MARTSA István

#3013
szobrász, (Pozsony, 1912. június 23. - Budapest, 1978. február 3.)

,

1945-1950: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Csorba Géza, Ferenczy Béni, Beck András. 1948: Magyar Képzőművészeti Főiskola I. díja; 1957, 1966: Munkácsy-díj (Auschwitzi emlékmű); 1970: érdemes művész; 1972: Munka Érdemrend arany fokozata; Szocialista Munkáért érdemérem. Köztéri szobraiért 1968-ban (Braun Éva, Budapest), 1969-ben (Kubikosszobor, Kalocsa) és 1970-ben (Talpasok, Vaja) nívódíjat kapott. 1945-1949 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Béni tanársegédje. 1951-1960 között a Képző- és Iparművészeti Gimnázium tanára. 1964-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem művészettörténeti tanszék szobrászati oktatója. 1951-től a Képzőművészeti Szövetségben több tisztséget viselt, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület egyik alapítója 1958-ban. 1972-től haláláig a Művészeti Alap vezetőségi tagja. Tanulmányúton járt 1956-ban Olaszországban, 1958-ban Vietnamban, 1969-ben Mongóliában. Villanyszerelő volt, majd a háború után Csorba Géza műtermében dolgozott, és az ő ösztönzésére iratkozott be a főiskolára. 1947 óta kiállító művész. Minden jelentős csoportos kiállításon részt vett. Első korszakában 1948-1952 között erősen kötődött a klasszikus hagyományokhoz. Ekkor elsősorban kisplasztikákat, érmeket (Van Gogh-érem), portrékat mintázott kitűnő jellemábrázolással, műgonddal. Az 50-es évek közepén fordult figyelme a körplasztikák felé, ekkortól kapott rendszeresen köztéri megbízásokat, amelyek további művészetének gerincét adták. Az Ózd Városi Tanács Kórháza elé készített Női akt című szobrát tömör megfogalmazás, telt formák jellemzik. Derűs nyugalmú, lírai hangú kisplasztikáin, érmein, szobrain Ferenczy Béni stílusa, szellemi öröksége, hatása érződik tematikában és technikai megoldásban egyaránt. Mesterének művészi, emberi szemléletét egész pályája során megőrizte. Művészete alapvetően realista stílusú, azonban távol-keleti útjának hatására 1959-től változás figyelhető meg szobrászatában. Az Auschwitzi emlékműnél elszakadt mestere szellemi hagyományától drámai erejű, expresszívebb megfogalmazásával. A szobornál mind a téma, mind a megfogalmazás új a korábbi alkotásaihoz viszonyítva, és szinte összefoglalja a 60-as évek eleje magyar köztéri szobrászatának modern törekvéseit. A vashegesztéses technikát az elsők között alkalmazta itthon. Köztéri szobrait a harmónia, a környezetbe illő megfogalmazás jellemzi.

Mesterei . 

  • Csorba Géza, Ferenczy Béni, Beck András.

Egyéni kiállítások . 

  • 1955 • Fényes Adolf Terem, Budapest [M. Szűcs Ilonával] (kat.)

  • 1958 • Hanoi

  • 1973 • Zodiákus Klub, Esztergom • Műcsarnok, Budapest (kat.)

  • 1976 • Nagy Balogh Terem, Budapest

  • 1978 • Művelődési Ház, Oroszlány • Csepel Galéria, Budapest [M. Szűcs Ilonával]

  • 1980 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest (emlékkiállítás, kat.) • Vármúzeum, Esztergom • Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága Kiállítóterem

  • 1981 • Városi Művelődési Központ, Hajdúböszörmény • Művelődési Ház [M. Szűcs Ilonával], Dömös

  • 1982 • Fényes Adolf Terem, Budapest • Tungsram Klub, Budapest

  • 1984 • Hatvani Galéria, Hatvan [M. Szűcs Ilonával] (kat.)

  • 1986 • Művelődési Ház [M. Szűcs Ilonával], Tapolca

  • 1988 • Magyar Szocialista Munkáspárt, Esztergom, Városi Bizottság Kiállítóterem [Martsa Alajossal]

  • 1990 • Három szólamban [Martsa Alajossal, M. Szűcs Ilonával], Művészetek Háza, Szekszárd (kat.)

  • 1997 • ART-X Galéria, Budapest [M. Szűcs Ilonával].

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1947 • Képzőművészeti Főiskola növendékeinek kiállítása, Budapest

  • 1949 • Magyar Ifjúsági képzőművészeti (Világifjúsági Találkozó) kiállítás, Fővárosi Képtár, Budapest

  • 1950, 1952-1955, 1960, 1962, 1965, 1968 • 1., 3-6., 8-11. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1952 • Arcképkiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1954 • Magyar Plasztikai és Grafikai kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1955 • Képzőművészetünk tíz éve, Műcsarnok, Budapest • I. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc • Nagy Balogh János Képzőművészeti Csoport kollektív kiállítása

  • 1956 • II. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállítás, Herman Ottó Múzeum, Miskolc • Zsennyei művésztelep első kiállítása, Szombathely

  • 1957 • Magyar forradalmi művészet, Műcsarnok, Budapest • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest

  • 1958 • XXIX. Velencei Biennálé, Velence; Kortárs magyar festészeti, szobrászati és grafikai kiállítás, Antwerpen

  • 1960 • Képzőművészetünk a felszabadulás után, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1964 • Szegedi Országos Képzőművészeti kiállítás, Móra Ferenc Múzeum, Szeged

  • 1965 • Magyar Képzőművészek a fasizmus ellen, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1966 • Magyar művészet a X. századtól a XX. századig, Petit Palais, Párizs

  • 1967 • I. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

  • 1968 • Fiatal Művészek Stúdiója 1958-1968, Ernst Múzeum, Budapest

  • 1969 • II. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • Magyar Művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest

  • 1970 • Lenin a magyar képzőművészetben, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom

  • 1973 • XV. FIDEM Nemzetközi éremkiállítás, Helsinki • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • 1974 • Magyar éremművészeti kiállítás, Magyar Kultúra Háza, Berlin

  • 1975 • Harminc győzelmes év. Nemzetközi Képzőművészeti kiállítás, Moszkva • Szabadtéri szoborkiállítás, Salgótarján

  • 1978 • Magyar szobrászat, Műcsarnok, Budapest • Tisztelet a festőnek. Van Gogh-kiállítás, Építők Műszaki Klubja, Budapest

Köztéri művei . 

  • Kossuth Lajos (bronz emléktábla, 1945, 1976-tól az esztergomi Fürdőszálló homlokzatán)

  • 500 kilométeres mozgalom - Vasút az iparban, Vasút a mezőgazdaságban (kő dombormű, 1954-1961, Székesfehérvár, vasútállomás)

  • Darvak (alumínium, 1955, Budapest)

  • Tanuló ifjúság (terrakotta, 1956, Budapest)

  • Domborművek (?, Budapest, Újpesti lakótelep)

  • Női akt - Álló nő (kő, 1956, Ózd, városi kórház)

  • Két dombormű - Gyümölcstermesztők (terrakotta, 1956, Kazincbarcika, Borsodi Vegyi Kombinát F ép.)

  • Zuhanyozó nő (kőszobor, 1959, Siófok, vasútállomás parkja)

  • Női akt - Ülő nő (kőszobor, 1959, Budapest, VIII. ker., József u. 22., park)

  • Gondozónő gyermekkel (kőszobor, 1959-1961, Budapest, VII. ker., Gorkij fasor 39-41., előkert)

  • Emberpár - Szerelmespár (kő, 1961, Budapest, XII. ker., Szanatórium u. 2.)

  • Anya gyerekkel (mészkő szobor, 1962-1966, Esztergom, városi kórház parkja)

  • Gólyák (1964 előtt, Budapest, kispesti bölcsőde előtt)

  • Függőónos fiú (bronz, 1964-1965, Salgótarján, Ipari Szakmunkásképző Intézet)

  • Mártíremlékmű (vas, 1965, Auschwitz, láger)

  • Auschwitzi mártíremlékmű (vas, 1965, Esztergom, másodpéldány)

  • Felszabadulási emlékmű (bronz, 1965, Hajdúböszörmény)

  • Tisza - Fekvő nő (bronz, 1966-1969, Szolnok, Damjanich János Múzeum)

  • Kürtös lány - Zenélő kislány (bronz, 1967, Siklós, gimnázium)

  • Braun Éva-portré (bronz, 1968, Budapest I. ker., Szilágyi E. Gimnázium, ?)

  • Napernyős nő - Napozó nő (haraszti mészkő, 1968, Balatonalmádi, Pannónia étterem)

  • Ülő nő (mészkő, 1968, Budapest, VIII. ker., József u.)

  • Ülő paraszt férfi - Bíró (mészkő, 1969, Budapest, XVII. ker., Pesti út 165.)

  • Ignotus Pál síremléke (bronz dombormű, 1969, Budapest, VIII. ker., Kerepesi temető)

  • Szécsi Zsigmond (kő, 1969, Sopron)

  • Illés Nándor (kő, 1969, Sopron)

  • Kubikos (bronz, 1970, Kalocsa, Ecetgyári híd)

  • Női figura (bronz, 1971-1972, Szőny, Kőolajipari Orvosi Rendelő)

  • Karitász - Női figura (tardosi márvány, 1971-1973, Pápa, városi kórház)

  • Bölöni György-portré (bronz, 1972, Szigliget, Alkotóház parkja)

  • Kazinczy Ferenc (bronz mellszobor, 1972-1973, Abony, szociális otthon)

  • Házaspár (mészkő, 1973, Veszprém, megyei kórház)

  • Móricz Zsigmond (bronz mellszobor, 1974-1975, Békéscsaba, Körös-part sétány)

  • Talpasok (bronz, 1975, Vaja, Művelődési Ház parkja)

  • Nagy Balogh János (mészkő, 1975, Budapest, XIX. ker., Wekerle-telep, Kós Károly tér)

  • Louis Saillant (márvány, bronz, 1975, Hévíz, Szakszervezetek Országos Tanácsa-üdülő)

  • Hegedűs lány (bronz, 1976, Sopron, Liszt Ferenc Művelődési Központ)

  • Felszabadulási emlékmű [Marton Lászlóval] (mészkő, 1976, Budapest, XVIII. ker., Vörösfény u. - Címer u. sarok)

  • (Vak) Bottyán János (bronz lovas szobor, 1977, Esztergom, Széchenyi tér)

  • Bókay János-portré (bronz, 1978-1979, Budapest, VIII. ker., Bókay J. Egészségügyi Szakközépiskola, Csobánc u. 1.)

  • Mártíremlékmű (bronz, 1980, Esztergom, Madách tér)

  • Kőrösi Csoma Sándor-portré (bronz, 1978-1981, Hajdúnánás, gimnázium)

  • ~ síremlék - Karitász (mészkő, 1982, Budapest, XII. ker., Farkasréti temető, az 1971-es pápai mű másodpéldánya)

  • Gémek (alumínium, 1984, Budapest, XIX. ker., Tálas u. 15., kert).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Balassa Bálint Múzeum, Esztergom

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Irodalom . 

  • Dávid K.: M. Szűcs Ilona és ~ (kat. bev., Budapest, 1955)

  • Gogolák L.: M. Szűcs Ilona és ~ kiállítása, Szabad Művészet, 1955/11.

  • Szigeti I.: ~ szobrászművész érmei és plakettjei, Az Érem, 1960/15.

  • N. Pénzes É.: ~, Művészet, 1964/2.

  • Bodri F.: ~ mártírszobráról, Jelenkor, 1966/1.

  • Újvári B.: ~, Művészet, 1969/2.

  • Bodri F.: ~, Látóhatár, 1970/3-4.

  • Újvári B.: Kubikos szobor Kalocsán, Művészet, 1972/2.

  • Újvári B.: ~ (kat. bev., Esztergom és gyűjteményes kiállítás, Budapest, 1973)

  • Újvári B.: ~ műhelyében, Művészet, 1973/4.

  • T. Riha M.: ~, Budapest, 1974

  • Szémann B.: ~ alkotóműhelyében, Művészet, 1974/4.

  • Pogány Ö. G.: ~ új szobrai, Alföld, 1974/6.

  • Gosztonyi J.: ~ éremművészete, Az Érem, 1978/2.

  • Csap E.: ~ (kat. bev., Magyar Nemzeti Galéria-Esztergom, emlékkiállítás, 1980)

  • Újvári B.: ~ munkássága (kat. bev., Hatvan)

  • Kovács Gy.: ~ emlékkiállítása, Művészet, 1981/1.

  • Kratochwill M.: Három szólamban (kat., 1947-1987, Szekszárd, 1990, válogatott bibliográfiával)

  • Kovács P.: A tegnap szobrai. Fejezetek a magyar szobrászat közelmúltjából, Szombathely, 1992

  • M. Szűcs I.: Egy műteremház a Józsefvárosban, Budapest, é. n.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról