TILLESS Béla

#4738
festő, grafikus, szobrász, (Szihalom, 1932. december 19. - )

,

Egerben érettségizett, volt kőműves, bányász, majd az 50-es évek végén szabadfoglalkozású művész lett. Első mestere az 1957-től Svájcban élő Tscheligi Lajos festőművész volt. Később a Vasas képzőművészeti körben tanult Szentiványi Lajostól és Böhm Lipóttól. 1970-ben a hajdúszoboszlói Országos Vázlatkiállítás Szabó Iván-emlékplakettjét, 1971-ben üzemi kiállítások nívódíját, 1976-ben, 1979-ben a Csokonai-díjat és 1982-ben a Szocialista Kultúráért kitüntetést nyerte el. 1962-ben Debrecenbe, a 80-as évek elején Nyíregyházára költözött, végül Budapesten telepedett le. Mintegy húsz éven át fontos szerepet játszott Hajdú-Bihar megye modern vizuális kultúrájának alakításában. 1969-1980 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen az Egyetem Galériát, 1967-től az egyetemisták művészeti körét vezette. Karcagon a 70-es évek második felében irányította a művészeti szakkör munkáját. A 60-as években plasztikus hatásokra épülő festményekkel és kollázsokkal jelentkezett. Munkái a hagyományos technikán kívül a Debrecenben kifejlesztett szintetikus anyaggal, a formalkiddal és stukkó-eljárással készültek. Alkotásai eleinte figurális kompozíciók, városképek voltak, majd túlsúlyba került a geometrikus absztrakció. Fő tevékenységi területe a festészet, a grafika, a kinetikus plasztika, a köztéri plasztika, a játszótéri plasztika, valamint a környezetesztétika. A 70-es évek végén konstruktív és mobil szobrokat hozott létre. Egyik alapító tagja és teoretikusa a KINETEAM csoportnak. Szerigráfiák, geometrikus szobor-építmények is kikerültek keze alól. Szobrászati tevékenysége mellett folyamatosan fest.

Mesterei . 

  • Tscheligi Lajos, Szentiványi Lajos, Böhm Lipót.

Egyéni kiállítások . 

  • 1965 • Mednyánszky Terem, Budapest (kat.)

  • 1966 • Medgyessy Terem, Debrecen

  • 1967 • Kossuth Lajos Tudományegyetem, Debrecen

  • 1968 • Krakkói képek, Lengyel Kultúra Háza • Hajdúnánás • Debrecen • Polgár

  • 1971 • Két város, Lengyel Kultúra Háza • József Attila Művelődési Központ (kat.) • Taidehalli, Vaasa (FIN) (kat.) • Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Klub, Debrecen

  • 1974 • Fényes Adolf Terem, Budapest (kat.)

  • 1975 • Művelődési Központ, Hajdúszoboszló • Megyei Művelődési Központ, Eger

  • 1976 • A vázlattól a műig, Egyetem Galéria, Debrecen (kat.)

  • 1977 • Debreceni Orvostudományi Egyetem Galéria, Debrecen • Cartwright Hall, Bradford (GB) • Art Gallery, Leeds (GB)

  • 1979 • Szoboszlói Galéria, Hajdúszoboszló • Megyei Művelődési Központ Galéria, Dunaújváros • Kisgaléria, Hajdúnánás (kat.) • A vázlattól a műig, Karcagi Galéria, Karcag

  • 1981 • Kamarat., Műcsarnok, Budapest (kat.) • Agrártudományi Egyetem Aulája, Debrecen • Kisgaléria, Szentes • Helytörténeti és Munkásmozgalmi Múzeum, Marcali

  • 1982 • Művelődési Központ, Szekszárd • Művelődési Központ, Nyíregyháza

  • 1983 • Városi Tanács Aulája, Leninváros

  • 1984 • Művelődési Központ, Fehérgyarmat (kat.)

