PÓR Bertalan

#3774
festő, (Bátaszék, 1880. november 4. - Budapest, 1964. augusztus 29.)

,

Középiskolásként kezdett rajzolni tanulni Skuteczky Döménél. 1898: Mintarajziskola, mestere: Gyulay László; 1899: München, mestere: G. von Hackl, Hollósy szabadiskoláját is látogatta. 1901-1903: Párizs: A. Julian, mestere: J. P. Laurens. 1903-1919 között Budapesten dolgozott. 1907-ben Itáliába utazott Berény Róberttel. 1908-ban a MIÉNK tagja lett. 1909-ben a Párizsban járt, főként Cézanne elveit követő festők csoportjának, a későbbi Nyolcaknak lett tagja. 1911-ben a Népopera (Erkel Színház) színpad-oromzatára freskót tervezett, majd mozaikot készített a Vas utcai iskolába. Az I. világháborúban katona volt; 1916-ban kiadták 16 eredeti harctéri litográfiáját. 1919-ben a Művészeti Direktórium festőszakosztályát vezette, toborzó plakátokat tervezett. 1919-1938 között Szliácson (CSZ) élt elvonultan. 1934-ben Párizsba látogatott, 1936-ban a Szovjetunióba utazott. 1938-1948 között Párizsban élt, a német megszállás alatt letartóztatták. Kiszabadulása után az ellenállási mozgalmat segítette. 1948-ban visszatelepült Budapestre. 1948-1960 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára volt. 1949, 1951: Kossuth-díj; 1950: Munkácsy-díj; 1955: kíváló művész kitüntetés. Vérbeli portréfestőként kezdte pályáját. A karakterjegyek mellett a fény-árnyék hatás kihasználására törekedett. Élete végéig az arcképfestés, az emberábrázolás dominált munkásságában. A Nyolcak első kiállításán szereplő nagyméretű családi csoportképe különös, szecessziós jegyeket is hordoz. Az 1910-es kiállításon klasszicizáló, centrális kompozíciókkal jelentkezett, melyek a Mareés-i hagyományból eredeztethetően nosztalgikus tartalmuk mellett, szilárdan komponált, színdinamikus képek. 1919 után gyermekkorának kedves tájaira visszavonulva festette a pásztorok, a hegyi legelők világát, a tátrai tájat, néha portrékat, főleg megélhetési céllal. Sorsszimbolikusak bikaábrázolásai, ahogy Picassónál is. A pásztorok és az állatok egyre nyugtalanabbak lettek képein, az egyre fokozódó törénelmi feszültség hordozói, a küzdelem kifejezői. Párizsban rajzainak, tájképeinek expresszivitása fokozódott. A 30-as évek elején a Barbusse szerkesztette Le Mondeban jelentek meg rajzai; Károlyi Mihály baráti köréhez tartozott. Moszkvában is illusztrációkat készített, pl.: Gergely Sándor és Osztrovszkij regényeihez. Párizsban a portrék expresszív traktálása mellett - különösen állatábrázolásain - merevebb, dekoratívabb, újtárgyias szemlélet jelentkezik. Budapesti utolsó korszakát lekötötték a tanári és közfunkciós feladatok. Néhány tipikus szocreál képet festett, mint a Rákosi Mátyás a kolhozparasztok körében stb. Tájrajzai, pasztelljei Pasaréti úti lakásának környékét örökítik meg. Éppígy kendőzetlenül őszinte vallomások önarcképei, melyek végigkísérték pályáját.

Mesterei . 

  • Gyulay László, Hackl, G. von, Laurens, J. P..

Egyéni kiállítások . 

  • 1931 • Surindépendents • Tuileries

  • 1934 • Pozsony

  • 1947 • Képzőművészek Szakszervezete, Budapest (rajzok, gyűjt.)

  • 1948 • Műterem, Budapest • Maison de la Pensée, Párizs

  • 1953 • Ernst Múzeum, Budapest (gyűjt.)

  • 1959 • Jusdarna, Prága

  • 1960 • Galerie Raymond Creuse, Párizs

  • 1966 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (gyűjt., kat.).

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1908 • MIÉNK, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1909 • Új képek, Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Rt.

  • 1910 • Nyolcak, Könyves Kálmán Magyar Műkiadó Rt.

  • 1917 • Galerie Brüko [Berény Róberttel, Tihanyi Lajossal], Bécs

  • 1931 • Galerie Povolovsky, Párizs

  • 1932 • Galerie Bonaparte, Párizs

  • 1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok

  • 1951 • 2. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok

  • 1952 • 3. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok

  • 1953 • 4. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok

Művek közgyűjteményekben . 

  • Fővárosi Képtár, Budapest

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Kecskeméti Képtár, Kecskemét

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Irodalom . 

  • Oelmacher A.: ~, Budapest, 1980.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról