MATTIONI Eszter

#3035
festő, (Szekszárd, 1902. március 12. - Budapest, 1993. március 17.)

,

Magyar Iparművészeti Főiskola, grafika szak, mestere: Helbing Ferenc; Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Rudnay Gyula. 1931-1942 között a szolnoki művésztelepen élt és dolgozott. 1931: Szinyei Társaság utazási ösztöndíja; 1937: francia állami diploma; 1939: New York város kitüntetése; 1972: Munka Érdemrend arany fokozata. Kezdetben nagybányaias festőiségű tájakat és csendéleteket festett, de komponálásmódjában már korán jelentkezett, az Art Noveau hatására, bizonyos dekorativitás. Az Igalban élő dr. Baumgarten meghívására a 20-as, 30-as évek fordulóján több nyáron dolgozott ott Aba Novák Vilmossal együtt, s ez színskálájának fölerősödését, a kompozíciók novecentós plaszticitását eredményezte ~nél. A 30-as években festőtechnikája, a matt temperafestés még jobban közelítette a Római Iskolához, koloritja azonban megőrizte plein air-es frissességét. Magyaros, történelmi tematika kezdte foglalkoztatni; ez is egy új murális technika kikísérletezésére késztette. Pólya Ivánnal kidolgozták az ún. "hímeskő" technikát: színezett terrazzo anyagba formázott, csiszolt márvány és más nemeskő inkrusztációt alkalmaztak. A hímeskövek hatására ~ táblakép festészete is az erőteljesebb síkszerűség, dekorativitás irányába mozdult, anélkül, hogy közvetlen természetelvűségét és friss színeit elvesztette volna.

Mesterei . 

  • Helbing Ferenc, Rudnay Gyula.

Egyéni kiállítások . 

  • 1929, 1933, 1936, 1938, 1955 • Ernst Múzeum, Budapest

  • 1961 • Csók Galéria, Budapest (kat.)

  • 1962, 1966, 1972 • Memphis, USA

  • 1970 • Babits Mihály Kultúrház, Szekszárd (kat.)

  • 1972 • Kastély Múzeum, Nagytétény

  • 1973 • Bakony Múzeum Veszprém

  • 1977 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (kat.)

  • 1979 • Csók Galéria, Budapest (kat.)

  • 1980 • Tokió.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1926 • Ernst Múzeum, Budapest

  • 1928 • Tavaszi Szalon, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1929 • Megyeháza, Szekszárd

  • 1931 • Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1934 • Képzőművészek Új Társasága-tárlat

  • 1936 • Szolnoki Művésztelep

  • 1937 • Luxembourg Múzeum, Párizs • Ernst Múzeum, Budapest

  • 1938 • Szent István jubileumi kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Helsinki

  • 1939 • New York

  • 1940 • Őszi Tárlat, Szolnok • Képzőművészek Új Társasága-tárlat • San Francisco

  • 1941 • Egyházművészeti kiállítás

  • 1942 • Műbarát kiállítás • Építészet és térművészet, Nemzeti Szalon, Budapest

  • 1943 • Őszi Tárlat, Szolnok

  • 1944 • Modern magyar művészet, Bern

  • 1947 • Magyar Képzőművészek Szabad Szervezete, Fővárosi Képtár, Budapest

  • 1948 • London • Stockholm

  • 1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1955 • 6. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1957 • 70 művész, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1958 • Magyar Képzőművésznők kiállítása, Műcsarnok, Budapest • Világkiállítás, Brüsszel

  • 1997 • Nőművészek, Kecskeméti Képtár.

Köztéri művei . 

  • szószékdíszek (terrazzo, 1941, Győr, nádorvárosi templom)

  • Halak (hímeskő, 1941, Svájc)

  • síremlék (hímeskő, 1941, Budapest, Farkasréti temető)

  • A csokoládé története (hímeskő, 1942, Budapest [volt Stühmer] Csokoládégyár)

  • Kalocsai varrólányok (hímeskő, 1942, Budapest, Apáczai Csere J. u.)

  • oltár (hímeskő, 1943, református templom, Felsőörs)

  • falkép (hímeskő, 1948, Győr, Székesegyház Hédervári kápolnája)

  • Gyümölcsszedők (hímeskő, 1950, Budapest, Bocskai u. 19.)

  • Szent András (hímeskő, 1950, Hidegség, románkori templom)

  • Szent Család (hímeskő, 1950, Budapest, Vajdahunyad vár, Jáki kápolna)

  • Anya gyermekével (1952, Budapest, MNDSZ Székház)

  • Aratólány (hímeskő, 1952, Szekszárd, Városháza)

  • Építők (hímeskő, 1952. Budapest, Bocskai u. 4-6.)

  • Gyümölcsöt vivő nő gyermekkel (hímeskő, 1952, Budapest, Erzsébet krt.-Rákóczi út sarok, "Éjjel-nappali Csemege")

  • homlokzati falkép (mozaik, 1953, Dunaújváros, Művelődési Ház)

  • városcímer (hímeskő, 1954, Miskolc, Szinyei Merse u. 5.)

  • Toldi (hímeskő, 1954, Szigetszentmiklós, Általános Iskola)

  • falkép (szekkó, freskó, 1958, Győr, papnevelde szemináriumának kórusa)

  • falkép (szekkó, 1958, Győr, volt Vörös Csillag Szálló táncterme)

  • Halak (hímeskő, 1959, Budapest, Madách Színház)

  • síremlék (hímeskő, 1960, Sopron, temető)

  • Szent Kristóf (hímeskő, 1963, gom, Bazilika)

  • padló- és falképek (hímeskő, 1963-1972, Budapest, Rókus kápolna)

  • Ifjú szívekben élek (hímeskő, 1964, Debrecen, Ybl Miklós Szakközépiskola)

  • Népi vigasság (hímeskő, 1965, Budapest, Kis Royal Étterem)

  • falkép (hímeskő, 1968, Székesfehérvár, Zsolt utcai templom).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Fővárosi Képtár, Budapest

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

  • Wosinszky Mór Múzeum, Szekszárd.

Irodalom . 

  • Lázár B.: Az Ernst Múzeum CXL. kiállításáról (kat., bev. tan., Ernst Múzeum, Budapest, 1933)

  • Szomory D.: A Képzőművészek Új Társasága kiállításról, A Reggel, 1934. április 16.

  • Ybl E.: A Stühmer gyári hímeskövekről, Budapesti Szemle, 1943

  • Dombi J.: A legújabb magyar monumentális művészet, Szépművészet, 1943/4.

  • Gách M.: ~, Haladás, 1949/ 9.

  • Fónyi G.: ~, Szabad Művészet, 1953

  • Noszlopi Gy.: ~ Ernst Múzeumi kiállításáról, Művelt Nép, 1955. április 17.

  • Major M.: Falfestészet és építészet, Szabad Művészet, 1955

  • Genthon I.: ~, Művészettörténeti Értesítő, 1960/9.

  • Pogány Ö. G.: (kat., bev. tan., Csók Galéria, Budapest, 1961)

  • D. Fehér Zs.: ~ kiállítása, Művészet, 1961/7.

  • F. A.: Különleges művészet különleges mestere, Nők Lapja, 1961. május 27.

  • Kiss Á.: Az új hímeskőművészet és az építészet kapcsolatairól, Művészet, 1963/4.

  • Kiss Á.: ~ új hímeskő művei a Rókus kápolnában, Művészet, 1964/5.

  • Kiss Á.: ~ újabb hímeskő alkotásai, Művészet, 1969/10.

  • Pogány Ö. G.: ~ (kat., bev. tan., Szekszárd, 1970)

  • Pogány Ö. G.: ~ Szekszárdon, Művészet, 1971/3.

  • Kiss Á.: ~ (monogr.), Szekszárd, 1972

  • Kiss Á.: ~ hímeskőpadlózata, Művészet, 1975/3.

  • Pogány Ö. G.: ~ (kat., bev. tan., Magyar Nemzeti Galéria, 1977).

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról