LITKEI József

#2836
festőművész, festő, grafikus, (Jászberény, 1924. március 14. - Budapest, 1988. január 24.)

,

Cseh Miklóssal és Nagy Lászlóval együtt 1947-ben megalapította a Dési Huber István Népi Kollégiumot. Az MKF-en 1951-ben végzett, Bernáth Aurél, Bencze László és Pór Bertalan növendékeként. Tanulmányúton a Szovjetunióban és Olaszországban járt. A FKMS által 1958-ban kiírt ex libris pályázaton indulva újszerű technikai megoldásaival vonta magára a figyelmet és I. díjat nyert. Hosszú éveken át a MIF alakrajzfestő tanára volt. Sokirányú érdeklődésénél fogva festményeinek, grafikáinak tárgya táj- és munkaábrázolás, csendélet, valamint portré. A látványból kiinduló képei realista igénnyel és konstruktív szerkesztettséggel készültek. Szitanyomataira a szín-, forma- és folthatások harmonikus egysége a jellemző. Az Iparművészeti Vállalat 1970-ben megrendezett kiállításán domborított bőrdobozával nyert díjat. A Budavári Palotában 1972-ben rendezett Centenáriumi ajándéktárgyak kiállításon bőrdomborítású faliképével az I. díjat érdemelte ki. Kitüntetései: Munkaérdemrend Arany Fokozat, Oktatásügy Kiváló Dolgozója.

Önálló kiállításai . 

  • 1956 • Nagy Balogh Alkotóközösség

  • 1964 • Fényes Adolf-terem

  • 1965 • Jászberényi Tanítóképző Főiskola • Jász Múzeum, Rákosliget

  • 1977 • Műcsarnok

1950–65 • Magyar Képzőművészeti Kiállítások, Műcsarnok . 

  • 1968 74 • Orsz. Akvarell B., Eger

  • 1949 • Ifjúsági Képzőművészeti Kiállítás (VIT), FK

  • 1952 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok

  • 1953 • Békeplakát és 5 éves terv grafikai kiállítás, Ernst M.

  • 1954 • Magyar Kisplasztikai és Grafikai Kiállítás, Ernst M.

  • 1955 • Fiatal Képzőművészek és Iparművészek Kiállítása, Ernst M.; 1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok

  • 1961• Kisgrafika, Fényes A. T.

  • 1964 • Dolgozó emberek között, Ernst M.

  • 1965 • III. Orsz. Grafikai B., Miskolc

  • 1966 • Állami Képzőművészeti Vásárlások Kiállítása, Műcsarnok 1968 • 4. Balatoni Nyári Tárlat, Balatoni M., Keszthely

  • 1971 • VI. Orsz. Grafikai B., Miskolc

  • 1980 • A. Műv. Közp., Sárbogárd

  • 1981 • Műcsarnok.

Fontosabb murális munkái . 

  • • Metro Klub sgrafitto

  • • márványmozaik (1974, kő, Sopron, AFIT-székház)

  • • Pannonhalmi Borgazdaság

  • • Gellért-fürdő

  • • Veszprém Megyei Városháza üvegablakai

  • • párizsi Magyar étterem faintarzia

  • • Domborított bőr falburkolat, Tannimpex, Atrium Hyatt.

Interjú . 

  • Mi a véleménye a modern művészetről?, ÉS, 1962. febr. 24. 4.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról