ZÁMBÓ István

#5248
képzőművész, (Salgótarján, 1950. január 3. - )

,

1977, 1979: Stúdió-díj; 1983: a Layota Art (SVE) ösztöndíja; 1990: A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége díja az V. Országos Rajzbiennálén, Salgótarján; XX. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján Város Tanácsának díja; 1996: a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesület Képzőművészeti Tagozata díja a VIII. Országos Rajzbiennálén, Salgótarján; 1997: Fehér képek, Vigadó Galéria, Budapest, Művelődési és Közoktatási Mininsztérium festészeti díja; 2000: Magyar Köztársaság Érdemes Művésze. 1966-1968-ig Kecskeméten volt nyomdásztanuló. 1968-tól Szentendrén él. A 60-as évek közepétől foglalkozik képzőművészettel, zenével, filmmel, fotóval. Kecskeméten ismerkedett meg fe Lugossy Lászlóval, akivel 1968-ban megszervezték az első szentendrei szabadtéri tárlatot, melyet 1977-ig minden évben megrendeztek. A VLS (1972) és az A. E. Bizottság együttes (1981) egyik alapítója. Az együttes felbomlása után saját zenekarával, a Happy Dead Band tánczenekarral lépett fel. 1985-ben többedmagával létrehozta az Új Modern Akrobatika zenei-performance csoportot, 1987-ben a Vajda Lajos Művészeti Szabadiskolát. 1993-ban megalakította a Planetáris Űrharmonikusok nyolcvantagú együttesét, mellyel négy űropera előadást tartott. Részt vett a duisburgi-, a dunaújvárosi vas- és acélszobrász, a nagyatádi faszobrász művésztelep munkájában, dolgozott a Tiszai Vegyi Kombinátban, Győrben. 1991-től műgyantaszobrokat is készít. Dadaizmuson, szürrealizmuson alapuló művészete olyan életforma számára, melyben a műalkotás létrehozása ösztönös és terapikus tevékenység. Gondolkodását erősen meghatározta az autodidaktákból álló VLS-ben folyó tevékenység. Alkotásai a szerelem-élet-halál témakörében születnek. Asszociatív, improvizatív képalkotás, naiv ábrázolásmód, tiszta, élénk színek használata jellemzi képzőművészeti alkotásait. Jellegzetes, vissszatérő motívumai (Miska-kancsó, Superman, koporsó, női akt, koponya, csont, hattyú, macska, gyufa stb.) az erotika, a halál, a városi szubkultúrák eltérő köréből származnak. Harmonikus, ironikus, vidáman drámai kompozícióin meglepő módon ötvözi az össze nem illő szimbólumokat, teremt váratlan, különleges szituációkat.

Egyéni kiállítások . 

  • 1969 • Vásárhelyi Kollégium [fe Lugossy Lászlóval]

  • 1976 • Műegyetem E Klub, Budapest • A csík mint motívum, Toldi Mozi, Budapest • Szabadidő-fotók, képzőművészeti balett, Műszaki Főiskola Klubja, Bydgoszcz (PL) [Bereznai Péterrel, fe Lugossy Lászlóval] • Relatív - fényképkiállítás, VLS, Szentendre [fe Lugossy Lászlóval, Szentiványi Kálmánnal]

  • 1977 • Bolygóközi realizmus, Toldi Mozi, Budapest

  • 1978 • Újpesti Mini Galéria, Budapest • Stúdió Galéria, Budapest • Lapos, VLS, Szentendre [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással] • VLS, Szentendre [Agócs Attilával, Csajka Gábor Cypriánnal]

  • 1979 • Bástya Galéria, Budapest

  • 1980 • Stúdió Galéria, Budapest • Pécsi Galéria, Pécs

  • 1981 • Ifjúsági Ház, Szeged

  • 1982 • Konsthall, Södertälje (SVE) • Műhely Galéria, Szentendre [Wahorn Andrással]

  • 1983 • Erdei Ferenc Művelődési Központ, Kecskemét • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Galerie Mensch, Hamburg • Galerie Risse, Hochstain (D) • Széchenyi Galéria, Kecskemét [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással]

  • 1984 • Atrium Hyatt Hotel, Budapest • Ifjúsági Ház, Székesfehérvár • G. A. Hoffman, Koppenhága • Fővárosi Művelődési Ház, Budapest

  • 1985 • Stúdió Galéria, Budapest • A 3 fő erény, Pécsi Galéria, Pécs [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással] • Haydi and Nikolet, Galerie Kunststoff, Hamburg • Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc • Tatgalerie, Bécs [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással]

  • 1986 • Uitz Terem, Dunaújváros [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással] • Der hammer aus Szentendre, Vennakademie Alt Breinig, Stolberg • Inde Klause Benediktus Pl., Aachen (D) [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással]

  • 1987 • Xantus János Múzeum, Győr • Konstmuseum, Västeras (SVE) [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással]

  • 1988 • Miskolci Galéria, Miskolc [fe Lugossy Lászlóval, Szirtes Jánossal]

  • 1989 • Kino Galerie, Bielefeld (D)

  • 1990 • Szerelem-Élet-Halál, Konsthall, Södertälje • G. Atrium, Stockholm • Csók Képtár, Székesfehérvár

  • 1992 • Home Galéria, Budapest • Művelődési Központ, Hajdúszoboszló • Rippl-Rónai József Múzeum, Kaposvár • Vár Galéria, Veszprém

  • 1993 • Fiatal Művészek Klubja, Budapest • Új emlő, Játékszín [Budapest Szabó Györgygyel, fe Lugossy Lászlóval]

  • 1994 • Régi képek, Rét Galéria, Budapest • Ifjúsági Ház, Szeged

  • 1995 • Café Verdi • Nyílt levél, Home Galéria, Budapest • Glossator Antikvárium [Tzortzoglou Georgias-szal, Egyed Lászlóval]

  • 1996 • Művésztelepi Galéria, Szentendre • Papírmerítő Műhely, Szentendre

  • 1997 • Stúdió 1900 Galéria, Budapest • Csepel Galéria, Budapest

  • 2000 • Erdész Galéria, Szentendre

  • 2001 • Galéria 1900, Budapest • 3 karma, Budapest Galéria Lajos u., Budapest [fe Lugossy Lászlóval, Wahorn Andrással].

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1968-1977 • Szabadtéri tárlat, Templomdomb, Szentendre

  • 1972 • Buktató. Szentendrei pályakezdő képzőművészek kiállítása, Fiatal Művészek Klubja, Budapest

  • 1973-tól • a VLS kiállításai, József Attila Művelődési Központ, VLS, Szentendre

  • 1975-től Stúdió kiállítások

  • 1976 • Minden relatív, VLS, Szentendre

  • 1977 • Téma, VLS, Szentendre • Ady-kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

  • 1978 • Stúdió 1958-1978, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Képzőművészeti kísérleteink műanyagokkal, Kulturális Kapcsolatok Intézete, Budapest

  • 1979 • I. Nemzetközi Ifjúsági Rajztriennále, Kunsthalle in der Norishalle, Nürnberg • VI. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs • 7 éves a VLS, VLS, Szentendre

  • 1980 • Pest megyei tárlat, Ferenczy Múzeum, Szentendre • A VLS kiállítása, Megyei Könyvtár, Szentendre

  • 1981-től Országos Grafikai Biennálé, Miskolci Galéria, Miskolc

  • 1982 • Többféle realizmus, Fészek Galéria, Budapest • Bélyegmunkák, Fészek Galéria, Budapest • Egoland art, Fészek Galéria, Budapest

  • 1982-től Országos Rajzbiennálé Nógrádi Múzeum, Salgótarján • A győri művésztelep kiállítása, Műcsarnok, Győr • Rajz/Drawing, Pécsi Galéria, Pécs • A Szentendrei Grafikai Műhely kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest

  • 1983 • Művészeti szimpozionok erdményei 1. Szobrászat, Műcsarnok, Budapest • Mai magyar grafika és rajzművészet, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Űrkőkorszaki csontbőr, VLS, Szentendre • Szentendrei művészek kiállítása, Ankara, Isztambul, Athén

  • 1984 • Országos Képzőművészeti Kiállítás '84, Műcsarnok, Budapest • A Szentendrei Grafikai Műhely kiállítása, Madrid

  • 1985 • I. Grafikai Tárlat, Toldi Múzeum • Szakközépiskola, Nagykőrös • 101 tárgy. Objektek 1955-1985, Óbuda Galéria, Budapest

  • 1986 • Új vegyes, Szentendrei Képtár, Szentendre • Fiatal szentendrei művészek, Magyar Kulturális Intézet, Varsó • Idézőjelben, Csók Képtár, Székesfehérvár • Kortárs magyar művészet. Festmények és kisplasztikák Szentendréről, Haus Coburg, Delmenhorst (D) • A Szentendrei Grafikai Műhely kiállítása, Szentendrei Képtár, Szentendre

  • 1987 • Hét művész, Ernst Múzeum, Budapest • Autodidakta, Szentendrei Képtár, Szentendre • Új magyar művészet, Rote Fabrik Kulturzentrum, Galerie des Aktionshalle, Zürich • Szövegek. Kép-vers/vers-kép, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest • Mágikus művek, Budapest Galéria Lajos u., Budapest • Aktok, VLS, Szentendre

  • 1988 • SZAFT. A Vajda Lajos Stúdió és meghívott barátaik közös kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest • Gravitáció, VLS, Szentendre • A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Tavaszi Tárlata, Műcsarnok, Budapest • Kortárs művészet, keresztmetszet, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest • Transylvania, VLS, Szentendre

  • 1989 • A VLS kiállítása, Vilnius

  • 1990 • A VLS kiállítása, G. de Arta, Sepsiszentgyörgy (RO) • Ecce Homo. A VLS és a Fiatal Képzőművészek Stúdiója kiállítása, VLS, Szentendre • Krachhhh, Műcsarnok, Győr

  • 1991 • Unicornis. A VLS és a MAMŰ közös kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest • Miles Davis-emlékkiállítás, VLS, Szentendre

  • 1992 • Retúr nélkül, Kecskeméti Képtár • Űr-kiállítás, VLS, Szentendre • Az Art'éria Galéria kiállítása, Pécsi Galéria, Pécs

  • 1993 • Az Art'éria Galéria kiállítása, Vigadó Galéria, Budapest • Mi, "kelet-franciák" (1981-1989), Csók Képtár, Székesfehérvár • Atlantis II.-Szentendre, Atlantis Galéria, Budapest

  • 1994 • Dolce far niente, Stúdió 1900 Galéria, Budapest • 80-as évek. Képzőművészet, Ernst Múzeum, Budapest • Az Art'éria Galéria kiállítása, Szentendrei Képtár, Szentendre

  • 1996 • Tizenkilencen a Vajda Lajos Stúdióból, Vigadó Galéria, Budapest • Népvándorlás-földöntúli-kapcsolatok, VLS, Szentendre

  • 1997 • Olaj/vászon, Műcsarnok, Budapest • Konszonancia (Zene a képzőművészetben), Szentendrei Képtár, Szentendre

  • 1998 • A szentendrei Vajda Lajos Stúdió kiállítása, Kultúrpalota, Marosvásárhely • Új Galéria, Nagyvárad

  • 1999 • Szentendrei művészet a 70-es, 80-as években - Vajda Lajos Stúdió, Városi Művészeti Múzeum, Városi Képtár, Győr.

Köztéri művei . 

  • Acélszögek (acél, fa, 1978, Dunaújváros, szoborpark)

  • Tájlelet (fa, föld, 1984, Nagyatád, alkotótelep)

  • A végtelen érintése (műgyanta, 1995, Szentendre, a Nagy-Posta előtti park).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Szent Király Múzeum, Székesfehérvár

  • Kunsthalle, Nürnberg

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest.

Irodalom . 

  • Pataki G.: (kat., bev. tan., Művésztelepi Galéria, 1996, irodalommal)

  • Fe Lugossy L.: Gesztus és terápia, in: A szentendrei Vajda Lajos Stúdió, Szentendre, 2000

  • Novotny T.: "Gondolkodom, tehát négyszárnyú madár-idomár vagyok...", in: A szentendrei Vajda Lajos Stúdió, Szentendre, 2000

  • Antal I.: Három sors (kat., bev. tan., Három Karma, Budapest Galéria, Budapest, 2001).

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról