KUN Imre

#2675
szobrász, (Kunmadaras, 1952. szeptember 28. - )

,

Műszaki tanulmányai mellett magánúton rajzolni, mintázni tanult Budapesten. Magyarországról kiküldött munkája szerepelt a Salon de Mai 1983-as kiállításán. 1984-ben felvették a párizsi Iparművészeti Főiskolára, azóta Franciaországban él. A diploma megszerzése után, 1986-tól öt éven át a főiskolán tanított. Felesége, Renéé Bossaert, szintén szobrász. Rozsdamentes acéllal, bronzzal, valamint üveggel és a plexiüveghez hasonló, de annál előnyösebb tulajdonságokkal rendelkező Altuglasszal dolgozik. A fémet és az átlátszó anyagot gyakran kombinálja munkáiban. Bronz-Altuglas szobrai többnyire sima felületű, geometrikus formák, amelyeknél a spektrum színei a mesterséges vagy természetes fény hatására magában az anyagban és azon kívül is megjelennek. A posztamensek beépülve az alkotásba, annak szerves részét képezik. Mivel saját öntőműhellyel rendelkezik, a kivitelezés valamennyi fázisát maga végzi. Műszaki ismeretei sokat segítenek a technikai feladatok megoldásában és új eljárások kidolgozásában. Pályázat útján több monumentális alkotás elkészítésére kapott megbízást, és 1988-tól számos szobra készült vállalatok megrendelésére.

Mesterei . 

  • autodidakta.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1983, 1985 • Salon de Mai, Párizs

  • 1985 • Salon de Jeune Sculpteur, Párizs • Biennnale, de Belfort (FR)

  • 1986 • Hommage a 1956, Musée de Neuilly sur Seine, Maison des Arts du Vesinet, Fondation Cartier, Jouy-en-Josas, Château de Monte Christo, Marly-le-Roi (FR)

  • 1988 • Bibliothecue de Bobigny (FR)

  • 1989 ? Atelier des Trois Villes, Lomme, Les hongrois bougent..., Centre Culturel de Chaugny

  • 1989, 1990 • SAGA, Párizs

  • 1990, 1991 • MAC 2000, Párizs

  • 1993 • Pécsi Galéria, Pécs • Hôtel de Ville, Thorigny [FR]

  • 1994 • Girouettes Musée Matisse, Le Cateau [FR] • Kortárs Galéria, Budapest • Musée de Gravelines (FR)

  • 1996 • Orangerie du Luxembourg, Párizs

  • 1997 • Sculptures a la Celle Saint Cloud

  • 1998 • Biennale de Saint Dié des Vosges, Siege Social Rhőne Poulenc, Párizs • Kortárs Galéria, Budapest

  • 1999 • Orangerie du Luxembourg, Párizs • Palais de l'Europe, Strasbourg (FR)

  • 2000 • Sculptures-peintures, Galerie La Capitale, Párizs • Foire d'Art Contemporain de Strasbourg/Galerie La Capitale, Párizs • René Bossaert- Kun, Hôtel de Ville, Bobigny (FR).

Köztéri művei . 

  • France Telecom [Lens Renée Bossaert-rel], (1985)

  • Agence et Maison des architectes Delhay, Flers (1987)

  • relief és kapu (bronz, 1988-89., Ministere des Finances, Párizs) [R. Loűuet-vel és G. Jeanclos-val]

  • Hôtel de Police, Toulouse [G. Jeanclos-val], (1993)

  • szobor (felfüggesztett, rozsdamentes acél, 1996-97, Université de Villeneuve d'Ascq [FR]).

Irodalom . 

  • René Bossaert- Kun, (kat., Bobigny, 2000)

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról