VÖRÖS Béla

#5176
szobrász, festő, (Esztergom, 1899. december 14. - Párizs, 1983. február 5.)

,

A budapesti Iparművészeti Iskola-ban 1916-ban kezdte meg tanulmányait Simay Imre növendékeként, majd Stróbl Alajos mesteriskolájában tanult. 1919-től a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Vedres Márk, majd Csók István és Vaszary János tanítványa volt. 1923: Fränkel József-díj; 1924: az Ernst Múzeum szobrászati díja; 1925: a Szinyei Társaság Nemes Marcell utazási ösztöndíja. 1925-ben Párizsba utazott, 1932 és 1938 között Nizzában élt, 1938 után ismét Párizsban, illetve Sevres-ben élt és dolgozott. Magyarországon a 10-es évek végétől, majd az Új Művészek Egyesülete tagjaként, az egyesület tárlatain jelentkezett műveivel, Franciaországban a 20-as évek második felétől volt kiállító művész. Kapcsolatát haláláig megőrizte Magyarországgal: a két világháború között, majd a második világháború után is számos kiállításon szerepeltek művei. A munkásságát felölelő, háromszáznál több kisplasztikát, plakettet, festményt és grafikát számláló gyűjteményét 1974-ben szülővárosa múzeumának, az esztergomi Balassa Bálint Múzeumnak adományozta. Végakaratának megfelelően halála után hamvait Esztergomban, a Haldokló fiú című köztéren felállított szobrának talapzatában helyezték el. Kisplasztikák, plakettek, olajképek és grafikák készültek műhelyében. Plasztikáit elsősorban bronzöntéssel kivitelezte, de nizzai iparművészeti tevékenységével párhuzamosan jelentős elefántcsont-faragvány együttest is alkotott. Pályája késői szakaszában különböző fémek (vas, réz) és műanyagok megmunkálásával, assemblage-ok készítésével is foglalkozott. Művészetére Maillol klasszikus ihletettségű művészete mellett Lipschitz és Archipenko művészete által legerősebben a kubizmus hatott, de plasztikai világában harmonikusan szintetizálta a primitív művészet tárgyalkotó formarendjét is. Életműve egységes, nem bontható egymástól eltérő tendenciák által determinált korszakokra. Expresszív hangvételű, monumentális hatású kisplasztikáinak, kisméretű olajképeinek és grafikáinak szinte kizárólagos tárgya az ember: női aktjai, fiatal férfiaktjai, férfi-női együttesei mély humánummal áthatott kompozíciók.

Mesterei . 

  • Simay Imre, Vedres Márk, Csók István, Vaszary János.

Egyéni kiállítások . 

  • 1975 • Balassa Bálint Múzeum, Esztergom (kat.)

  • 1977 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • 1978 • Xantus János Múzeum, Győr

  • 1979 • Kernstok Terem, Tatabánya

  • 1982 • Nehézipari Minisztérium Továbbképző Központ, Esztergom

  • 1984 • Balassa Bálint Múzeum, Esztergom

  • 1999 • Vasarely Múzeum, Budapest • Balassa Bálint Múzeum, Esztergom.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1947 • Galerie Debussy, Párizs • Exposition d'Art Contemporain, Boulogne • Európai Iskola, Budapest • Francia-magyar kiállítás, Budapest

  • 1948 • Galerie Drouant, Párizs • Exposition d'Art Contemporain, Boulogne • Galerie Berri, Párizs • Musée Galliera, Párizs • Párizsi Magyar Ház kiállítása, Párizs • Franciaországba emigrált spanyol és magyar művészek kiállítása, Budapest

  • 1961 • Salon d'Automne, Párizs

  • 1962 • Galerie Valéry-Labrand, Vichy • Salon d'Automne, Párizs

  • 1963 • Salon d'Automne, Párizs • Musée d'Art et d'Historie de Saint-Denis • Galerie Cimaise, Párizs

  • 1967 • Salon d'Automne, Párizs • Musée Rodein, Párizs • Musée de la Peinture, Bayeus

  • 1968 • Beuzeville Eure • Musée Minicipal de Saint-Maur

  • 1969 • Musée des Beaux-Arts, Caen Les Surindépendant, Párizs • Salon de printemps, Bourg-la-Reine • Salon Populiste, Párizs • Musée de Picardie, Amiens • Canisy, Deauville

  • 1970 • Artistes hongrois de Paris, Galerie Zunini, Párizs • Musée de Picardie, Amiens • Chapelle de Canisy, Deauville • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek I. kiállítása, Szépművészet Múzeum, Budapest • 20. századi magyar származású művészek külföldön, Műcsarnok, Budapest

  • 1971 • Chapelle Sancta Maria de Olivo, Beaulieux-sur-Mer • Château de Surville, Mont Saint-Léger • Musée de Picardie, Amiens

  • 1975 • Peintures et sculptures des artistes hongrois en France, Galerie Isis, Párizs

  • 1982 • Tisztelet a szülőföldnek. Külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest

  • 1994 • Medium Galéria, Szombathely • Magyar Kulturális Hét, Róma • Torino.

Köztéri művei . 

  • Haldokló fiú (bronz, 1983, Esztergom).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Balassa Bálint Múzeum, Esztergom

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Szépművészet Múzeum, Budapest.

Irodalom . 

  • Lajta I.: ~ és az elefántcsontfaragás, Kortárs, 1948. május 15.

  • Dévényi I.: ~ pályaképe, Művészet, 1965/11.

  • Dévényi I.-Galambos F.-Németh L.-Parmelin H.: ~, Budapest, 1972

  • Németh L.: (kat., bev. tan., Balassa Bálint Múzeum, Esztergom, 1975)

  • Magyar művészet 1919-1945, szerk.: Kontha S., Budapest, 1985

  • Bodri F.: ~ 1899-1983, Emlékkönyv, Esztergom, 1999 (bibliográfiával).

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról