KONOK Tamás

#2468
festő, (Budapest, 1930. január 9. - )

,

1945-1949: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mestere: Bernáth Aurél. Párizsban, Zürichben, Budapesten él és dolgozik. 1955: Fiatal alkotók díja; 1958: Derkovits-ösztöndíj; 1963: H. Hertford Alapítvány ösztöndíja (New York); 1997: l' Ordre du Mérite lovagja; 1998: Kossuth-díj. Piktúrája a modern magyar művészet meghatározó része. Tanulmányai elvégzése után kezdetben figurális stílusban dolgozott. 1958-ban Párizsban töltött féléves ösztöndíjának hatására igyekezett ötvözni a természetelvű és absztrakt kifejezésformát. 1959-1960-ban ismét Párizsban járt, s ez az út festésmódjának újabb változásához vezetett. Főként a vonalra építő monotípiákat készített, melyek szerkezete a kollázsokhoz hasonló. A művészetét meghatározó lírai nonfiguratív ábrázolásmódja a 70-es évek elején bontakozott ki. A modern magyar képzőművészetben igen erősek voltak a konstruktivista hagyományok (Kassák Lajos, Moholy-Nagy László), melyek a 60-as évek végén a hard-edge-dzsel ötvöződve ismét előtérbe kerültek (Bak Imre, Fajó János, Nádler István). ~ nem ebből a tradícióból merített, hanem épületekhez készített reliefjeinek is köszönhetően a stílus líraibb, oldottabb kifejezésmódját alakította ki. 1983 nyarán szerepelt Zürichben a Geometrische Abstraktion című bemutatón, melyen az irányzatnak olyan rangos képviselői mutatkoztak be, mint J. Albers, A. Herbin, F. Morellet, F. Picabia stb. Harmonikus színvilágú, vékony vonalakkal szabdalt, igényesen, mívesen megfestett képein különböző nagyságú, geometrikus elemek jelentek meg (Festmény szürke alapon, 1975; Akcentus, 1976). Az egymásra rakódó rétegeknek, az alapfaktúrának, a geometrikus alakzatoknak és a vonalak hálózatának forma- és kompozícióépítő szerepe van rajtuk (Prélude, 1994; Jel, 1998).

Mesterei . 

  • Bernáth Aurél.

Egyéni kiállítások . 

  • 1960 • Galerie Lambert, Párizs • Club Azziza Othmana, Tunis

  • 1962 • P. H. Gallery, Washington • Gallery Kastellane, New York • Galerie du Haut Pavé, Párizs • Gallery Silvan Simone, Los Angeles

  • 1963 • Galerie du Haut Pavé, Párizs • Silvan Simone Gallery, Los Angeles

  • 1964 • Haus der Begegung, Hamburg • Stedelijk M., Schiedam-Rotterdam • Galerie Loubin, Angouléme

  • 1965 • Galerie Boisserée, Köln • G. Trapez, Krefeld

  • 1967 • Galerie Laubli, Zürich

  • 1968 • Kunstlichting, Rotterdam • Centre Culturel, Hoogeveen

  • 1969 • Fondation Bevilacqua la Masa, Venice • Art Museum, Austin (USA)

  • 1971 • Stedelijk M., Schiedam-Rotterdam

  • 1972 • Galerie Schlégl, Zürich

  • 1974 • Galerie Art, Basel

  • 1976 • Galerie Schlégl, Zürich

  • 1977 • G. Nouvelles Images, Den Haag • Stedelijk M., Schiedam-Rotterdam • Galerie Cour St. Pierre, Genéve • G. Numaga, Auvernier • Art '77, Basel

  • 1978 • Galerie Philippe Fregnac, Párizs • Galerie von Braunbehrens, München • Galerie Münsterberg, Basel

  • 1979 • Musée des Beaux Arts, La Chaux de Fonds • Galerie Schlégl, Zürich

  • 1980 • Galerie Koppelmann, Leverkusen • Galerie Hilger Schmeer, Duisburg • Xantus János Múzeum, Győr

  • 1981 • Szépművészeti Múzeum, Budapest • Galerie von Braunbehrens, München

  • 1983 • Galerie Schlegel, Zürich

  • 1984 • Galerie Perrig, Basel • Tihanyi Múzeum, Tihany • Műhely Galéria, Szentendre • Városi Galéria, Sárospatak

  • 1985 • Galerie Boisserée, Köln • Galerie E, Montreux • Herman Ottó Múzeum, Miskolc • G. Konstruktiv Tendens, Stockholm

  • 1986 • Galerie Schlegl, Zürich • Arte Feira 86, Bologna

  • 1988 • Galerie Schlegl, Zürich • G. Konstrukiv Tendens, Stockholm

  • 1990 • G. Graf, Schelble, Basel • Xantus János Múzeum, Győr

  • 1991 • Nemes Endre Múzeum, Pécs • Kecskeméti Képtár, Kecskemét

  • Vasarely Múzeum, Budapest • Galerie Franka Berndt, Párizs

  • 1995 • Szombathelyi Képtár, Szombathely • Ludwig Múzeum, Budapest • Francia Intézet, Budapest

  • 1998 • Galerie Pro Arta, Zürich • Rátz Stúdió Galéria, Budapest • Galerie Vekava, Párizs • Városi Művészeti Múzeum, Győr

  • 1999 • Művészetek Háza, Pécs

  • 2000 • VAM-Design Galéria, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1953 • Műcsarnok, Budapest

  • 1954 • 5. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1955 • Fiatal Képző- és Iparművészek Kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest • 6. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1957 • Ernst Múzeum, Budapest

  • 1960 • Csók Galéria, Budapest • Tizenöt év a képzőművészetben, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

  • 1961 • Galerie Lambert, Párizs

  • 1962 • Akadémia, Leyden

  • 1963 • Musée d'Art Moderne, Párizs

  • 1964 • III. International Young Artists Exhibition, Tokió

  • 1965 • Musée d'Art Moderne, Párizs • Galerie Transposition, Párizs • 5. Graphikb., Leipzig • 4e B. des Jeunes Peintres, Párizs

  • 1966 • Galerie Lambert, Párizs • Galerie Soleil dans la Tete, Párizs

  • 1968 • Galerie Lambert, Párizs

  • 1969 • Galerie Jeanne Wiebenga, Lausanne

  • 1970 • Galerie Zuninl, Párizs • Museum Pontoise Thompson, Zürich • Salon International d'Art, Basel

  • 1972 • Réalités Nouvelles, Párizs • Graphikmesse, Zürich

  • 1973 • Bertrand Russel Centenar, Nottingham • Réalités Nouvelles, Párizs • Salon International d'Art, Basel

  • 1974 • Réalités Novelles, Párizs • Salon International d'Art, Basel

  • 1975 • Galerie Iris, Párizs • Salon International d'Art, Basel

  • 1977 • Kunstmuseum, Winterthur • Salon International d'Art, Basel • Fondation Nationale des Artists, Párizs

  • 1979 • Presence Párizs - Budapest, Palais du Luxembourg, Párizs • Künstler zeigen Künstler, G. Schlegl, Zürich • Salon International d'Art, Basel • Objet préféré de l'artiste, G. Numaga, Auvernier • Musée des Beaux-Arts, Bern

  • 1980 • Salon International d'Art, Basel • 10 Jahre G. Schlégl, Zürich

  • 1982 • Geometrik Konstruktiv Tendens, Stockholm • Salon International d'Art, Basel • Spectrum der Farbe, G. Schlegl, Zürich

  • 1983 • Geometrische Abstraktion, G. Schlegl, Zürich • Salon International d'Art, Basel • G. Konstruktiv Tendens, Stockholm

  • 1986 • Collagen, Kunsthaus, Zug • Salon International d'Art, Basel

  • 1987 • Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest • Salon International d'Art, Basel • Abstraction Geometrique 1934-1987, G. Konstruktiv Tendens, Stockholm • G. Desluis, Leidschendam

  • 1988 • Szépművészeti Múzeum, Budapest • G. Konstruktiv Tendens, Stockholm • G. Desluis, Leidschendam • Salon International d'Art, Basel

  • 1989 • Geometrie + Farbe, G. Arteba, Zürich

  • 1990 • Barcsay Múzeum, Szentendre • Centre Culturel, Chauny • Konkrete Kunst in Europa, G. Fischer, Luzern

  • 1991 • Konkrete Kunst seit 1910, G. Schlegl, Zürich • Geometrische Abstraction 1910-1990, Galerie Eremitage, Berlin • L'Esprit Constructif IV., Galerie Franka Berndt, Párizs

  • 1992 • Hommage a István Schlégl, G. Schlegl, Zürich • Noir et blanc, Galerie Franka Berndt, Párizs • Kunsthaus, Zürich • G. Konstruktiv Tendens, Stockholm • Salon International d'Art, Basel • Fanal Edition, Basel

  • 1993 • Budapesti Art Expo '93, Hungexpo • SAGA, Grand Palais, Párizs • G. G. Mathieu, Edition Fanal, Besançon

  • 1994 • SAGA, Grand Palais, Párizs • Budapesti Art Expo '94, Hungexpo, Budapest • Zeitgenössische Kunst, G. Buchart, Luzern

  • 1996 • Ernst Múzeum, Budapest • A művészeten túl, Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest

  • 1997 • ART 28 '97, Basel • Konszonancia, Ferenczy Múzeum, Szentendre • Olaj/Vászon, Műcsarnok, Budapest • Jenseit von Kunst, M. Hedendaagse Kunst, Antwerpen • Kollázs '98, Vigadó Galéria, Budapest • Kunst im Büro, Waser, Zürich • Ungarn Avantgarde im 20. Jahrhundert, Neue Galerie der Stadt, Linz

  • 1999 • Transzkultúra, Nemzeti Múzeum, Varsó.

Művek közgyűjteményekben . 

  • Stedelijk M., Rotterdam

  • Städtische S., Hamburg

  • McCory Coll., New York

  • Kunstmuseum, Winterthur

  • Musée des Beaux-Arts, La Chaux-de Fonds

  • Fonds National d'Art Contemporain, Párizs

  • Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely

  • Prefecture, Cergy-Novelle Ville

  • Szépművészeti Múzeum, Budapest

  • Walo Bürohaus, Zürich

  • Xantus János Múzeum, Győr

  • Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest

  • Kassák Lajos Múzeum, Budapest

  • Patkó Gyűjtemény, Budapest

  • Bibliotheque Nationale, Párizs

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Waser Bürohaus, Buchs

  • Herman Ottó Múzeum, Miskolc

  • Laczkó Dezső Múzeum, Veszprém

  • Balassa Bálint Múzeum, Esztergom

  • Ministére des Affaires Culturelles (Párizs), Kortárs Művészeti Múzeum/Ludwig Múzeum, Budapest

  • Janus Pannonius Múzeum, Pécs.

Irodalom . 

  • Rákosi Z.: Művésztelepi Kiállítás Dunaújvároson, Szabad Művészet, 1952. szeptember

  • Wellisch J.: Tájképek a 6. Magyar Képzőművészeti Kiállításon. Szabad Művészet, 1956. április

  • Hetven művész kiállítása az Ernst-Múzeumban, Magyar Nemzet, 1957. december 22.

  • ~ párizsi tanulmányúton, Magyar Nemzet, 1958. április 9.

  • ~ kiállítása a Lambert Galériában, Magyar Nemzet, 1960. február 2.

  • J. Farhi: ~, Masques et visages, 1960. március

  • Kiállítások. Tizenöt év a képzőművészetben, Művészet, 1960/5.

  • Dévényi I.: Két magyar festő kiállítása Párizsban, Vigilia, 1960. május

  • Ashbery, J.: Art and Artist, New York Herald Tribune, 1960. augusztus 3.

  • Vernissage au Club Olthmana. ~ et Cathrine Hetey, La Presse, 1961. június 16.

  • ~: L'art hongrois actuel. La Presse, 1961. június 21.

  • Tassart, M.: ~, Le Párizsien Libéré. Ch. Chery: Peinture Fraiche - ~, Les Lettres Francaises, 1963. március 13.

  • Kuthy S.: ~ kiállítása Párizsban, Irodalmi Újság, 1963. május 1.

  • Seldis, H. J.: In the Galleries-Printmaking Glant Back on the Scene, Los Angeles Times, 1963. július 21.

  • Frenzel, Ch. O.: Hatmonisch in Farbe und Linien, Hamburger Abendblatt, 1964. november 27.

  • Felmming, H. Th.: Drei junge Ungarn und die Gruppe "T milano", Die Welt, 1964. november 27.

  • Sebestyén Gy.: Reisen in einem Sarg, Die Presse, 1965. december 24.

  • ~, Magyar Műhely, 1967. szeptember 15.

  • Hetey Katalin és ~, Irodalmi Újság, 1968. április

  • Tournay, Cl.: ~, La Revue Modern, l975

  • ~, Magyar Műhely, 1977. március 15.

  • Plazy, G.: ~, Le Quotidien des Párizs, 1978. május 16.

  • Schlégl, I.: ~ peintures 1974-1978, Monographie

  • Bodd F.: Hommage a Bartók, Élet és Irodalom, 1979. január 6.

  • Salamon N.: Egy város vonzásában - Bemutatjuk ~ festőművészt, Műhely, 1980/2.

  • Pákovics M.: A művészetnek "előérzete" van - Beszélgetés ~ festőművésszel, Kisalföld, 1980. szeptember 2.

  • Bodri F.: Jegyzetek ~ képeihez, Művészet, 1981/1.

  • Lóska L.: ~ festményei - Szépművészeti Múzeum, Új Tükör, 1981. február 15.

  • Sík Cs.: Művek, jelek, jelképek, Új Írás, 1983/8.

  • László P.: A gondolatmenet harmóniája. Beszélgetés ~, Művészet, 1985/7.

  • Fischer E.: ~ kiállítása Pécsett, Magyar Napló, 1991. szeptember 20.

  • Passuth K.: ~. Graphidoin album, előszó, 1994

  • Néray K.: ~ kiállítása elé (kat., Ludwig Múzeum, 1995).

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról