CSIZMADIA Zoltán

#827
festő, (Mátészalka, 1933. június 12. - )

,

Képzőművészeti tanulmányait a nyíregyházi Bessenyei György Népfőiskolán kezdte. 1952-58: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Fónyi Géza, Bencze László. 1965: Csók István-díj; 1966-69: Derkovits-ösztöndíj; 1969: Egry József-díj; 1973: a Szegedi Nyári Tárlat díja; 1976, 1981: a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat díja; 1979: Káplár Miklós Emlékérem és Díj. 1956-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola Forradalmi Bizottságának tagja. 1964-ig Budapesten, majd két évtizedig Veszprémben élt. Ezután visszaköltözött a fővárosba, de az év legnagyobb részét azóta is Veszprém megyében, illetve Hódmezővásárhelyen tölti. 1958 óta rendszeresen vesz részt országos képzőművészeti kiállításokon. Külföldön is sikerrel szerepel festményeivel és kerámiatábláival. A legjobb alföldi hagyományokat sajátos egyéni stílusával ötvözve hozza létre plein air munkamódszerrel készülő színgazdag tájképeit. A paraszti környezet, a szántóföldek és a tanyák, valamint csendes vízpartok mellett városlátképeket is fest. Dekoratív, nagyméretű kerámia muráliái számos középületet díszítenek.

Mesterei . 

  • Fónyi Géza, Bencze László.

Egyéni kiállítások . 

  • 1963 • Mednyánszky Terem, Budapest

  • 1965 • Vegyipari Egyetem Aulája, Veszprém

  • 1966 • Dési Huber Terem, Veszprém

  • 1970 • Derkovits Terem, Budapest • TV Galéria

  • 1974 • Gulácsy Terem, Szeged • Gladsaxe, Koppenhága

  • 1976 • Megyei Művelődési Központ, Tata

  • 1977 • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza (kat.) • Szatmári Múzeum, Mátészalka • Megyei Művelődési Központ, Veszprém

  • 1980 • Művelődési Központ, Hajdúböszörmény • Balmazújváros

  • 1981 • Derkovits Terem, Szombathely

  • 1986 • Balatoni Galéria, Balatonfüred

  • 1988 • Zalka Máté Művelődési Központ, Mátészalka

  • 1989 • Germering (D)

  • 1990 • Tihanyi Múzeum, Tihany • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely • Düren (D)

  • 1992 • Csikász Galéria, Veszprém

  • 1994 • Galéria, Szigliget

  • 1995 • Galéria, Csopak

  • 1996 • Városi Galéria [Tóth Sándorral], Nyíregyháza

  • 1997 • Galéria, Csopak.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1961-94 között valamennyi Vásárhelyi Őszi Tárlaton

  • 1966-74 között a keszthelyi Balatoni Nyári Tárlatokon szerepelt

  • 1958 • Stúdió-kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1959 • VI. Vásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely

  • 1961 • Stúdió-kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1962 • 9. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1963 • 10. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Stúdió-kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1964 • Vásárhelyi Tárlat 1954-1963, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Stúdió '64, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1966 • Stúdió '66, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1969 • V. Országos Grafikai Biennálé, Miskolc

  • 1970 • Szabolcs-szatmári képzőművészek kiállítása, Ungvár

  • 1974 • Vásárhelyi Tárlat 1964-1973, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1975 • XVII. Veszprém megyei Őszi Tárlat, Bakonyi Múzeum, Veszprém • Csoportos Kiállítás, Krakkó

  • 1981 • A Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Képbemutatója, Városi Művelődési Központ, Nyíregyháza

  • 1986 • Mátészalkai Művésztelep 1986 kiállítása, Szatmári Múzeum, Mátészalka

  • 1987 • V. Szolnoki Képzőművészeti Triennálé, Szolnoki Galéria, Szolnok

  • 1988 • Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest • Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep 25. Éves Jubileumi Kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1992 • Képzőművészeti Kiállítás, Déri Múzeum, Debrecen

  • 1994 • Derkovits-díjasok, 1955-93, Szombathelyi Képtár, Szombathely.

Köztéri művei . 

  • Pillérburkolat (kerámia dombormű, 1971, Veszprém, Cserhát lakótelep, Delicatesse üzlet)

  • Veszprém (kerámia murália, 1973, Veszprém, Városi Tanács)

  • Parasztoltár (kerámia murália, 1975, Balatonfűzfő, Házasságkötő Terem)

  • Népitáncos pár (samott murália, 1982, Mátészalka, Városháza aulája)

  • Négy évszak (kerámia relief, Nemesvámos, Csopak Tája Szövetkezet Székháza).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Móra Ferenc Múzeum, Szeged • Vay Ádám Múzeum, Vaja.

Irodalom . 

  • HEITLER L.: ~ munkáiról, Művészet, 1966/12.

  • KOVÁCS GY.: ~ kerámia munkái, Művészet, 1968-70

  • KOROKNAY GY.: Képzőművészet Szabolcs-Szatmárban, Művészet, 1977/9.

  • KERÉKGYÁRTÓ I.: Népművészet - Kortárs művészet, Művészet, 1978/1.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról