A tervek készítése szorosan összefüggött újból megindult iskolai tanulmányaimmal, de ezt nem magyarázom. Viszont pont ez hátráltatta is.

Ennek ellenére haladtam - bár többnyire csak gondolatban. Megterveztem a funkciókat, kigondoltam az űrlapokat, megálmodtam a kényelmet, lerajzoltam a szerkezeteket, ötleteltem a szövegekkel és minden lehetséges embernek elmondtam, hogy mit és hogyan képzelek.

Erre az effektusra a legjobb példa egy Jorge Luis Borges novella, nevezetesen a Körkörös romok http://mek.oszk.hu/00400/00461/html/borges11.htm#iii (amit szinte minden más alkotással együtt ingyen olvashatsz a MEK-en) - olvasd el, ha van időd és érdekel.

Tehát megálmodtam, de nem egyedül. Időközben egyre duzzadt az aktív feltöltők tábora - ti is láthatjátok, nem emelek ki név szerint senkit - akikkel új ötleteken törtük és törjük folyamatosan a fejünket, és az elmúlt fél év gyors gyarapodása is számos szükségletre mutatott rá.

Annyi bizonyos, hogy a megújult rendszer egyszerűbb és átláthatóbb lesz; a háttérben viszont egy lényegesen komolyabb logikán alapuló motor fog dolgozni, ami lehetővé teszi, hogy igazán KÖZÖSEN szerkesszük a lapot. Ez bizonyára számos olyan dolgot is érinteni fog, amelyben eddig korlátlan volt a szabadság, de számos új jogosítványt is ad a feltöltők kezébe.

Itt és most szeretném viszont kifejezni, hogy a szoborlap.hu eredeti céljától messze kerültünk ugyan, de mégsem annyira - és egyértelművé vált az is, hogy professzionális, tökéletes adatbázis sem fog születni magától. Rengeteg munkánk volt/van/lesz azzal, hogy a feltöltött képek ne csak képek maradjanak - célom, hogy minőségi tartalommal álljunk a világ elé, ami az objektív adatokat illeti, hiszen az adatok már csak ilyenek. A képek viszont legyenek továbbra is, bátran szubjektív képek! Ha ugyanazt a széket nézzük honnan tudod, hogy ugyanúgy is látjuk? Különbözően fogjuk fel a dolgokat, különbözünk.

A szoborlap itt SZABAD marad. Már csak azért is, mivel ha valaki a tárgyilagos, dokumentarista fotókat kedveli, szabadon feltöltheti a sajátjait; egy szerzőnév, vagy évszám viszont csak egyféleképpen lehet helyes. Tény, hogy én is hibázok, szóljatok is! De maradjon is meg ez a ragaszkodás az adathűséghez, a képpel pedig azt kezdesz, amit akarsz.

A szoborlap 2.0 ebben lesz a legjobb barátunk.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...