ALTORJAI Sándor

#54
festő, (Maklár, 1933. január 26. - Szigliget, 1979. október 10.)

,

A Dési Huber Körben tanult, 1958-1963 között pedig már végzett gyógyszerészként a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol mesterei: Fenyő A. Endre, Fónyi Géza, Hincz Gyula és Barcsay Jenő. 1959-1964 között különféle művésztelepeken dolgozott (Sümeg, Salgótarján, Hódmezővásárhely, Kecskemét). 1960-ban moszkvai, 1962-ben prágai, 1969-ben párizsi tanulmányúton vett részt. 1965-től Szigligeten élt, ahol házat épített és gazdálkodott. A hatvanas évek közepétől meghatározó számára Szabó Ákos és Erdély Miklós barátsága, akikkel közös avantgárd eseményeken vett részt: Rejtett paraméterek (Erdély Miklós filmbemutatója, Kossuth Klub, 1968). 1971-es kiállításán Erdély Miklós olvasta fel ~ önironikus fogalmazványát, a Gyagyaizmus manifesztumát, 1979-ben Erdély: Verzió c. filmjében szerepelt. Művészetének egyik vonulata az ún. szürnaturalizmushoz sorolható, csorgatásos, átdörzsöléses és cuppantásos eljárással kialakított, színes, festői művein egyéni mitológiájának szereplői jelentek meg (Részeg disznó önarcképem, 1970; Gyagya bácsi piros guru képében, 1970-1971). Elhatalmasodó betegségtudata mind fanyarabb és provokatívabb művek készítésére ösztönözte, nagyméretű montázsok, valamint a korábbi művek "továbbépített" változatai kerültek ki a keze alól. 1980-as posztumusz megrendezett kiállítását - Érmezei Zoltán segítségével - még maga készítette elő.

Mesterei . 

  • Fenyő A. Endre, Fónyi Géza, Hincz Gyula, Barcsay Jenő.

Főbb művei . 

  • 1967: Süllyedjek felfelé, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1975-1976: Festmény vakoknak, Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel

  • 1979: Hypokinézis (Salome demontázs 22.), Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel

  • 1979: Sugármeghajtású koporsó, kék leopárddal..., Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Egyéni kiállítások . 

  • 1971 • Mednyánszky Terem, Budapest

  • 1976 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest [betiltva]

  • 1980 • Óbuda Galéria, Budapest

  • 1984 • Szigliget

  • 1990 • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

  • 1998 • Artpool, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1964 • Téli Tárlat, Csók Képtár, Székesfehérvár

  • 1966 • Stúdió '66, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1967 • Stúdió '67, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1980 • Tendenciák 1970-1980, 1., Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest

  • 1981 • Tendenciák 1970-1980, 6. "Kemény és lágy" posztkonceptuális tendenciák, Óbuda Galéria, Budapest

  • 1984 • Meglökött csendéletek, Fészek Galéria, Budapest

  • 1985 • 101 tárgy. Objektművészet Magyarországon, Óbuda Galéria, Budapest

  • 1987 • Mágikus művek, Budapest Galéria Lajos u., Budapest • Régi és új avantgárd (1967-1975). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár

  • 1993 • Variációk a pop-artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum, Budapest

Irodalom . 

  • Baranyay A.: ~ hét levele magyarázatokkal, Mozgó Világ, 1980/9.

  • "De mit takar, ami takar..." (Szemelvények ~ hagyatékából), Artpool Letter, 1984. január (melléklet)

  • Pataki G.: Bonjour Monsieur P., mondta Gyagya bácsi, és jól fejbehúzta kritikusát, Művészet, 1991/3.

  • Szűcs Gy.: Az utolsó flóderozó, Árgus, január-február.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról