DABÓCZI Mihály

#900
szobrász, (Marosszentkirály, 1905. március 29. - Budapest, 1980. február 22.)

,

Magántanulmányok Orbán Antalnál, 1931-1938: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Kisfaludi Strobl Zsigmond. 1936: Ferenczy István-díj; 1937-1938: Kisfaludi ösztöndíjas; 1937: Vallás és Közoktatási Minisztérium szobrászati ösztöndíj; 1938-1939: római ösztöndíjas; Ferenczy István szobrászati díj; 1941: Szinyei Társaság díja; T. Szalon. 1925-től a Spirituális Művészek Egyesületének tagja. 1930-tól Budapesten élt. Az 1930-as évek második felétől az 50-es végéig ismert volt vívóként is. 1932 óta kiállító művész, alkotóművészetének első időszakában, 1932-1938 között az akadémikus naturalizmus jellemző műveire. A római ösztöndíjas évek jelentős hatást gyakoroltak művészetére, a Római Iskola felfogásában dolgozott. Kifejezésmódjában azonban egyre inkább Medgyessyhez közeledett, elsősorban kisplasztikáiban, melynek témáit a paraszti életből merítette. A klasszikus előképek egyéni hangú továbbgondolása határozta meg sokrétű szobrászatát. Az 1950-es években a sematizmus hatása érzékelhető az ő művein is, különösen épületdíszítő munkáin. Az 1960-as évektől az absztrahálás jellemezte figurális kompozícióit (Békét követelő), majd alkotó korszakának utolsó évtizedében kubista-konstruktivista-figuratív kisplasztikákat, faszobrokat is készített. Tematikájának középpontjában az ember állt, készített aktokat, anya-gyermek viszonyt, valamint munkát idéző kompozíciókat és sportszobrokat, portrékat, de állatfigurákat is. Történelmi portréiban az ábrázolt személy emelkedett lelkivilágát igyekezett megragadni. Közel 40 felállított szobra mellett kisplasztikái és érmei is jelentősek. Rendszeresen részt vett az országos képzőművészeti illetve plasztikai kiállításokon, jelentősebb szoborpályázatokon (Hunyady, Metró).

Mesterei . 

  • Kisfaludi Strobl Zsigmond, Orbán Antal.

Egyéni kiállítások . 

  • 1939 • Bragaglia • Róma

  • 1942 • Ernst Múzeum, Budapest

  • 1956 • Gyűjteményes kiállítás (kat.) [Papp Gyulával]

  • 1965 • Gyűjteményes kiállítás [Kondor Bélával]

  • 1975 • Rézdomborítások (Elektroncsőgyár, Kaposvár)

  • 1980 • Fényes Adolf Terem, Budapest • Blaskovich Múzeum, Tápiószele.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1937 • Magyar Képírók kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1940 • A gyermek a művészetben, Műcsarnok, Budapest

  • 1942 • XXIII. Velencei Biennálé, Velence

  • 1943 • Spirituális Művészek Szövetségének kiállítása, Alkotás Művészház, Budapest

  • 1950-1965 • Magyar Képzőművészeti kiállítások

  • 1954 • Magyar Képzőművészek Grafikai és Kisplasztikai kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1959 • Mezőgazdaság a művészetben, Budapest

  • 1960 • Magyar Képzőművészek Grafikai és Kisplasztikai kiállítása, Csók Galéria, Budapest

  • 1967 • I. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

  • 1969 • II. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

  • 1971 • III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

  • 1973 • Éremművészet, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest

  • 1974 • Balatoni Tárlat, Balatoni Múzeum, Keszthely

  • 1975 • IV. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

  • 1979 • Faszobrászat, Csontváry Terem, Pécs, Pécs.

Köztéri művei . 

  • A gályarabságba hurcolt pataki diákok (dombormű, 1936, Sárospatak, Református Gimnázium)

  • Bujdosásba induló sárospataki iskola (dombormű, 1938, Sárospatak, Kollégium)

  • Kőrösi Csoma Sándor (trachit, kőszobor, 1943, Marosvásárhely)

  • Gerencsér László síremléke (1943, Farkasréti temető)

  • Kisfiú hallal (műkő, kútszobor, 1956, XIV. ker., Jakab K. u. 2., óvoda)

  • Kislány békával (műkő, kútszobor, XIV. ker., Jakab K. u. 2., óvoda)

  • Gábor Áron (mellszobor, 1956, Diósgyőr-Miskolc)

  • Higiénia (1956, Nagykőrös, Kórház park)

  • Játszó gyermekek (erkélydombormű, 1956, Kazincbarcika)

  • Állatok (1956, XI. ker. Albertfalvai lakótelep márvány domborművei)

  • Anya gyermekkel (kő, 1958, XIV. ker., Kerepesi út 78/b.)

  • Árpádházi Margit (1958, Miskolc-Diósgyőr)

  • Kölcsey (1960, Debrecen, Csokonai Színház)

  • Archeológia (1960, Debrecen, MTA)

  • Tavasz (1961, Gellértfürdő)

  • Pihenő (kőszobor, 1963, Csongrád)

  • Pihenő lány (kőszobor, 1964, Nyírtelek)

  • Sebes György (haraszti mészkő, 1964-1965, Szeghalom, Általános Iskola)

  • Fekvő nő (haraszti mészkő, 1964-1965, Csongrád, Fürdő télikert)

  • Ülő nő (1965, Nyírbéltek, TBC Gyógyintézet)

  • Thália (haraszti mészkő, 1965, Martfű, Cipőgyár, Kultúrház)

  • Erő (kőszobor, 1967-1968, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria)

  • Kiss György (1969, Szászvár)

  • Ülő nő (márvány, 1967, Salgótarján, Technika Háza előtt)

  • Női figura (1972, Nagykőrös)

  • Bámészkodó fiú (bronz, 1978, IX. ker., Toronyház u. 17/b.)

  • Dózsa György (mellszobor, 1980, Apátfalva, Általános Iskola).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Irodalom . 

  • Pogány Ö. G.: Pap Gyula és ~ kiállítása (kat., bev. tan, 1956, Ernst Múzeum, Budapest)

  • Szigeti I.: ~, Az Érem, közlemények az éremgyűjtés köréből XIV., 1958/ 10.

  • N. Pénzes É.: ~, Művészet, 1965. augusztus 29.

  • Kiállítási kritika, Jelenkor, 1967/12.

  • Romváry F.: III. Országos Kisplasztikai Biennálé (kat., bev. tan., 1971., Pécs)

  • Székely A.: Az "ötvenes évek" művészetéhez, Mozgó Világ, 1984. március

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról