Arccal keletnek

 
Foglalkoztat, hogy miért is néz valahogy az Üllői úttal egy irányba fővárosunk egyik jelképe? Akkor mi majd megtippeljük a választ. Kis böngészés és egy halovány emlék alapján sikerült megtalálni pár információt a témában. És persze rááldozni pár órát tegnap és lefotózni mindenhonnan a Citadellán álldogáló hölgyet.
Halvány emlékeimben élt, hogy a Szabadság-szobor nem véletlenül néz arra, amerre néz. Tehát olvastam valamit valahol és most ráleltem.A Magyar Narancs gusztushúszra írt cikkében idéznek egy 51-es Népszava cikket: "Vörös fényben úszik az egész hegy, amikor a fényszórók a Szabadság-szobor alakjára vetik sugaraikat. A város minden részéből jól látni a hatalmas emlékművet, mely keletre néz, a mérhetetlen nagyságú szovjet ország felé, ahonnan hat évvel ezelőtt a hős katonák jöttek, hogy felszabadítsák hazánkat."(Szabad Nép, 1951. április 6.)
Tehát akkor azt mondták ez az ok, márpedig nekik tudniuk kellett, hiszen a szobrot 47-ben, rekordgyorsasággal készítette el Kisfaludi Strobl Zsigmond, Kossuth-díjas szobrászművész, valószínűleg fontos volt a tisztelgés. Érdekes emellett az is, hogy a keletre néző szobor azon a hegyen kapott helyet, ahol a Citadella áll, amit Haynau építtetett a 1848-as forradalom és szabadságharc leverését követően, a magyar főváros megrettentésére talán, amit jól mutatott a városra irányított ágyúsor is.
Emellett fontos az is, hogy projekt volt tegnap. A város különböző pontjairól fotóztam le a szobrot, de tudom, hogy messze nem teljes a lista, az északi irány teljesen kimaradt. De ha neked, kedves olvasó, az ablakodból/utcádból látszik a Szabadság-szobor, kattints és küldd, amit természetesen nagyon megköszönünk!
Bejegyzés megtekintés: