Ferenczy István bemutatása

 
Ferenczy István a XIX.század első felének legjelentősebb magyar szobrásza.
Apja lakatosmester, anyja elszegényedett nemesi családból származott.
A régi céhszokások alapján az apa maga mellé fogadhatta fiát, és a következő évben már útnak is indult tapasztalatszerző vándorútra. Először Pesten szegődött egy jó hírű műhelybe. Lakatoskodott és közben rajziskolába járt. Bécsbe gyalog, és szekerekre kéredzkedve érkezett meg 1814 tavaszán. Abban az évben Bécs volt a világ közepe. Az egyesült hatalmak legyőzték Napóleont, és ünnepelt az egész város. A négy bécsi év az önművelés csodája volt, döntő jelentőségű az életpálya szempontjából. Múzeumokba járt, megismerkedett az antik, és a reneszánsz művészet nagy műveivel.
Az akadémia rézmetsző osztályába járt, ahol díjat nyert Solon című érmével(Metternich adta át a díjat).
1818-ban, amikor gyalog Rómába indult, már nem lakatosinasnak készült, hanem szobrásznak. Ott hat évet töltött a dán Thorwaldsen műhelyében, ahol márványfaragást tanult.
Mestere kissé száraz formaadásánál jobban hatott rá az olasz Canova érzékeny, érzelmes művészete.
Egy rézmetszet alapján 1818-ban megmintázta Csokonai mellszobrát. A szobor sikert hozott, sőt, még anyagi hasznot is. József nádor 1819-ben Rómában járt, és felkereste Thorwaldsen műtermét. Ott látta meg a Csokonai portrét, és ennek hatására évi 350 forint támogatást adott a növendéknek 3 éven keresztül, amit később még két évvel meghosszabbított. A nádor a Pesti Szépítő Bizottság elnöke volt, és városszépítő terveihez kapóra jött egy magyar szobrász kiképeztetése. Ez a pénz akkoriban egy jól fizetett kőműves évi keresete volt.
Ferenczy az osztrák követség egyik lakásában lakott ingyen, és a műhelyben fizetést is kapott a kőfaragásokért.
A megmaradt jövedelméből a Rómában töltött évek alatt közel nyolcvan szobrot, egy egész gyűjteményt vásárolt össze. Ez a gyűjtemény lett később a Szépművészeti Múzeum szoborgyűjteményének alapja. Filléres takarékoskodásából milliókat érő kincseket szerzett.
A Csokonai mellszobrot, és az 1822-ben elkészült Pásztorlányka címűt Pestre küldte, ahol azokat, mint a hazai szobrászat első jelentős műveit, nagy ünnepléssel fogadták. A Csokonai-szobrot a Debreceni Református Kollégiumnak ajándékozta.
1824-ben visszatért Magyarországra. A magyar írótársadalom, a művészetpártolók, különösen Kazinczy Ferenc lelkes örömmel fogadták.
Itthon a szobrász eleinte a megfelelő hazai márvány után kutatott. Végül sikerült megtalálnia a ruskicai márványt, melyből később a műveit faragta.
A harmincas évek körül számos portrészobrot készített, melyből sok elveszett az idők folyamán.
Amelyeket ismerünk ma:
Kazinczy Ferenc, 1828 (MNG)
Ürményi József, 1828 (Váli templom)
gróf Brunszvik József, 1826 (MNG)
Mindhárom portrészobor egy-egy öregembert ábrázolt, teljesen reális módon, ezért a művek meglehetős hasonlóságot mutatnak.
Másik jelentős területe a síremlék és emlékműszobrászat volt.
Budai házát 1832-ben vette meg. Egyedül élt, a történetírás női kapcsolatáról nem is tud.
Viselkedésében szerény, zárkózott, érzékeny, érzelmes, szinte félszeg ember volt. Egyetlen képzőművész kortársával sem barátkozott, nem vett részt semmilyen művészeti eseményen.
10 éven át, 1824-től 1834-ig bőven kapott megbízásokat, jól keresett. Nagy házat, és nagy műhelyt tartott fenn.
Az 1830-as évek közepétől a viszonylagos jólétből szinte máról holnapra szorongató anyagi gondok közé került. Addigi mecénásai sorra meghaltak, az új megrendelők pedig elmaradtak. A közízlés 1825 és 1845 között hatalmasat változott.
Az 1840-es évek közepén a már keveset foglalkoztatott művész támogatására felmerült a Hunyadi Mátyás emlékmű felállításának gondolata. Számos tervet, gipszmintát készített az emlékműhöz, amely sohasem valósult meg. Szoboröntő műhelyt létesített (az elsőt Mátyás király uralkodása óta), és megkezdte a munkát.
Hét éven át harcolt az emlékműért. Amikor kiderült, hogy hasztalan, akkor anyagilag és lelkileg is összeomlott, leszámolt szobrászi pályájával.
Összetörte gipszmintáit, eladta budai házát, és hazaköltözött Rimaszombatra.
Még kilenc évet töltött ott haláláig, csendes visszavonultságban.
Olykor kisebb helybeli megbízásai voltak. A nehezebb munkákhoz segítségül hívta a szomszéd faluban lakó kőfaragólegényt, Izsó Miklóst.
Halálát 1856-ban a lapokban csak néhány rövid hír tudatta.
Ferenczy István a klasszicizmus képviselője, a modern magyar szobrászat megalkotója volt, és mint ilyen, művészetének kultúrtörténeti jelentősége igen nagy.
Források: Művészeti Lexikon,
Cifka Péter: Ferenczy István, 1969, Corvina Kiadó
Bejegyzés megtekintés:

Kapcsolt műlapok

Kapcsolt alkotó

Hozzászólások

Hozzászólás írása...