  • 1989 • Fészek Galéria, Budapest • József Attila Könyvtár, Miskolc

  • 1991 • Kassák Lajos Múzeum, Budapest

  • 1998 • Mályinka • A Kozmoszról, BARSA Galéria • Zichy-kastély, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1959 • Országos Tavaszi Tárlat, Pécs

  • 1964 • Hajdú-Bihar megyei képzőművészek III. tavaszi tárlata, Debrecen

  • 1970 • Országos vázlatkiállítás, Hajdúszoboszló

  • 1972 • Tavaszi tárlat, Nyíregyháza, Debrecen

  • 1973 • Kopernikusz-emlékkiállítás, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest

  • 1974 • Festő Szimpózium Zárókiállítása, Prilep, YU

  • 1975 • Hatvani Galéria, Hatvan • A Hortobágyi Művésztelep Zárókiállítása, Debrecen

  • 1976 • A vázlattól a műig, Egyetem Galéria, Kossuth Lajos Tudományegyetem

  • 1977 • Festészet '77, Műcsarnok, Budapest • Vizuális játékok, Józsefvárosi Galéria, Budapest

  • 1978 • Ungarische Graphik, Berlin • Kinetikusok, Technika Háza, Eger

  • 1980 • A képeslap, Józsefvárosi Kiállítóterem

  • 1982 • ARTEDER '82 Nemzetközi Grafikai Kiállítás, Bilbao (SP)

  • 1983 • VIII. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • Szabolcsi Tárlat '83, Nyíregyháza

  • 1987 • X. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

  • 1987-1990 • Salon des Indépendants, Párizs

  • 1988 • Tavaszi Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest

  • 1989 • Téli Tárlat, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, Műcsarnok, Budapest • Emlékmű 1956 vértanúinak a 301-es parcellában, Budapest Galéria, Budapest

  • 1990 • Kép '90, Műcsarnok, Budapest • I. Országos Szobrászrajz Biennálé, Budatétényi Galéria, Budapest

  • 1991 • Budapesti Art Expo 1991, Budapest, Kőbánya

  • 1992 • Objektek-mobilok, Petőfi Csarnok, Budapest, Közlekedési Múzeum, Budapest

  • 1993 • Dinamikus kompozíciók, Közlekedési Múzeum, Budapest

  • 1994 • Kisszobor '94, Vigadó Galéria, Budapest • Tavaszi Tárlat, Petőfi Csarnok, Budapest • Holocaust kiállítás, Szekszárd • KMG, Dunaszerdahely

  • 1995 • Világképek, Szépművészet Múzeum, Budapest • XIV. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécsi Galéria, Pécs

  • 1996 • Budapest vizuális arca a múltban, jelenben és a jövőben, Budapest Galéria, Budapest • Hommage a Kassák, Kassák Lajos Múzeum, Budapest • 5. Országos Faszobrászati Biennálé, Nagyatád • Nyitó kiállítás, Modern Múzeum, Hajdúszoboszló

  • 1997 • XV. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • Budapest 125, Budapest Galéria, Budapest • Magyar Szalon '97, Műcsarnok, Síkplasztikák, Újpest Galéria, Budapest • Fehér képek, Vigadó Galéria, Budapest • A nő, Vigadó Galéria, Budapest • Hommage a Bartók, UNESCO, Párizs • Livres-objets, Győr

  • 1998 • Fény-tér II., Duna Galéria, Budapest • Livres-objets, Vasarely Múzeum, Budapest

  • 2000 • Híd 2000, Kecskeméti Képtár, Kecskemét.

Köztéri művei . 

  • pannó (1968, festmény, Polgár, Művelődési Központ)

  • krómacél-fény-mobil (rekonstrukció, 1975, elektromotoros, 1994, Debrecen, Hámán Kató út és Tanácsköztársaság útja kereszteződése)

  • Növekedés (krómacél, 1980, Püspökladány, Művelődési Központ parkja)

  • Kettős spirál (mobil, 1982, Szolnok, Művelődési Központ)

  • játszótér (1981-1983, Leninváros, városközpont, lebontva)

  • Magzat (krómacél, 1984, Mátészalka, 138. Szakmunkásképző Kollégium)

  • Felszabadulási emlékjel (krómacél, 1984, Újléta)

  • Életfa (krómacél, 1985, Nyíregyháza, Hősök tere)

  • Vikár Sándor síremléke (krómacél, 1986, Nyíregyháza, temető)

  • mászóka-játszószobor (fa, 1987, Gazdagréti játszótér, teljes rekonstrukció után felállítva 1992-ben a Kamaraerdei Ifj. Parkban)

  • ivókút (krómacél, 1992, Őrmező)

  • Háborús emlékmű (krómacél, 1993, Fülesd)

  • Háborús emlékmű (krómacél, 1993, Pap).

Művek közgyűjteményekben . 

  • A. Aalto Múzeum, Jyväskylä

  • A. Anderson M., Helsinki

  • Déri Múzeum, Debrecen

  • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza

  • Kassák Lajos Múzeum, Budapest

  • KMG, Dunaszerdahely

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Modern Múzeum, Hajdúszoboszló

  • Modern Múzeum, Szczecin

  • Nemzeti Múzeum, Prilep (BG)

  • Paksi Képtár, Paks

  • Szombathelyi Képtár, Szombathely

  • Városi Gyűjtemény, Vaasa (FIN)

  • Városi Gyűjtemény, Kuopio (FIN).

Írásai . 

  • Debreceni alkotóműhely, Művészet, 1974/10.

  • Növekvő struktúrák, Barbara Freeman, Művészet, 1976/4.

  • Természet-látás-alkotás [Lantos Ferenccel], Művészet, 1977/10.

  • Vizsgálódások a műtől az élményforrásokig, Bodó K. festményéről, Művészet, 1977/7.

  • Vázlatok a városról, Művészet, 1980/12.

  • Néhány gondolat a környezetesztétika témaköréhez, Művészet, 1981/10.

  • A mozgó fény szerepe a környezetalakításban, II. Nemzetközi Színdinamikai Konferencia, Budapest, 1982

  • Bolmányi Ferenc emlékezete, Új Művészet, 1991/5.

  • Talentum, Tscheligi Lajos művészetéről, Új Művészet, 1991/11.

  • A finn DIMENSIO csoport kiállítása a Bauhausban, Új Művészet, 1992/2.

  • Vizuális nevelés, Lantos Ferenc: Képekben a világ, Új Művészet, 1996/3.

Irodalom . 

  • Szabó Gy.: Kiállításról, kiállításra, Élet és Irodalom, 1965. október 30.

  • Bogár K.: ~ kiállítása a Mednyánszky Teremben, Művészet, 1966/3.

  • Kovács Gy.: Két város, ~ kiállítása a Lengyel Kultúrában, Művészet, 1971/6.

  • [L. M.]: Hódolat a kéznek, Műgyűjtő, 1971/4.

  • Thoma L.: (kat. bev., József Attila Művelődési Központ, Budapest, 1971)

  • Horváth B.: ~

  • Mimézis, Művészet, 1972/7.

  • Solymár I.: Kelet-magyarországi képzőművészek kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában, Alföld, 1973/2.

  • Fábián L.: (kat. bev., Fényes Adolf Terem, Budapest, 1974)

  • Sz. Kürti K.: Köztéri szobrok és épületdíszítő alkotások Debrecenben és Hajdú-Biharban, Debrecen, 1977

  • J. Szilágyi G.: ~ kiállítása, Művészet, 1981/6.

  • Fábián L.: (kat. bev., Műcsarnok, 1981)

  • J. Szilágyi G.: Ablakok, falak, spirálok, ~ műhelyében, Művészet, 1982/1.

  • Rideg G.: Pálya-tér, Művészet, 1988/3.

  • Fábián L.: Absztraktok, Művészet, 1989/2.

  • Lóska L.: Mobilok és plexiszobrok, Új Művészet, 1991/10.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról