ANDRÁSSY KURTA János

#69
szobrászművész, éremművész, (Kiskóh [Chişcău, RO], 1911. november 23. - )

,

1931-1935: Magyar Képzőművészeti Főiskola; szobrász szak, mestere: Bory Jenő. A főiskola után Medgyessy Ferenc műtermében dolgozott. 1968, 1971: nívódíj; 1981: Sárospatak díszpolgára; 1992: a Magyar Köztársasági Érdemérem tisztikeresztje. Az Új Művészek Egyesülete, a Képzőművészek Új Társasága, a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Képzőművészeti Egyesülete vezetőségi tagja. Budapesten él. 1931-től szerepel műveivel kiállításokon. Részt vett a Műcsarnok, a Nemzeti Szalon csoportkiállításain, a Képzőművészek Új Társasága és az Új Művészek Egyesülete tárlatain. 1945 után kiszorul a művészeti életből, csak 1954-től kap újból megbízásokat, s állít ki ismét. A szobrászaton kívül fest és grafikákat alkot. Művészettel foglalkozó írásai folyóiratokban, napilapokban jelennek meg. 1975-ben életművét Sárospataknak adományozta. 1982-ben nyílt meg a Sárospataki Képtárban állandó kiállítása, melyet 1991-ben felújítottak. A 30-as években született, az anyag tulajdonságait érvényesítő, zárt kompozíciójú-realista, monumentális plasztikák, drámai erejű, sűrítésű kisplasztikák, domborművek jellemzik művészetét. Vallásos témájú műveiben próbálja a magyar stílust megtalálni. Szimbolikus és vallásos felfogású szegény zsánerfigurák, népies formák jelennek meg alkotásain. A dolgozó emberek munkájának tipikus mozdulatait örökíti meg. Kisplasztikáira a szociális érzékenység jellemző. Monumentális tömbökbe zárt vaskos alakokat mintáz előszeretettel. Szobrai egyszerű kompozíciók, elsősorban karakteres portrék. Látásmódja népies. Domborművei finom vonalvezetésűek. A 40-es évektől gyűjti a népi szobrászat emlékeit, célja a népi formák és témák átvételével új szobrok alkotása. A 40-es évek elején tematikai változás a sok női akt (Léda stb.), új plasztikai megoldások, lekerekített formák, egyszerű szépség, a mozgalmas felületkezelés lesimul, mellőzi a drámai kifejezést, a tömbszerű formákat, fölfedezi a felületen a fény-árnyék játékát. Az 1950-es évek közepétől köztéri munkákat alkot, s a 30-as évek kisplasztikáinak párdarabjait. 1954 és 1960 között lírai szépségű, nagyméretű női szobrokat farag. Tömbszerű, a részleteket elhagyja, az arányokra és a mozdulat kifejezésére összpontosít. Bronz kisplasztika aktokat készít a 40-es évek végétől. A 60-as években nyújtott, oldottabb szobrok absztraktabb formák, lekerekített formák, íves plasztikák, egy vonallal körülírt alakok jellemzőek munkásságára.

Mesterei . 

  • Bory Jenő.

Egyéni kiállítások . 

  • 1938 • Tamás Galéria, Budapest [Bálint Endrével]

  • 1940 • Tamás Galéria, Budapest [Freytag Zoltánnal]

  • 1944 • Tamás Galéria, Budapest [Boross Gézával]

  • 1948 • Fővárosi Népművelési Központ, Budapest [Bartha Lászlóval]

  • 1961 • Műcsarnok, Budapest

  • 1966 • Műcsarnok, Budapest

  • 1976 • Rákóczi Múzeum, Sárospatak

  • 1979 • Sátoraljaújhely, a Sütőipari Vállalat Kultúrterme

  • 1982 • Sárospataki Képtár (állandó kiállítás)

  • 1992 • Vésztő

  • 1993 • Kecskemét

  • 1994 • Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely • Hajdúszoboszló • Debrecen

  • 1996 • Vigadó Galéria, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1934 • Tavaszi Tárlat, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1934-től • a Munkácsy Céh kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1935 • Magyar képzőművészet, Káldor László Galéria, Budapest [nagyobb anyaggal]

  • 1937 • a Képzőművészek Új Társasága jubiláris kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1938 • Modern magyar kisplasztika, Tamás Galéria, Budapest

  • 1940 • XXII. Velencei Biennálé, Velence • Új Művészek Egyesülete, Nemzeti Szalon, Budapest • Mai magyar kisplasztika, Tamás Galéria, Budapest

  • 1940-től • A Magyar Művészetért, régi Műcsarnok és Műcsarnok, Budapest

  • 1941 • 95. csoportkiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest (nagyobb anyaggal) • Magyar egyházművészeti kiállítás, Nemzeti Szalon, Budapest • Öt festő, három szobrász, Műbarát • Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 80 éves jubileumi kiállítása, Műcsarnok, Budapest

  • 1942 • Mai művészek önarcképei, Tamás Galéria, Budapest • XXIII. Velencei Biennálé, Velence

  • 1944 • A magyar művészet ötven éve, Fővárosi Képtár, Budapest

  • 1946 • Fiatal magyar képzőművészek, Fővárosi Képtár, Budapest

  • 1948 • A magyar valóság, Fővárosi Képtár, Budapest • 90 művész kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1960 • A felszabadult Budapest művészete, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1962 • 9. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1966 • Magyar szobrászat 1920-1945. A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár

  • 1964 • VIII. Országos Képzőművészeti Kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc

  • 1969 • Magyar művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest

  • 1974 • IV. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs.

Köztéri művei . 

  • Menekülő asszony (kő, 1940, felállítva 1942, Nyíregyháza, 1975-től a kórház előtt)

  • Széchenyi I. (kő, 1940, felállítva 1941, Balatonfüred)

  • Lóitató-kút (mészkő, 1942, Budapest XII. ker., Istenhegyi és Nógrádi út sarka)

  • Kitaibel Pál-emléktábla (1944, Budapest)

  • Szabó Dezső-emléktábla (1947, Budapest)

  • Anya gyermekével - kútszobor (kő, 1955, Budapest X. ker., Gyömrői út 150., a Villamos-forgógépgyár bölcsődéje)

  • Fazola Henrik-mellszobor (bronz, 1957, Diósgyőr, a Kohászati Művek vendégháza)

  • Tánc-dombormű (mészkő, 1958, Szolnok, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa épülete)

  • Pásztorfiú-dombormű (kő, 1958, Budapest I. ker., Fortuna u. 16.)

  • Nyár-dombormű - díszkút (mészkő, 1959, Budapest XII. ker., Dániel u. 62., Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szakszervezete üdülője)

  • Pörgettyűző fiú (bronz, 1961, Szombathely, Színház köz)

  • Zene, Dráma-dombormű (mészkő, 1961, Zalaegerszeg, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa épülete)

  • Ülő férfi (alumíniumöntvény, 1962, Budapest, XII. ker., Pihenő u. 1., Országos Korányi TBC Intézet)

  • Kiáltás (alumíniumöntvény, 1965, Kazincbarcika, Építők útja)

  • Ülő paraszt (mészkő, 1965, Salgótarján, Építőipari munkásszálló)

  • Halas fiú (alumíniumöntvény, 1966, Velence, Lidó étterem)

  • Ülő nő (mészkő, 1967, Kecskemét)

  • Olvasó nő (mészkő, 1967, Dalmand, Állami Gazdaság)

  • Móricz-mellszobor (mészkő, 1968, Sárospatak, szoborpark)

  • Ülő fiú (mészkő, 1968, Budapest XX. ker., Nyír u. Általános Iskola)

  • Álmodozó (mészkő, 1971, Budapest X. ker,. Maglódi út 89-91., Bajcsy-Zsilinszky Kórház)

  • Zenélő (bronz, 1972, Miskolc, TBC Intézet)

  • Mikszáth Kálmán-mellszobor (mészkő, 1972, Pásztó, Mikszáth Szakközépiskola)

  • Tövishúzó (mészkő, 1972, Vésztő, Szabó P. Gimnázium)

  • Ady-mellszobor (mészkő, 1974, Csenger, Gimnázium)

  • Anya gyermekével (mészkő, 1974, Magyarnándor)

  • Móricz-dombormű (mészkő, 1976, Sárospatak, Arany J. u. 5-7., általános iskola)

  • Széchenyi-dombormű (mészkő, 1977, Sárospatak, Vízikapu)

  • Szabó Pál-mellszobor (mészkő, 1978, Vésztő, Szabó P. Gimnázium)

  • Ülő fiú (mészkő, 1978, Cegléd, Dózsa Gy. Kollégium)

  • Móricz-emléktábla (mészkő, 1979, Sárospatak, Dobó u. 6.)

  • Fiú lovon (bronz, 1981, Sárospatak, Kádár u. 14.)

  • Anya csecsemővel (mészkő, 1984, Sárospatak, Egészségház)

  • Jakoby László-mellszobor (bronz, 1984, Budapest, Öntödei Múzeum)

  • Tércsey Ferenc-mellszobor (bronz, 1984, Budapest, Öntödei Múzeum)

  • Fazola Henrik-portré (bronz, 1985, Budapest, Öntödei Múzeum)

  • Rombauer Tivadar-mellszobor (bronz, 1985, Budapest, Öntödei Múzeum)

  • Tompa Mihály-mellszobor (bronz, 1988, Kelemér, Művelődési Ház)

  • Soli deo Gloria Diákszövetség-szobor (kő, 1991, Siófok)

  • Sinka István-mellszobor (bronz, 1992, Vésztő, Történelmi Emlékhely)

  • Együd Árpád-relief (bronz, 1992, Siófok, Kálmán Imre Múzeum)

  • dr. Zákonyi Ferenc-dombormű (bronz, márvány, 1994, Siófok, a Siótour épülete)

  • Vass Lajos-dombormű (kő, bronz, 1994, Budapest VIII. ker., Kőfaragó u. 12., a Vasas Művészegyüttes Székháza).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtár, Pécs

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

  • Sárospataki Képtár, Sárospatak.

Kötetei . 

  • A magyar nép szobrászata, Budapest, 1944

  • Korszerű művészet és népiség, Budapest, 1947.

Irodalom . 

  • Szabó L.: ~ szobrászművész, Budapest, 1996 (irodalommal)

  • Mezei O.: "Az Értől az Óceánig". ~ szobrászatáról, Kortárs, 1997/4.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról