Mondja meg a Google Maps!?

 
Sokat támadtuk már a Google Maps pontosságát, most viszont mégis "történelmi" lépést szeretnék tenni. Eddig kézzel kellett megadni, hogy egy adott alkotás melyik budapesti kerületben, vagy melyik megyében található. Ez egyrészt lassította a feltöltési folyamatot, másrészt hibázási lehetőségeket rejtett.
A Google Maps használata esetén van egy lehetőség, amellyel kinyerhetjük a GPS koordináták alapján a pontos címet. Mivel a térképes jelölés során a háttérben koordinátákat tárolok, így a cím kinyerése már csak pár lépés. Igen ám, de elég komoly hülyeségeket bír tárolni a Google, így kénytelenek vagyunk csak egy részét használni.
Kérdés, hoyg az irányítószám és a megye kijelzését elfogadjuk-e. Mert ha igen, akkor ezekkel nem kell foglalkoznunk, automatikusan nyerjük ki a koordinátákból.
Persze ez csak itthon működik, mivel a Google országonként más és más formátumban adja vissza a pontos címet. Így egyelőre csak hazai szobroknál tudok irányítószámból kalkulálni pl. kerületet.
Újdonság lesz, hogy a térképes bemérés után kijelzem, hogy mit mond a hely alapján a Google címnek, és ha az jobb, mint az általad megadott, akkor használhatod. Persze csak óvatosan. Sok vicceset láttok majd :)
Egyébiránt már a műlap paraméterezésnél tartok.
Bejegyzés megtekintés:

Hozzászólások

Hozzászólás írása...