SZABÓ György

#4296
szobrász, (Nagykőrös, 1947. dec 19. - )

,

1968-72: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Somogyi József. 1986: Tavaszi Tárlat díja, Salgótarján; 1989: VII. Országos Éremművészeti Biennálé, a Képcsarnok Vállalat díja, Sopron; 1990, 1996: Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelep díja, Nyíregyháza-Sóstó; 1999: Országos Éremművészeti Biennálé, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus díja, Sopron; 2000: Nyári Tárlat nívódíj, Debrecen. 1972-77 között Újpalotán tanított általános iskolában, majd 1973-85-ben a Budapest, XII. kerületi Művelődési Ház képzőművész szakkörében szobrászatot és kerámiakészítést tanított. 1977 óta a Budapesti Tanítóképző Főiskola Vizuális Nevelési Tanszék tanára. Kisplasztikákat, portrékat, érmeket, plaketteket és megrendelésre köztéri, szabad- és belső térben elhelyezésre kerülő portréemlékműveket, díszítő jellegű plasztikákat, kútszobrokat tervez és kivitelez. Művei mintázottak, leginkább bronzból kivitelezettek, a kisebb léptékű kompozíciói viaszveszejtéses eljárással készülnek. A 70-es, 80-as évek figurához kötődő alkotásait követően munkásságában a 90-es években felerősödött az elvont kifejezés: konstruktív, bonyolult téri áthatásokkal szabdalt művei furcsa építmények sejtésszerű megidézései.

Mesterei . 

  • Somogyi József.

Egyéni kiállítások . 

  • 1975 • Művelődési Ház, Kisvárda

  • 1976 • Óbudai Galéria, Budapest

  • 1977 • Budapesti Műszaki Egyetem Kollégiuma, Budapest • Könnyűipari Műszaki Főiskola, Budapest

  • 1978 • Csili Művelődési Központ, Budapest • Művelődési Ház, Bicske • Művelődési Ház, Mány

  • 1980 • Arany János Múzeum, Nagykőrös • Megyei Művelődési Központ, Veszprém

  • 1983 • Lila Iskola Galéria, Budapest (kat.)

  • 1984 • Népház Galéria, Tatabánya

  • 1985 • Paál Terem, Budapest

  • 1986 • Orvostovábbképző Intézet, Budapest

  • 1987 • Arany János Művelődési Ház, Nagykőrös

  • 1988 • Pitypang Iskola Galéria, Budapest • Művelődési Központ, Bonyhád • Rudnay Terem, Eger

  • 1989 • Művelődési Ház, Szentmártonkáta • Művelődési Ház, Nagykőrös

  • 1991 • Csontváry Terem, Budapest

  • 1994 • Árkád Galéria, Budapest

  • 1995 • Kortárs Galéria, Budapest

  • 1999 • Szindbád-változatok, Vigadó Galéria, Budapest • Népház Galéria, Tatabánya

  • 2000 • G. Mensch, Hamburg (kat.).

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1978 • Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest

  • 1981, 1983, 1987-91, 1997-2001 • VI., VII., IX-XI., XIV-XVI. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

  • 1987-93, 1997, 1999 • VI-IX., XI., XII. Országos Éremművészeti Biennálé, Sopron

  • 1994 • Árkád Galéria, Budapest

  • 1996-2001 • Magyar Szobrászok Társasága kiállításai

  • 1999 • Magyar Szalon '97, Műcsarnok, Budapest

  • 2001 • A szobrászaton innen és túl, Műcsarnok, Budapest.

Köztéri művei . 

  • Perczel Mór (kő mellszobor, 1979, Bonyhád)

  • Chlepkó Ede (bronz mellszobor, 1980, Budapest, XIX. ker., 1992 óta a budatétényi Szoborparkban)

  • dr. Markusovszky Lajos (bronz mellszobor, 1983, Budapest, XIII. ker., Orvostovábbképző Intézet)

  • Szerelmespár (terrakotta, 1986, Sátoraljaújhely, Házasságkötő Terem)

  • Szélfiú (bronz, 1986, Nagykőrös)

  • Szélfúvó (vörösmárvány díszkút, 1990, Hajós, Gyermekotthon)

  • Vörösmarty Mihály (bronz, mészkő, 1990, Bonyhád)

  • Pieta, I. és II. világháborús emlékmű (bronz, kő, 1992, Hevesvezekény)

  • szökőkútfal (márvány, 1993, Budapest, XIV. ker., Besnyői u., General-Consulting Rt. Tárgyalót.)

  • városi közkút-rekonstrukció (vörösmárvány, 1993, Tata, Tóvárosi városközpont)

  • Szárnyas fiú (bronz, 1994, Tata, Városháza)

  • szökőkút (bronz, márvány, 1996, Tata, Tóvárosi városközpont)

  • díszkút (bronz, márvány, 1996, Simontornya)

  • díszkút (bronz, márvány, 1996, Ozora)

  • díszkút (bronz, márvány, 1996, Hevesvezekény)

  • Vörösmarty Mihály (bronz, márvány, 2000, Kápolnásnyék)

  • Jászai Mari (bronz, 2000, Tatabánya, Jászai Mari Színház).

Irodalom . 

  • ANCSEL É.: Esendőség és erő (kat. bev., Újpalotai Lila Iskola Galéria, 1983)

  • WEHNER T.: ~ szobrászművész, Magyar Művészeti Fórum, 2000/1.

  • GYÖRGY P.: ~ (kat. bev., Budapest, 2000).

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról