Szabó József 1 műlapon szerepel. Mutasd mind

Alapvető adatok

Név
Szabó József
Foglalkozás
Szobrász
Született
1898, Budapest
Elhunyt
1938, Miskolc

Adatlap infók

További adalékok

19.01.05. 19:20
Szabó József rajztanár, szobrász-, és festőművész rövid életrajza.

Szabó József 1898-ban született Budapesten. Édesapja sörszállító lovaskocsis volt, édesanyja háztartásbeli. Budapesten az Üllői út 91. szám alatti lakásban éltek. A családban három gyermek született, József, László és Karolina. László egy napon nyomtalanul eltűnt. Karolina a 1919-es spanyolnátha járvány áldozata lett.
Szabó József már ifjú korában kitűnt tehetségével. Az I. világháború kitörésekor, az iskolából sorozták be katonának. Érettségi vizsgáját - a tanév befejezése előtt-, mint frontharcosnak engedélyezték.
A reál iskolában a francia nyelvet olyan mesteri fokon sajátította el, hogy 1926-ban a párizsi vakációja alatt tolmács nélkül közlekedett. Tanulmány útja költségeit maga fizette.
Rajztanári oklevele megszerzése után 1920-ban pályázat útján került Miskolcra, az Evangélikus Tanítóképző Intézetbe. Tanári működése első félévében az iskola nem tudott részére fizetést folyósítani, így kénytelen volt tehetségét mint élelmiszer forrást kamatoztatni. A megrendelt festményeit és plasztikáit a megrendelők saját értékrendjük alapján honorálták, sokszor egy ebéd vagy vacsora erejéig.
Később a Népkert közelében műhelyt bérelt, ahol főként szobrász munkáin dolgozott.

A fotón látható művét 1924.október 24. napján leplezték le Sajókazán. A szobrot a község megrendelésére alkotta meg. A szobor imádkozó emberalakját édesapjáról mintázta.
Az ő művei közé tartozik többek között a mezőkövesdi római katolikus templom és a miskolci régen Béke mozi ( ma Művészetek háza ) oromzatán található timpanon díszítés. Sajnos ezen alkotásai harci cselekmény következtében megsemmisültek. Munkáját mérhetetlen szorgalom jellemezte, alkotni vágyása kimeríthetetlen volt, rengeteg mű, festmény és szobrász alkotások egyaránt maradt utána, legtöbbjük hollétéről sajnos már nem sokat tudunk.

1928-ban nősült. A miskolci Kun József utcai elemi iskola egyik tanítójának a húgát, Illés Erzsébetet vette el. Három gyermekük született. Alice, Zoltán és József. Alice pedagógus, Zoltán mérnök, József építész mérnök lett.

A Tanítóképzőben a rajz és a szlöjd (ma kézműves, technika órának mondanánk) tantárgyak mellett tornát és szépírást is tanított. Az 1924-29-es évfolyam osztályfőnöke volt. Diákjai tisztelték és szerették.
Az elemi iskola rajztanítására korszerű tanmenetet készített. Célja a gyermekek rajzkészségének eredményes fejlesztése.
Tanári és osztályfőnöki munkája során tanítványait a tanító-nevelő munka felelősségére, hivatásszeretetre, példamutatásra nevelte. Pontos óravezetésével a módszeres, becsületes, rendszerető munka elvégzésére mutatott példát. Tanítványai útját szeretettel és örömmel egyengette.

Korai tragikus halála azonban (1938)már nem tette lehetővé, hogy apaként saját gyermeki útját is egyengethesse. Fiatalon 40 évesen kellett elmennie.

Az életrajzot feltöltötte:
Szabó Katalin
a néhai Szabó József unokája, legkisebb gyermekének Józsefnek legkisebb gyermeke
Még nem került fel olyan fénykép, amin az alkotó szignója látszik, vagy magáról az alkotóról készült.