DÁVID Károly

#927
építész, (Budapest, 1903. március 19. - Budapest, 1973. november 30.)

,

1922-1931: Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki kar. 1931-1932: tanulmányutat tett Olaszországba, Ausztriába, Dániába és Hollandiába. 1932: 9 hónapot töltött Le Corbusier párizsi irodájában, ahol a Svájci Pavilon terveivel foglalkozott. 1928-1938: a CIAM magyarországi csoportjának volt tagja; 1933: önálló irodát nyitott Budapesten; 1949: a Középülettervező Vállalatnál műteremvezető; 1959: a Magyar Építészek Szövetsége elnöke; 1954: Kossuth-díj. ~ pályakezdésére nagy befolyást gyakorolt a Le Corbusier párizsi irodájában töltött 9 hónap. Magyarországra való visszatérése után azonnal felvette a kapcsolatot a modern építészet hazai képviselőivel, belépett a CIAM-ba, Somlói úti lakóháza pedig az egyik legismertebb modern épületté vált. A 30-as, 40-es években állandó résztvevője és gyakori díjazottja volt a legjelentősebb hazai és nemzetközi pályázatoknak (pl. Nemzeti Sportcsarnok terve, az isztambuli kikötő felvételi épületének terve stb). Legfontosabb megvalósult terve ebből az időszakból a Ferihegyi repülőtér szimmetrikus elrendezésű felvételi épülete, melynek kivitelezése áthúzódott a háború utánra. Az 50-es években a KÖZTI műteremvezetőjeként a korszak egyik legnagyobb és legreprezentatívabb épületének, a Népstadionnak a tervezését irányította. A 60-as években számos modernista ipari épületet, középületet, munkás-, diák- és nővérszállót, iskolát és művelődési házat tervezett, melyeket pontos részletképzés, igényes anyagkiválasztás és nagy műgond jellemzett.

Mesterei . 

  • Le Corbusier.

Legfontosabb megvalósult épületei . 

  • 1932-1933: saját villája, Somlói u. 76. (a háború alatt elpusztult)

  • 1935: Budapesti Nemzetközi Vásár főkapuja

  • 1939: Ferihegyi repülőtér felvételi épülete

  • 1948-1953: Népstadion [Borosnyai Pállal, Harmos Zoltánnal, Fecskés Tiborral és Pelikán Józseffel]

  • 1950-1954: Magyar Optikai Művek kultúrháza

  • 1954: Ápolónőképző Iskola, Szombathely

  • 1958-1960: Tisztasági és termálfürdő, Szentes

  • 1960: Felső-Tiszaparti Iskola, Szeged

  • 1960: Fedett uszoda, Eger

  • 1962: Kilián György gimnázium, Miskolc

  • 1963: Lakóház, I., Táncsics Mihály u. 20.

  • 1970: Fedett uszoda, Szeged.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1929 • Országos Magyar Tárlat, Új Művészház, Budapest

  • 1935 • Budai Szépművészeti Társulat építészeti kiállítása (koszorús aranyérem)

  • 1955 • 6. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest (kat.)

  • 1960 • A felszabadult Budapest művészete, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.)

  • 1985 • Az első évek. Az alapító mesterek emlékkiállítása, KÖZTI nagyterme (kat.).

Irodalom . 

  • ~ építész háza a Somlói úton, Tér és Forma, 1934/1.

  • Az 1935. évi Budapesti Nemzetközi Vásár főkapuja, Tér és Forma, 1935

  • Új Magyar Építészet II., 1938

  • ~, Budapest, új közforgalmi repülőtere, Új Építészet, 1947

  • Magyar építészet 1945-1955, Budapest, 1955

  • Aradi N.: Két pályázatról, Műterem, 1958/1.

  • Láncz S.: Építészetünk új gyöngyszeme: a szentesi gyógyfürdő, Művészet, 1964. március

  • Szendrőy J. És Társai: Magyar építészet 1945-1970, Budapest, 1972

  • Gábor E.: A CIAM magyarországi csoportja, Budapest, 1972

  • Máté P.: ~, Budapest, 1974

  • Az első évek. Az alapító mesterek emlékkiállítása, KÖZTI Emléktár füzetek, Budapest, 1985

  • Építés és tervezés Magyarországon, Budapest, Országos Műemlékvédelmi Hivatal Építészeti Múzeum, 1992.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról