WÁGNER Nándor

#5188
szobrász, (Nagyvárad [Oradea, RO], 1922. október 7. - Moka [JP],, 1997. november 15.)

,

1941-42, 1946-47: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Kisfaludi Strobl Zsigmond, Ferenczy Béni. Már pályája korai szakaszában jelentős figyelmet keltett a Földanya és a József Attila c. munkájával, és ekkor, 1955-ben alkotta meg a csaknem ötven évvel később monumentális méretben felállított Corpus Hungaricum c. kompozícióját. 1952-ben az Országos Múzeumi és Műemléki Központtól megbízást kapott múzeumi kiállítások rendezésére, vezetésével számos újszerűen bemutatott múzeumi gyűjtemény született meg (Hódmezővásárhely, Keszthely, Székesfehérvár). Az 50-es években emellett a főiskolára fel nem vett fiatalokat tanította az Ybl-bazárban lévő műtermében. Az 1956-os forradalom leverése után Svédországban telepedett le, rajzot tanított a lundi egyetem képzőművészeti karán. A 60-as évek elején újszerű technológiát dolgozott ki a rozsdamentes görbült felületű, nagyméretű acélszobrok készítésére. Ekkor nyolc emlékművét állították fel, de foglalkozott székek ergonometrikus tervezésével és világítótestek formatervezésével is. 1969-ben feleségével, Chiyo Akiyama képzőművésszel áttelepült Japánba. A 70-es években több pályázaton nyert el megrendelést, számos figurális bronzszobrot készített, de foglalkozott festészettel és grafikával, kerámiakészítéssel is. A 80-as években megalkotta a Filozófiai kertet, amelyben az öt szellemi áramlat együttélését fogalmazta meg: ezt az ötalakos, művészetét mintegy szintetizáló szoborcsoportot halála előtt Budapestnek adományozta.

Mesterei . 

  • Kisfaludi Strobl Zsigmond, Ferenczy Béni.

Köztéri művei . 

  • kútszobor (kő, bronz, 1955, Dunaújváros, Dózsa György tér)

  • Utazók védőszentje, szökőkút (rozsdamentes acél, 1975 k., Narita [JP], Nemzetközi Repülőtér)

  • Corpus Hungaricum (bronz, 1999, Székesfehérvár).

Irodalom . 

  • FITZ J.: A megmentett szobor. ~ hazatérései, Árgus, 1999/6.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról