SJÖHOLM Ádám

#4145
szobrász, (Budapest, 1923. március 16. - Bligny [FR],, 1999. február 7.)

,

Svéd szülők gyermeke volt. 1941-46 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán tanult Pátzay Pál növendékeként. Bár már 1942-ben reliefet készített a szentesi Szülőotthon épületére, első alkalommal csak a főiskola Ifjúsági Körének 1945-ös karácsonyi tárlatán állított ki, ahol három művel (Aktok, Fej) szerepelt. 1947-ben a Fórum Klubban rendezett csoportos kiállításon, a fiatal generációt Fiedler Ferenccel, Rózsa Györggyel és Hanta? Simonnal képviselve, több dicsérő kritikát kapott. A szellemi szabadság egyre szigorodó korlátozása 1948-ban Magyarország elhagyására késztette, és Svédországba ment, két év után Párizsba költözött. Kezdetben kőből készítette szobrait, majd élete végéig kizárólag fémmel dolgozott. Feldarabolt fémlapokból meghajlított, megcsavart elemekből illesztette össze absztrakt, gyakran organikus formákat is magába foglaló szobrait. Az 50-es években azon szobrászok közé tartozott, akik a lírai absztrakt jegyében dolgoztak. A Drouin Galériában megrendezett első önálló kiállítását több egyéni és csoportos kiállítás követte, majd a 60-as évek végétől teljes visszavonultságban dolgozott. 1983-ban elnyerte a Művészetek és Irodalom Rend lovagja kitüntetést. Köztéri szobrai vannak Lyonban, Reims-ben, Nancy-ban, Draguignan-ban, Marly-le-Roi-ban, valamint Párizsban.

Mesterei . 

  • Pátzay Pál.

Egyéni kiállítások . 

  • 1955 • Galerie Drouin, Párizs

  • 1957 • Drian Gallery, London

  • 1957-59 • Galerie Claude Bernard, Párizs

  • 1960 • Van de Loo Galerie, München

  • 1962 • Galerie Greuse, Párizs

  • 1967 • Galerie Stadler, Párizs.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1956-73 között rendszeresen • Salon des Réalités Nouvelles • Comparaison, Indépendants • Grands et Jeunes d'aujourd'hui • Salon du Mai • Jeune Sculpture

  • 1960 • Cent Sculpteurs de Daumier a nos jours

  • 1972 • M. de Lausanne.

Művek közgyűjteményekben . 

  • M. d'Art et d'Histoire de Meudon.

Irodalom . 

  • SEUPHOR, M.: Die Plastik des unseres Jahrhundertes, Párizs, 1959

  • Dictionnaires de l'Art Moderne, Hazan, 1972

  • RAGON, M.-SEUPHOR, M.: L'Art abstrait 1945-70, Maeght, 1974

  • Atelier d'Adam Sjoholm, árverési kat., 1999.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról