Gácsi Barna bemutatása

 
Gácsi Barna Ferenc 1969. március 11-én született, Törökszentmiklóson.
Általános és középiskolai tanulmányait is itt végezte.

19 évesen azon töprengett, hogy mit is kellene kezdenie az életben. Akkoriban sokat járt könyvtárba. Nagyon szeretett csak úgy sétálgatni a sorok között és vakon levenni a egy-egy könyvet a polcról, mert úgy gondolta talán az majd üzenetet közvetít számára a valódi életfeladatáról. Egy ilyen pillanatban, villámcsapásszerűen alakult ki a művészettel való kapcsolata amikor is kezébe került egy szobrokkal teli kiadvány. Mintha áramütés érte volna. Azonnal érezte, hogy ez az amit csinálnia kell.

Hamarosan Budapestre költözött, és beállt segédmunkásnak egy bronzöntödébe. Az itt eltöltött évek alatt rájött, hogy a szakmai tudás csupán egyik alkotórésze a szobrászatnak. Ezért felvételizett a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Itt találkozott először Bencsik István professzorral, aki amúgy a pécsi egyetem művészeti karán tanított. A professzor hatása alá kerülve követte őt Pécsre és tanulmányait már ott fejezte be a mester személyes tanítványaként. Ezután hat tartalmas alkotóévet töltöttek együtt.

Gácsi Barna Ferenc saját szavai az alkotás folyamatáról:

'Amit önmagunknak nevezünk, az egy lehetőség arra, hogy érzékeljük a világ rezdüléseit, és a megélésen keresztüli tapasztalásainkat figyeljük. Ezeknek a rácsodálkozásoknak egy érdekes kivetülése a művészeti alkotás. Az általam megélt tapasztalatokkal, érzelmekkel töltöm meg a szobrokat, ezáltal kiürülök, helyt adva újabb benyomásoknak, impulzusoknak. Ez egyfajta születés vagy teremtés misztérium. Mikor elkészül egy mű, gyakran leülök elé, és csodálkozom, hogy ezt ki csinálta? Úgy érzem, hogy egy gépezet vagy egy közvetítő vagyok, amin átáramolnak az univerzum üzenetei és ez a közvetítő anyagba önti azokat, sokszor megértés nélkül. Úgy gondolom, nem is a megértés fontos, hanem a megélés. Minden alkotás létrejöttekor, valami változás történik bennem. Talán a változás a legfontosabb dolog az univerzumban, és a mozgatórugója a körülöttünk lévő világnak.'

Gácsi Barna Ferenc jelenleg Bikalon él. Műhelye is ugyanitt található, a Puchner Kastélyszálló területén.
A Kastélyszálló parkjában sok kiállított, életnagyságú alkotása tekinthető meg.

(Felhasznált forrás: http://www.gacsibarna.hu/ )
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt alkotó

Hozzászólások

Hozzászólás írása...